Mt 26,14-25 (tudom, hogy nem kell
szégyenkeznem)
Ekkor
a tizenkettő közül az egyik, a karióti Júdás, elment a főpapokhoz, és ezt
kérdezte tőlük: „Mit adtok nekem, ha kezetekre adom?” Azok harminc ezüstöt
fizettek neki. Attól kezdve már csak a kedvező alkalmat kereste, hogy
kiszolgáltassa nekik. Az utolsó vacsora
A
kovásztalan kenyér ünnepének első napján a tanítványok ezzel a kérdéssel
fordultak Jézushoz: „Hogy akarod, hol készítsük el neked a húsvéti vacsorát?”
Így felelt: „Menjetek be a városba ehhez meg ehhez, és mondjátok meg neki, hogy
a Mester üzeni: Közel az időm, nálad költöm el tanítványaimmal a húsvéti
vacsorát.” A tanítványok úgy tettek, ahogy Jézus meghagyta nekik, elkészítették
számára a húsvéti bárányt. Amikor beesteledett, asztalhoz ült a tizenkét
tanítvánnyal. Vacsora közben megszólalt: „Bizony mondom nektek, egyiketek
elárul.” Erre igen elszomorodtak és sorra megkérdezték: „Csak nem én vagyok az,
Uram?” „Aki velem egyszerre nyúl a
tálba, az árul el” - felelte. Az Emberfia ugyan elmegy, amint megírták róla, de
jaj annak az embernek, aki az Emberfiát elárulja. Jobb lett volna neki, ha meg
sem születik.” Erre Júdás, az árulója is megkérdezte: „Csak nem én vagyok az,
mester?” „Magad mondtad” - válaszolta.
Elközelget a húsvéti
vacsorának előkészülete. Sok nyüzsgést jelenthetett, hiszen mindent be kellett
szerezniük, a bárányt, a fűszereket, a bort, aztán a kovásztalan kenyeret
megsütni... Az asszonyok is besegítettek ebbe a munkába. Mi mehetett végig
Mária szívében, miközben esetleg ő gyúrta és sütötte a lepényeket?
Elképzelhető, hogy nagyon elgondolkoztatta őt Júdás élete, csalódása, Jézus
tanítása, útja,... Talán visszacseng benne, amit Jézus mondott: „Bizony
mondom nektek, egyiketek elárul.” Milyen fájdalmas lehet egy anya számára, ha a
fiát elárulják, érzékeli, hogy az emberek összeesküdnek ellene, a vesztét
keresik? Talán őt mint anyát is megvetették, gyalázták, mert ő nevelte Fiát?
Hogyan lehet bánni ilyen szituációval? Megint csak a szenvedő szolga éneke
bepillantást adhat a Szűzanya szívébe: „Isten, az Úr megadta a
nyelvet, a tanítványok nyelvét. Hogy megfelelhessek a fáradtaknak, maga adja
ajkamra a szót. Reggelenként ő teszi figyelmessé fülemet, hogy rá hallgassak,
mint a tanítványok. Isten, az Úr nyitotta meg a fülemet. S én nem álltam ellen,
és nem hátráltam meg. Hátamat odaadtam azoknak, akik vertek, arcomat meg, akik
tépáztak. Nem rejtettem el arcomat azok elől, akik gyaláztak és leköpdöstek.
Isten, az Úr megsegít, ezért nem vallok szégyent. Arcomat megkeményítem, mint a
kőszikla, s tudom, hogy nem kell szégyenkeznem. Közel van, aki igazságot
szolgáltat nekem. Ki szállhat velem perbe? Álljunk ki együtt! Ki az ellenfelem?
Jöjjön ide hozzám! Isten, az Úr siet segítségemre. Ki ítélhet el?” (Iz 50,4-9)
Feladat a mai napra: Megküzdök ma a szelídségét, és felajánlom
azért, akivel nehéz a kapcsolatom.