ApCsel 10, 34a. 37-43; Kol 3, 1-4; Jn
20,1-9
A
hét első napján, kora reggel, amikor még sötét volt, Mária Magdolna kiment a
sírhoz. Észrevette, hogy a követ elmozdították a sírtól. Erre elfutott Simon
Péterhez és a másik tanítványhoz, akit kedvelt Jézus, és hírül adta nekik:
„Elvitték az Urat a sírból, s nem tudni, hova tették.” Péter és a másik
tanítvány elindult és a sírhoz sietett. Mind a ketten futottak. De a másik
tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és hamarabb ért a sírhoz. Benézett, s
látta a gyolcsot, de nem ment be. Nem sokkal később Péter is odaért, bement a
sírba és ő is látta az otthagyott gyolcsot meg a kendőt, amellyel a fejét befödték.
Ez nem a gyolcs közt volt, hanem külön összehajtva más helyen. Most már a másik
tanítvány is bement, aki először ért oda a sírhoz. Látta és hitt. Eddig ugyanis
nem értették az Írást, amely szerint föl kellett támadnia a halálból.
„Feltámadt az Úr, alleluja! - Valóban
feltámadt!” – így köszönünk egymásnak Húsvét vasárnap, Urunk feltámadásának
ünnepén a keleti keresztény szokás szerint. Így fejezzük ki nagy örömünket, és
ünnepeljük hitünk központi eseményét: Krisztus feltámadt a halálból. Az élet győzött
a halál felett. Pál apostol írja: „Tudjuk ugyanis, hogy Krisztus feltámadt a
halálból, és többé nem hal meg: a halál nem uralkodik többé rajta. Halálával
egyszer s mindenkorra meghalt a bűnnek, de életével Istennek él.” (Róm
6,10) „Tudjuk ugyanis” – de honnan tudjuk ezt? Az evangéliumok beszámolnak,
hogy a tanítványok nem találkoztak azonnal a feltámadt Krisztussal, hanem
megtapasztalták Húsvét reggelén Jézus feltámadásának néhány jelét: az
elhengerített követ, az üres sírt és az összehajtott lepleket. Ezek a jelek
Krisztus feltámadásában való hithez akarták őket elvezetni. János evangélista
kiemeli, hogy valóban így történt az egyik tanítvánnyal: „látta mindezt és
hitt. Addig ugyanis még nem értették meg, hogy Jézusnak fel kellett támadnia a
halálból.” Már a feltámadt Krisztussal való találkozás előtt hitt a feltámadásban. Nekünk is figyelnünk kell a
feltámadás jeleire. Életünkben melyek azok a jelek, amik arra mutatnak, hogy
Krisztus feltámadt? Amikor valaki egy kilátástalannak tűnő helyzeten úrrá tud
lenni, képes megbocsátani, ahol egy új remény ébred, amikor a család tagjai
újra szeretettel fordulnak egymás felé… Kérjük az Úrtól ezt a húsvéti látást,
amely az apró dolgokban is felfedezi a Feltámadást. Engedjük, hogy Krisztus
feltámadásának ereje minket is átalakítson. Életünket látva mások is azt
mondják: „Valóban feltámadt az Úr, alleluja!” A mi életünk is legyen a
feltámadás jele, hogy lássák és higgyenek!
Feladat a hétre: Isten apró jeleire figyelek, amelyek arról szólnak, hogy Krisztus él
bennem és a többiekben. Megosztom a húsvéti örömhírt másokkal.