XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2016. március 7., hétfő

Március 7.



Jn 19,17: Jézus vállára veszi a keresztet

Visszaemlékszünk Jézus szavaira: „Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét minden nap és úgy kövessen.” (Lk 9,23). Most ő az, akinek fel kell vennie keresztjét és végig kell járnia keresztútját. Jézusnak nem meglepetésszerűen jött el ez a pillanat. Felkészült volt. A kereszthordozást, amint azt Jézus elénk élte, nem lehet improvizálni. Jézus az egész életén át a mindennapok pici ügyeiben begyakorolta az Atya akaratának teljesítését: Amikor a tizenkét éves Jézus a Názáreti templomban visszamaradt, mert úgy gondolta, hogy neki az Atya házában kell lennie, elfogadta az Atya akaratát, hogy mégis még a szüleinek kell szót fogadnia. Ezt írja a Szentírás: „Velük ment hát, lement Názáretbe, és engedelmeskedett nekik.” (Lk 2,51) Biztos sok mindenben Jézus másképp cselekedett volna, de képes volt megérteni az Atya akaratát és elfogadni azt. „Annak ellenére, hogy ő volt a Fiú, a szenvedésből engedelmességet tanult.” (Zsid 5,8). Mennyire nehéz mindennap felvennünk a keresztünket! Mindenkinek megvan a saját keresztje, legyen az a saját hivatással, életállapottal járó kereszt, a családi helyzet, betegség, saját törékenységünk és korlátoltságunk, a munkahely, mások gyöngesége... stb. Általában az a kísértés ér minket, hogy védekezünk a kereszt ellen, megpróbálunk megszabadulni tőle. Néha előfordul, hogy azt kérjük Istentől, hogy vegye el tőlünk, mert nem fér bele az életünkbe, mert még túl fiatalok vagyunk, vagy már túl gyöngék, vagy van épp elég gondunk,.... Mindig akadnak okok, amiért nehéz elfogadnunk a keresztet. Van amikor háborgunk: miért pont én? Miért velem kell hogy megtörténjen? Sokat tanulhatunk Jézustól. Neki is nehéz volt. Emlékszünk arra, hogy a Getszemáni kertben milyen keservesen kérte az Atyát: „Atyám, ha akarod, kerüljön el ez a kehely! De ne az én akaratom teljesüljön, hanem a tied!” (Lk 22,42). Az Atyának más terve volt, és Jézus elfogadta akaratát. Nem védekezett ellene, nem háborgott, nem akart megszabadulni tőle, hanem elfogadta, magához ölelte, és szeretettel hordozta, mert „a szeretet türelmes,... nem kérkedik, nem is kevély.” (1Kor 13,4). Jézus ma bennünket is erre bátorít: ne védekezz a kereszted ellen! Inkább tekintsd segítőeszközödnek, járóbotodnak, amit átkarolhatsz, amibe belekapaszkodhatsz, és ami biztosan elvezet életed céljába.

Feladat a mai napra: Ma szeretettel akarom elfogadni és felvenni keresztemet és hálát adok érte,  hogy így szolgálhatom az emberiséget.
--- A lap hátsó oldalát felhasználhatjuk feljegyzéseknek! ---
Este:Visszatekintés a napra: A esti visszatekintést a keresztút második stációjának elimádkozásába foglalom. Most saját szavaimba foglalom mai napomat, és megosztom Jézussal saját próbálkozásaimat, hogyan éltem meg ma a kereszthordozás szépségeit és nehézségeit. Engedem, hogy Jézus elismerő és bátorító tekintete maradjon rajtam.Tekints rám és ajándékozz meg irgalmaddal, adj erőt szolgádnak, segíts szolgálód fián! Add jelét kegyelmednek, hadd lássák gyűlölőim, és szégyenkezzenek, hogy te, Uram, megsegítettél és vigaszt nyújtottál.” (Zsolt 86,16-17)