Szerda, jún. 29. Oz
11,1-4.8-9 (az irgalmasságba mindig beletartozik a megbocsátás)
1Gyermek volt még Izrael,
amikor megszerettem, Egyiptomból hívtam meg a fiamat. 2De
minél jobban hívtam őket, annál inkább eltávolodtak tőlem: Baáloknak áldoztak,
bálványoknak gyújtottak jó illatot. 3Pedig
én tanítottam meg járni Efraimot, a karomon hordoztam; mégsem ismerték el, hogy
a gondjukat viseltem. 4Puha
kötelékekkel vonzottam őket, a szeretet kötelékeivel. Olyan voltam hozzájuk,
mint aki arcához emeli a csecsemőt; lehajoltam hozzá, enni adtam neki. ... 8Hogyan vethetnélek el, Efraim, hogyan
hagyhatnálak el, Izrael? Elvethetlek-e, mint Admát, olyanná tehetlek-e, mint
Cebojimot? Szívem elváltozott, egész bensőm remeg. 9Nem
hagyom, hogy fellobbanjon haragom: Efraimot nem pusztítom el többé, mert Isten
vagyok, nem ember; a körödben élő Szent, és nem szeretem a pusztítást.
Az irgalom bibliai fogalmába beletartozik a hűséges, önzetlen és
megbocsátásra kész szeretet konkrétsága. Ozeás próféta könyvének e részletében
gyönyörű példáját kapjuk Isten szeretetének, amelyet az édesapa fia iránti
szeretetéhez hasonlít: „Gyermek volt még Izrael, amikor megszerettem,
Egyiptomból hívtam meg a fiamat. De minél jobban hívtam őket, annál inkább eltávolodtak
tőlem […] Pedig én tanítottam meg járni Efraimot, a karomon hordoztam; mégsem
ismerték el, hogy a gondjukat viseltem. Puha kötelékekkel vonzottam őket, a
szeretet kötelékeivel. Olyan voltam hozzájuk, mint aki arcához emeli a
csecsemőt; lehajoltam hozzá, enni adtam neki” (Oz 11,1-4). A gyermek
hibás magatartása ellenére, amely büntetést érdemelne, az apa szeretete
hűséges, és mindig megbocsát bűnét megbánó gyermekének. Amint látjuk, az
irgalmasságba mindig beletartozik a megbocsátás; ez „nem elvont elképzelés,
hanem konkrét valóság, amellyel Isten megmutatja szeretetét, amely az édesapa
és az édesanya szeretetéhez hasonlít, amikor lelkük legmélyéig meghatja őket
gyermekük. […] Úgy tör elő a bensőnkből, mint mély, természetes gyengédség és
együttérzés, elnézés és megbocsátás” (Misericordiae Vultus, 6).
Az Újszövetség úgy beszél az isteni
irgalomról (eleósz), mint ami összefoglalja Jézusnak az Atya nevében
végzett működését a világban (vö. Mt 9,13). Urunk irgalma főképpen akkor
nyilvánul meg, amikor lehajol az emberi nyomorúsághoz és megmutatja
együttérzését annak, akinek szüksége van megértésre, gyógyulásra és
megbocsátásra. Jézusban minden az irgalomról szól. Sőt, ő maga az irgalom. (Ferenc
pápa üzenete a 31. ifjúsági világnapra)
Feladat a mai napra: Arra figyelek ma, hogyan reagálok, amikor
eszre veszem másoknak hibait. Imádkozom azért, hogy az Atyaisten magatartása
megmutatkozzon rajtam keresztül: „mint mély, természetes gyengédség és
együttérzés, elnézés és megbocsátás”.