XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2016. július 31., vasárnap

Július 31.



Préd 1, 2; 2, 21-23; Kol 3, 1-5. 9-11; Lk 12, 13-21
Abban az időben amikor Jézus tanított, valaki megszólalt a sokaságból: „Mester, szólj testvéremnek, hogy ossza meg velem az örökséget.” Ő így válaszolt neki: „Ember, ki hatalmazott fel engem, hogy bírátok legyek, és elosszam örökségteket?” Majd a tömeghez fordult: „Vigyázzatok, és őrizkedjetek minden kapzsiságtól, mert nem a vagyonban való bővelkedéstől függ az ember élete.” Példabeszédet is mondott nekik: „Egy gazdag embernek a földje bőséges termést hozott. Így okoskodott magában: Mit tegyek? Nincs hová gyűjtenem a termésemet. Tudom már, mit teszek: lebontom csűreimet és nagyobbakat építek, oda gyűjtöm majd a termést és minden vagyonomat. Aztán majd elégedetten mondom magamnak: Ember, van elég vagyonod, eltart sok évig. Pihenj, egyél, igyál, és élvezd az életet! Ám az Isten így szólt hozzá: Esztelen, még az éjjel számon kérik tőled lelkedet. Kié lesz mindaz, amit szereztél? Így jár az, aki kincset gyűjt magának ahelyett, hogy Istenben gazdagodnék.”

„Pihenj, egyél, igyál, és élvezd az életet!” Ezek a szavak származhatnak egy reklámszövegtől. Pedig a mai vasárnapi idézeten találjuk meg. A szavak a jó érzés és a jó lét utáni emberi vágyat megszólalják. Talán éppen most a nyári szünetben szeretnénk a sok tanulás és munka után valamennyire pihenni, új erővel feltölteni. A kérdés azonban: Hogyan élhetjük ezt jól? Arra találunk meg választ a mai idézetekben. „Keressétek tehát azt, ami odafönt van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján. Az égiekre irányuljon figyelmetek, ne a földiekre.” Tehát nem jól pihenünk és élünk, ha csak a földi dolgokra figyelünk. Az égieknek kell hagyni helyet a mindennapi életünkben, az égiek, aki nem más mind maga Isten, az Atya, a Fia Jézus és a Szentlélek. A nyári szünet is legyen azért egy olyan idő, ahol ápoljuk az Istennel való kapcsolatunkat. Azt szintén hangsúlyozta XVI. Benedek pápa a szabadságról írva: „hogy a természettel, az új emberekkel és az emberi kreativitás gyümölcsei való találkozás nem csak arról szolgál, hogy a testi erők megújulnak és szellemileg tovább fejlődjünk, hanem alkalmat adnak egy intenzívebb Istennel való kapcsolatra és erősítse hitünket”. A testi feltöltéshez a lelki feltöltés is tartozik. Ezért is fontos az Istennel való foglalkozás, mert újra jól irányba irányítja életünket, mélyítünk, miről szól életünk és mitől függ az ember élete. Vajon hány ember számára még mai napig a vagyon való felhalmozódásban keresik az élet biztonságot. Bár számunkra ismerős Jézus szavai és tudjuk, hogy „nem a vagyonban való bővelkedéstől függ az ember élete”, de mégis becsúszik bennünk is ez a gondolkozás: a megvan minden, akkor biztonságban élhetek: Az pedig tévedés. Vagy ahogyan a Prédikátor könyve fejezi ki: „Hisz jó néhány ember munkálkodott bölcsen, okosan és sikerrel, azután át kellett engednie szerzeményét olyannak, aki mit sem fáradt érte. Ez is hiábavalóság és nagy baj!” Nincs garancia annak, hogy azt, amiért fáradoztunk marad nekünk. A másik pedig, ha nem Istennél keressük élet biztonságát, hanem a földi dolgokban bálványimádókká valljuk: „Fojtsátok el tehát tagjaitokban, ami földies: ... a bűnös kívánságokat és a kapzsiságot, ami nem más, mint bálványimádás”. A példabeszédben a gazdag ember számára tulajdonképpen a gazdagsága bálvány lett. Csak magával megbeszélte dolgokat, ahelyett, hogy Istenhez fordult volna ezzel a kérdéssel: „Istenem, mondd meg, mit kell most tennem?” Mi pedig vigyázzunk arra, hogy a anyagi dolgokban Isten is szólhasson bele és mindig arra igyekezzünk, hogy elsősorban Istenben gazdagodjunk.
Feladat a mai napra: A nyári szünetben intenzifikáljuk az Istennel való kapcsolatot és Istenben tettet bizalmat.

2016. július 30., szombat

Július 30.


2Kor 12,5-10                     (Az erő a gyöngeségben nyilvánul meg)
Ilyen dolgokkal dicsekszem, de magammal nem dicsekszem, hacsak gyöngeségeimmel nem. Pedig ha (valóban) dicsekedni akarnék, nem volnék balga kérkedő, hiszen igazat mondanék. De óvakodom tőle, nehogy valaki többre értékeljen engem annál, amit bennem lát vagy tőlem hall. De hogy a nagyszerű kinyilatkoztatás elbizakodottá ne tegyen, tövist kaptam testembe, a sátán angyalát, hogy arcul csapkodjon, és el ne bízzam magam. Háromszor kértem ezért az Urat, hogy szabadítson meg tőle, de azt felelte:  „Elég neked az én kegyelmem. Mert az erő a gyöngeségben nyilvánul meg a maga teljességében.” Ezért a legszívesebben a gyöngeségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje költözzön belém. Kedvem telik a Krisztusért való gyöngeségben, gyalázatban, nélkülözésben, üldöztetésben és szorongattatásban, mert amikor gyönge vagyok, akkor vagyok erős.

Nemrég egy prédikációban arra buzdította a pap a hallgatóságát, hogy menjenek akkor is gyónni, ha újra ugyanazt fogják elmondani. Megindítónak tartottam ezt a buzdítást, mert kinek nem fut át ez a gondolat a fején: „miért menjek gyónni, ha mindig csak ugyanazokat a bűnöket fogom felsorolni?” Nem könnyű számunkra gyöngeségeinket beismerni, sokszor magunk előtt sem, és még nehezebb mások előtt. Az élet bölcsességéhez azonban hozzátartozik, hogy tanuljunk jól bánni magunkkal, amikor gyöngék vagyunk. „Amikor gyönge vagyok, akkor vagyok erős”, állítja Pál apostol a korintusiaknak írt levelében. De ha kiszakítjuk ezt a mondatot összefüggéséből, magától nem lesz érthető. Aki gyönge az gyönge, és nem erős. Vajon mitől lehetne valaki erős, ha gyönge? A kulcsszó itt az elfogadás és a befogadás. A korintusiaknak írt levéléből kiderül, ahogyan Szent Pál küzd ezzel a tövissel, amit erősen érez testében. (Az exegéták eddig nem tudták megállapítani, mit jelent ez a tövis, de valószínűleg egy visszaforduló kísértést, amely Pál gyönge pontjára céloz). Ettől a gyöngeségtől Pál szeretne szabadulni. Háromszor kértem ezért az Urat, hogy szabadítson meg tőle”. Az Úr pedig nem szabadította meg, hanem az elfogadás útját mutatta meg neki: „Elég neked az én kegyelmem. Mert az erő a gyöngeségben nyilvánul meg a maga teljességében.” Ilyen módon kincsként is tekinthetjük gyengeségeinket. Kincsekké válnak, ha elfogadjuk és engedjük, hogy Krisztus ereje költözzön belénk. Gyöngeségeinkben forduljunk bátran újra és újra Jézushoz, ahogyan Pál tette ezt, addig, ameddig nem válaszol személyesen, akkor is, ha többször, mint háromszor kell kérni.
Feladat a mai napra: Ha gyöngének érzem magamat a mai napon, többször azt mondom Jézusnak: „Elég a te kegyelmed, áldj meg gyöngeségemben!”

2016. július 29., péntek

Július 29.



Jn 12,23-28                       (Megrendült a lelkem. Mit is mondjak?)
Jézus ezt válaszolta: „Elérkezett az óra, amikor megdicsőül az Emberfia. Bizony, bizony, mondom nektek: ha a búzaszem nem hull a földbe, és nem hal el, egymaga marad, de ha elhal, sok termést hoz. Aki szereti életét, az elveszíti, de aki gyűlöli életét ebben a világban, az megmenti az örök életre. Aki nekem szolgál, az engem kövessen, s ahol én vagyok, ott lesz a szolgám is. Aki nekem szolgál, azt megtiszteli az Atya. Megrendült a lelkem. Mit is mondjak: Atyám, szabadíts meg ettől az órától? De hiszen éppen ezért az óráért jöttem. Atyám, dicsőítsd meg nevedet!” Erre szózat hallatszott az égből: „Megdicsőítettem és ezután is megdicsőítem.”

Ha Jézus életére tekintünk, megtaláljuk azokat a pillanatokat, eseményeket, amelyekről azt mondanánk, hogy Jézus számára ezek krízishelyzeteket jelentettek? Mivel Jézus igazi ember is volt, nem spórolhatta meg ezeket a nehéz helyzetek, amelyeket minden ember átél. Gondoljunk csak a serdülő Jézusra, aki kezdett önállóvá válni a szüleitől és 12 évesen egyedül marad anélkül, hogy értesítést adott volna a szüleinek, a Jeruzsálemi templomban. A szüleivel való konfliktus sem marad ki tehát életéből. De ebben rejlett az a szükséges lépés, hogy Jézus fejlődjön az Atyával való kapcsolatában. A konfliktus helyzetben nem csak a nehézséget kell látni, hanem főleg a benne elrejtett kincset, amely a fejlődéshez vezet, vagy egy nagyobb, számunkra jobb helyzethez. „Ha a búzaszem nem hull a földbe, és nem hal el, egymaga marad, de ha elhal, sok termést hoz.” Jézus ezzel a példával megpróbálja megértetni életét és odaadásának az értelmét. Csak akkor van értelme szabadon odaadni az életet, ha a halállal nem csupán befejeződik. A búzaszem hasonlata azt fejezi ki, hogy a halálon keresztül létrejön és megmutatkozik egy új, bőségesebb élet. Egy búzamag hull a földbe és elpusztul, de ebből egy búzakalász keletkezik sok búzamaggal. Az emberi életben is hasonlóan történik, ha valamit magunktól adunk, az nem csak veszteséggel jár, hanem nyereséggel is. Igaz, hogy sokszor nehezen hisszük el ezt, mivel még nem látjuk vagy tapasztaljuk a sok termést, a nagyobb kincset. Jézus azonban arra hív meg minket, hogy a földi kincseket cseréljük el egy nagyobb kincsért. Aki kevésbé szereti életét ebben a világban, az megmenti az örök életre.” Jézus nem csupán kínálta ezt nekünk, hanem ő maga előttünk járta a búzamagnak az útját, és testében tapasztalta annak a lépésnek a küzdelmét, a nehézségét. „Megrendült a lelkem. Mit is mondjak: Atyám, szabadíts meg ettől az órától?” Jézus azonban nem hallgatott érzéseire, félelemére. Az Atyára bízta életét, abban a kincsben is bízva, amely elrejtezik az életodaadásban és a halálban. Köszönöm Jézus, hogy értem vállaltad a halált, hogy nekem örök életem legyen. Köszönöm, hogy döntöttél a nagyobb kincs mellett, az én örök életem mellett, ahogy sok más ember örök élete mellett is. Mutasd meg, milyen kincsek rejteznek abban, hogy ha másokért adom életemet a mindennapi élet mind nagy és kis dolgaiban egyaránt.
Feladat a mai napra: Egy családtagomért hozok a mai napon valamilyen áldozatot.

2016. július 28., csütörtök

Július 28.



Jel 3,14-21                  (Gazdag vagyok, és igen sok kincsem van)
„A laodiceai egyház angyalának ezt írd: Ezt mondja az Amen, a hű és igaz tanú, Isten teremtésének kezdete. Ismerem tetteidet, hogy se hideg, se meleg nem vagy. Bárcsak hideg volnál, vagy meleg! De mivel langyos vagy, se hideg, se meleg, kivetlek a számból. Azt mondod: Gazdag vagyok, és igen sok kincsem van, nincs szükségem semmire. - Nem látod, hogy nyomorult vagy, szánalomra méltó, szegény, vak és mezítelen? Azt tanácsolom neked: Végy tőlem tűzben kipróbált aranyat, hogy meggazdagodj; fehér ruhát, hogy felöltözz, s ne lássék szégyenletes meztelenséged; kenetet, hogy megkend szemedet és láss. Akiket szeretek, azokat korholom és fenyítem. Buzdulj fel, és térj meg! Nézd, az ajtóban állok és kopogok. Aki meghallja szavam, és ajtót nyit, bemegyek hozzá, vele eszem, ő meg velem.

Az étteremben lehet válogatni, hogyan szeretnénk az ételeket, italokat: hidegen vagy melegen? Azonnal panaszkodnánk, ha a leves nem lenne meleg, vagy a fehér bor nem lenne hideg. Nem illik, hogy langyosan szolgálják fel. Isten a mai idézetben ízlését fejezi ki, azt, ami a keresztény tettekre vonatkozik. Hogyan szeretné Isten, hogy az egyházi közösség, és itt a laodiceai egyház tettei megvalósuljanak? Vagy melegen, vagy hidegen, de nem langyosan! „De mivel langyos vagy, se hideg, se meleg, kivetlek a számból” - mint egy ételt, amikor nem ízlik. A langyos tett nem marad fenn Isten előtt. Hogy miben áll pontosan a laodiceai egyház langyos állapota, a következőkben írja le: „Mert azt mondod: 'Gazdag vagyok, és igen sok kincsem van, nem szorulok rá semmire'”. Az egyházi közösség magáról azt gondolja, hogy minden rendben van vele, már gazdag és nincs szüksége semmire. Isten azonban másképpen látja a helyzetét: „Nem tudod, hogy nyomorult és szánalmas vagy, szegény, vak és meztelen.” Különösen az első keresztényekre volt jellemző, hogy a megtérés után, egy lelkes, nagyon komoly hitéletet kezdtek, szenvedélyesen gyakorolták a hitüket buzgó tettekkel kísérve. Egy idő után azonban olyan pontra lehet eljutni – és látszik, hogy ez történt meg a laodiceai egyházban is – hogy csökken, enyhül a lelkesedés és a hívek elkezdenek pihenni a már elértekben megnyugodva. A másik kísértés az lehet, hogy az eredményt, a lelki életben való sikert önmaguknak tulajdonítják. A laodiceai egyháznak nincsenek igazi kincsei és anélkül, hogy észrevenné, krízishelyzetbe került. Mert az, aki a lelki életben megáll, és nem akar tovább fejlődni, az hátrafelé megy. A Szentlélek a szentírón keresztül arra figyelmezteti a közösséget, mit kell most tennie: Végy tőlem tűzben kipróbált aranyat, hogy meggazdagodj; fehér ruhát, hogy felöltözz, s ne lássék szégyenletes meztelenséged; kenetet, hogy megkend szemedet és láss.” Istennél kell szerezni a tartós kincseket: az aranyat, a ruhát és a szemkenőcsöt. Istent újra a központba kell helyezni és nem szabad félni a megpróbáltatástól. A hit csak akkor válik aránnyá és erősödik meg, ha a megpróbáltatásokon keresztül megedződik. A mai imádságban kérdezzük meg, hol állunk hitéletünkben? Illetve, vajon állunk-e vagy haladunk? Melyek az igazi lelki kincsek, amelyekkel szeretnénk gazdagodni?
Feladat a mai napra: Figyelek a mai napon adódó, valamilyenfajta hit megpróbáltatásra, amelyet ki kell állnom. Ehhez kérem Isten segítséget.

2016. július 27., szerda

Július 27.



2Kir 5,1-3.8-15                 (Valóban, most már tudom)
Naamán, Arám királya seregének a vezére, nagyra becsült, kedvelt embere volt urának, mert általa adott az Úr győzelmet Arámnak. De ez az ember leprás volt. Az arámiak egyszer kivonultak portyázni, s Izrael földjéről magukkal hurcoltak egy lányt. Ez Naamán felesége szolgálatába került. S így szólt asszonyához: „Ha uram a prófétához fordulna Szamariában, biztosan megszabadítaná leprájától.” ... Amikor Elizeus meghallotta, hogy a király megszaggatta ruháját, elküldött hozzá, s ezt üzente neki: „Miért szaggattad meg ruhádat? Küldd el hozzám, aztán megtudja, hogy van próféta Izraelben.” Naamán tehát elment lovastul, kocsistul, és megállt Elizeus házának ajtaja előtt. Elizeus kiküldte hozzá egyik emberét, ezzel az üzenettel: „Menj, fürödj meg hétszer a Jordánban, és fölépül a tested, tiszta leszel!” Naamán megharagudott és azt mondta: „Nos, azt gondoltam, majd kijön, elém áll és segítségül hívja az Úrnak, az ő Istenének a nevét, aztán a beteg rész fölé tartja kezét, s így megszabadít a leprától. Hát nem különbek Damaszkusz folyói, az Abana és a Parpar Izrael minden vizénél? Miért ne fürödhetnék hát meg azokban, hogy megtisztuljak?” Azzal megfordult, és haragosan elment onnan. Szolgái azonban eléje léptek és a lelkére beszéltek: „Atyám, ha a próféta valami nehezet kívánt volna, nem tennéd-e meg azt is? Mennyivel inkább (meg kell tenned), hogy csak azt mondta neked: Fürödj meg és tiszta leszel.” Leszállt hát, és Elizeus utasítása szerint hétszer alámerült a Jordánban. A teste újra olyan tiszta lett, akár egy kisgyerek teste. Aztán visszatért Elizeushoz, egész kíséretével együtt. Amikor az kijött, odament, eléje állt és azt mondta: „Valóban, most már tudom, hogy nincs Isten az egész világon, csak Izraelben!”

Egy betegség jelenthet sokszor egy krízishelyzet, főleg, ha súlyos betegségről van szó. A betegség miatt az illetőnek néha erősebben kell szembesülnie az élet korlátozottságával, hiszen azt is kétségbe vonhatja, amiért addig érdemesnek tartotta élni. A mai idézet főalakjának, Naamánnak számára pozíciója volt az, amit nagyra értékelt: „Arám királya seregének a vezére volt, nagyra becsült, kedvelt embere volt urának”. De most, leprásként, mi adja életének értelmét? Ha alaposan foglalkozunk a mai idézettel, láthatjuk, hogyan küzd Naamán ezzel a helyzettel, és hogyan fedezi fel benne a rejtett kincseket. A története fő mondanivalója bizonyára az, hogy a betegségén keresztül Isten arra akarta vezetni, hogy felfedezze, kicsoda Ő. „Valóban, most már tudom, hogy nincs Isten az egész világon, csak Izraelben!” Izrael Istene az egyetlen, aki igazán tud gyógyítani. Azért egyedül csak neki kell hódolni és benne bízni. Ő adja az igazi értelmét az emberi életnek. De hogy ehhez a felfedezéshez eljusson, Naamánnak el kellett fogadnia azokat a kincseket, amelyeket Isten  kínált neki betegségében. Melyek voltak ezek? Azok, amiket a mellette lévő emberek mondtak neki: a felesége szolgálóleánya, a próféta Elizeus és saját szolgái. Látjuk, hogy ez azonban nem történt minden esetben könnyen. Naamánnak saját elképzelései voltak, hogyan kell elvégeznie a prófétának a gyógyítást: „Nos, azt gondoltam, majd kijön, elém áll és segítségül hívja az Úrnak,..” Szerencse, hogy a szolgái nem hagyták magukat megfélemlíteni az úr haragja miatt, hanem bátorságot vettek és rábeszélték Naamánt. Milyen nagy kincs, ha valaki mellettünk nem nekünk ad mindig igazat, hanem azt mondja, ami javunkra szolgál. Legyen a mai imádság szinte hálaadás azokért az emberekért, akik mellettünk voltak egy betegségben vagy nehéz helyzetekben, és akik abban is segíttettek, hogy közelebb kerüljünk Istenhez.
Feladat a mai napra: Annak nyújtok segítséget, aki környezetemben beteg vagy nehézségekkel küzd.

Kapcsolatfelvétel, elmélkedések megrendelése, imaszándék, jelentkezés programokra

Név

E-mail *

Üzenet *

Látogatók száma