XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2016. július 25., hétfő

Július 25.



MTörv 8,2-6.12-14.17-18 (Gondolj az egész útra, amelyen az Úr negyven éven át vezetett)
Gondolj az egész útra, amelyen az Úr, a te Istened negyven éven át vezetett a pusztában, hogy megalázzon, próbára tegyen, megvizsgálja szívedet, vajon megtartod-e majd parancsait vagy sem. Megalázott és hagyta, hogy éhezz, aztán mannával táplált, amelyet nem ismertél és atyáid sem ismertek, hogy megtudd: nemcsak kenyérrel él az ember, sokkal inkább azzal él az ember, ami az Úr szájából jön. Negyven esztendeig nem kopott le rólad a ruha és nem dagadt meg a lábad. Ismerd el szívedben, hogy az Úr, a te Istened úgy nevelt, ahogy az ember a fiát neveli. Tartsd meg tehát az Úrnak, a te Istenednek parancsait: járj az ő útjain és féld! Amikor majd jóllaksz, szép házakat építesz, s bennük laksz, jószágod és nyájad szaporodik, ezüstöd és aranyad gyűlik, s mindened, amid csak van, gyarapszik, szíved ne váljék elbizakodottá, ne felejtsd el az Urat, a te Istenedet, aki kihozott Egyiptom földjéről, a szolgaság házából. Nehogy azt gondold akkor magadban: saját erőmből s kezem munkájával teremtettem meg ezt a jólétet. Gondolj az Úrra, a te Istenedre, arra, hogy Ő adta az erőt a jólét megteremtéséhez, hogy megtartsa a szövetséget, amelyet atyáiddal esküvel kötött, ahogy ez most is van.

A Második törvénykönyvből való idézet arra hívja meg Izrael népét, hogy visszaemlékezzen a negyvenéves pusztai vándorlásra. Gondolj az egész útra, amelyen az Úr, a te Istened negyven éven át vezetett a pusztában.” Ennek az idézetnek a nyomán, a mai napon mi is visszatekinthetünk saját életünkre, legyen bár korunk pont negyven év, vagy kevesebb, vagy pedig több annál. Ahogyan Izrael népe bár nem sima és nem a legrövidebb úton, de megérkezett az egyiptomi kivonulás után a megígért földre, mi is felfedezhetjük, hogy életünkben sem mindig úgy történtek a dolgok, ahogyan mi azt elgondoltuk volna. Talán sokszor kerülőt kellett tennünk, vagy váratlan helyzetek fordultak elő. Izrael népe is olyan szituációkba került, ahol mélyen megtapasztalta a pusztai forróságot és egyhangúságot, szomjazott és éhezett. Krízis helyzetet jelentett ez a nép számára, ahol Isten ellen is fellázadtak. Ilyen kérdéseket tettek fel: Miért vezettél ide bennünket? Miért halljunk meg itt a pusztában? A krízis helyzetben újra értelmet kell adni az élet egzisztenciális kérdéseinek. A krízisek az élethez szorosan hozzátartoznak. Nélkülük életünkben nem fejlődnénk, mondják azok, akik fejlődési lélektannal foglalkoznak. Fontos azonban az, hogy a krízisben ne stagnáljunk, hanem felfedezzük azt a lehetőséget, amit addig nem láttunk. Izrael megtanulta, hogy Isten mégis gondoskodott innivalóról és táplálta mannával, amelyet nem ismertél és atyáid sem ismertek.” Minden krízishelyzetben rejtezik egy kincs. Igaz, hogy ebben a helyzetben vagyunk, és nem vesszük mindig észre, milyen kincs ez, és Isten mit akar ezzel. Ha azonban visszatekintünk, más szemmel láthatjuk a helyzetet és képesek lehetünk Isten vezetését felismerni. „Ismerd el szívedben, hogy az Úr, a te Istened úgy nevelt, ahogy az ember a fiát neveli”. Fedezzük fel életünkben mi is az Isten gondviselő nevelését!
Feladat a mai napra: Hálás szívvel megköszönöm Istennek eddig eltelt életem esztendeit, mind azzal, ami történt velem. Különösen a nehézségekért adok hálát.