Jel 3,14-21 (Gazdag vagyok, és igen sok kincsem van)
„A laodiceai egyház angyalának ezt írd: Ezt mondja
az Amen, a hű és igaz tanú, Isten teremtésének kezdete. Ismerem tetteidet, hogy
se hideg, se meleg nem vagy. Bárcsak hideg volnál, vagy meleg! De mivel langyos
vagy, se hideg, se meleg, kivetlek a számból. Azt mondod: Gazdag vagyok, és
igen sok kincsem van, nincs szükségem semmire. - Nem látod, hogy nyomorult
vagy, szánalomra méltó, szegény, vak és mezítelen? Azt tanácsolom neked: Végy
tőlem tűzben kipróbált aranyat, hogy meggazdagodj; fehér ruhát, hogy felöltözz,
s ne lássék szégyenletes meztelenséged; kenetet, hogy megkend szemedet és láss.
Akiket szeretek, azokat korholom és fenyítem. Buzdulj fel, és térj meg! Nézd,
az ajtóban állok és kopogok. Aki meghallja szavam, és ajtót nyit, bemegyek
hozzá, vele eszem, ő meg velem.
Az étteremben lehet válogatni, hogyan szeretnénk az ételeket, italokat:
hidegen vagy melegen? Azonnal panaszkodnánk, ha a leves nem lenne meleg, vagy a
fehér bor nem lenne hideg. Nem illik, hogy langyosan szolgálják fel. Isten a
mai idézetben ízlését fejezi ki, azt, ami a keresztény tettekre vonatkozik.
Hogyan szeretné Isten, hogy az egyházi közösség, és itt a laodiceai egyház
tettei megvalósuljanak? Vagy melegen, vagy hidegen, de nem langyosan! „De
mivel langyos vagy, se hideg, se meleg, kivetlek a számból” - mint egy ételt,
amikor nem ízlik. A langyos tett nem marad fenn Isten előtt. Hogy miben áll
pontosan a laodiceai egyház langyos állapota, a következőkben írja le: „Mert
azt mondod: 'Gazdag vagyok, és igen sok kincsem van, nem szorulok rá semmire'”.
Az egyházi közösség magáról azt gondolja, hogy minden rendben van vele, már
gazdag és nincs szüksége semmire.
Isten azonban másképpen látja a helyzetét: „Nem tudod, hogy nyomorult és
szánalmas vagy, szegény, vak és meztelen.” Különösen az első keresztényekre
volt jellemző, hogy a megtérés után, egy lelkes, nagyon komoly hitéletet
kezdtek, szenvedélyesen gyakorolták a hitüket buzgó tettekkel kísérve. Egy idő
után azonban olyan pontra lehet eljutni – és látszik, hogy ez történt meg a laodiceai egyházban is – hogy csökken,
enyhül a lelkesedés és a hívek elkezdenek pihenni a már elértekben
megnyugodva. A másik kísértés az lehet, hogy az eredményt, a lelki életben való
sikert önmaguknak tulajdonítják. A laodiceai
egyháznak nincsenek igazi kincsei és anélkül, hogy észrevenné, krízishelyzetbe
került. Mert az, aki a lelki életben megáll, és nem akar tovább
fejlődni, az hátrafelé megy. A Szentlélek a szentírón keresztül arra
figyelmezteti a közösséget, mit kell most tennie: „Végy tőlem tűzben kipróbált aranyat, hogy meggazdagodj; fehér ruhát,
hogy felöltözz, s ne lássék szégyenletes meztelenséged; kenetet, hogy megkend
szemedet és láss.” Istennél kell szerezni a tartós kincseket: az aranyat, a
ruhát és a szemkenőcsöt. Istent
újra a központba kell helyezni és nem szabad félni a megpróbáltatástól. A hit
csak akkor válik aránnyá és erősödik meg, ha a megpróbáltatásokon keresztül
megedződik. A mai imádságban kérdezzük meg, hol állunk hitéletünkben? Illetve,
vajon állunk-e vagy haladunk? Melyek az igazi lelki kincsek, amelyekkel
szeretnénk gazdagodni?
Feladat a mai napra: Figyelek a mai napon adódó,
valamilyenfajta hit megpróbáltatásra,
amelyet ki kell állnom. Ehhez kérem Isten segítséget.