Iz 66, 10-14c; Gal 6, 14-18; Lk 10, 1-12. 17-20
Az apostolok kiválasztása
után Jézus kiválasztott más hetvenkét tanítványt, és elküldte őket kettesével
maga előtt minden városba és helységbe, ahová menni szándékozott. Így szólt
hozzájuk: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás Urát,
küldjön munkásokat aratásába. Menjetek! Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a
farkasok közé. Ne vigyetek magatokkal se erszényt, se tarisznyát, se sarut. Az
úton senkit se köszöntsetek. Ha betértek egy házba, először is ezt mondjátok:
Békesség e háznak! Ha békesség fia lakik ott, rászáll a ti békességtek, ha nem,
visszaszáll rátok. Maradjatok ugyanabban a házban, és azt egyétek és igyátok,
amijük van. Mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról házra. Ha egy
városba érkeztek, és szívesen látnak titeket, egyétek, amit elétek adnak.
Gyógyítsátok meg ott a betegeket, és hirdessétek: Elérkezett hozzátok az Isten
országa!
A labdarúgó Európa-bajnokságon minden meccs után örül a győztes csapat, de
örülnek azok is, akik nem játszanak, csak szurkolnak honfitársaiknak vagy a
kedvenc csapatuknak a lelátókon vagy a TV képernyője előtt. A mai vasárnapi
olvasmányokban szintén az örömről hallunk. Milyen örömről van itt szó? A
tanítványoknak sikerélményük volt. Jézus missziós útra küldte őket. Útjuk során
megtapasztalhatták Isten erejét és hatalmát: „A hetvenkét tanítvány nagy örömmel tért vissza. ,'Uram -- mondták --, a
te nevedre még a gonosz lelkek is engedelmeskedtek nekünk.'” Jézus nem
akarja elvenni a tanítványok örömét! Ugyanakkor felhívja a figyelmüket arra,
hogy más okuk is van az örömre: „Inkább
annak örüljetek, hogy nevetek föl van írva a mennyben.” Fontosabb, hogy
Isten ismeri őket, hogy Isten kiválasztottai, hogy Istentől kapták hatalmukat.
Jézus azt akarja, hogy tanítványai örömének forrása az legyen, ami örök. Amit
Isten tesz általunk, ahogy velünk munkálkodik, az legyen számunkra az örömünk
oka. Ahhoz, hogy örömünk okát meglássuk, nyitott szívvel kell látnunk az
eseményeket. Az Ószövetségben a próféták segítettek abban, hogy az emberek jól
lássák azokat az eseményeket, amiket Isten tett Izrael népével. A mai
olvasmányban Izajás próféta azzal vigasztalja a babiloni fogságból hazatért
népet, hogy az öröm és a béke visszatér a városba, mert Isten nem feledkezett
meg róluk, hiszen az apa és az anya szeretetével tekint rájuk. „Amint az anya vigasztalja gyermekét, úgy
vigasztallak én is titeket; Jeruzsálemben leltek vigasztalást. Ennek láttán
örülni fog szívetek.” Isten a nehéz helyzetekben is ad reményt, aminek
örülhetünk. Szent Pál apostol számára az öröm oka nem más, mint maga
Krisztus és az Ő keresztje. Azt tapasztalta, hogy a nehézség, illetve a kereszt
és az öröm nem zárja ki egymást: „mindenben
Isten szolgáiként viselkedünk: mint szomorkodók, és mégis mindig örvendezők”
(2 Kor 6,10). Az élet viszontagságaiban szent Pálnak biztos támpontja van: neve
föl van jegyezve a mennyben. Ma megkérdezhetjük magunkat: Mi az örömünk oka?
Miért örülünk? Fontos, hogy tudjunk örülni az élet apró dolgainak. A
sikereinknek is örülhetünk, a dicséretnek is, de ne felejtsük el, hogy van
nagyobb oka is az örömünknek: az, hogy Isten velünk van, hogy gondoskodik
rólunk, hogy ismeri nevünket és van hely számunkra a szívében.
Feladat a mai napra: Megfigyelem Isten gondoskodó szeretetének
jeleit az életemben. Nehézségek esetén megpróbálom felismerni azt, amiért
ilyenkor is okom van az örömre.