Kiv 32, 7-11. 13-14;1 Tim 1, 12-17; Lk 15, 1-32
Abban
az időben a vámosok és a bűnösök Jézushoz jöttek, hogy hallgassák őt. A
farizeusok és az írástudók zúgolódtak emiatt, és azt mondták: „Ez szóba áll a
bűnösökkel és együtt étkezik velük.” Jézus erre a következő példabeszédet
mondta nekik: „Ha közületek valakinek száz juha van, és egy elvész belőlük, nem
hagyja-e ott a kilencvenkilencet, s nem megy-e az elveszett juh után, amíg meg
nem találja? Ha megtalálta, örömében vállára veszi, hazasiet vele, összehívja
barátait és szomszédait, és azt mondja nekik: »Örüljetek, mert megtaláltam
elveszett juhomat.« Mondom nektek, éppen így nagyobb öröm lesz a mennyben egy
megtérő bűnösön, mint kilencvenkilenc igazon, akinek nincs szüksége megtérésre.
A mai vasárnapon az olvasmányok szemünk elé tárják az ember szabadságát
és Isten irgalmasságát. Isten az embert szabadnak teremtette. Azt akarja, hogy
szabadon döntsön Isten útjai mellett, hiszen a II. Vatikáni Zsinat tanítása
szerint: „az ember csak szabadon fordulhat a jó felé, mely szabadságot
kortársaink nagyra értékelik és lázasan keresik; méltán. De gyakran visszaélnek
vele: úgy tekintik, mint kötetlenséget, hogy mindent megtehessenek, ami
élvezetet okoz, még a rosszat is. Az igazi szabadság azonban az istenképiség
nagy jele az emberben. Isten ugyanis az embert a saját döntésére akarta bízni,
hogy a maga elhatározásából keresse Teremtőjét, és hozzá ragaszkodva, szabadon
jusson el a teljes és boldog tökéletességre. Az ember méltósága tehát
megköveteli, hogy tudatos és szabad választás alapján cselekedjék, tudniillik
személyként, belső indítás és irányítás, ne pedig belső vak ösztön vagy merő
külső kényszer hatására. E méltóságot akkor éri el az ember, ha kiszabadulva a
szenvedélyek rabságából, a jó szabad választásával törekszik célja felé, az
alkalmas eszközöket pedig hatékonyan és gondosan válogatja meg. Ezt az Istenre
irányultságot a bűntől megsebzett emberi szabadság teljesen csak Isten segítő
kegyelmével tudja megvalósítani.” (GAUDIUM ET SPES kezdetű lelkipásztori konstitúcióból az Egyházról a mai világban, 17) Isten végtelenül szereti az embert. Elfogadja szabad döntését, de
mindent megtesz annak érdekében, hogy az örök üdvösségre vezesse őt. A mai
evangélium példabeszédeiben láthatjuk, amint újra meg újra elindul, hogy
megkeresse azt, ami elveszett. Mint a pásztor, aki megkeresi elveszett egyetlen
bárányát, és ezért képes otthagyni a 99-et. Megkeresi, mert neki minden egyes
ember számít, minden egyes embernek fontos helye van a világban és a mennyországban.
Hiszen Isten nem azért teremtette az embert, hogy elvesszen, hanem hogy éljen,
örökké éljen, és örökre az Istennel boldogító szeretet-közösségben éljen.
Mindegyik példabeszédből kitűnik még egy lényeges dolog: Isten nem az
elkövetett bűnöket vagy rossz döntéseket akarja számon kérni, hanem a
megtérésünknek örül, ha újra Istenbe vetjük bizalmunkat, ha visszatérünk Hozzá!
Bízzunk Isten irgalmában! Ne arra összpontosítsuk figyelmünket, hogy ne
kövessünk el bűnt, hanem arra törekedjünk, hogy egész lényünkkel a szeretet
útja mellett döntsünk. „Az Isten szeretet, és aki kitart a szeretetben, az
az Istenben marad, s az Isten is benne marad.” (1Jn 4,16 )
Feladat a mai napra: Mindennapi életemben a szeretet útján akarok járni.