Ter 1,24-31 (Isten megteremtette az
embert, saját képmására, az Isten képmására teremtette őt)
25Isten megteremtette a mezei
vadakat fajuk szerint, a háziállatokat fajuk szerint és az összes csúszómászót
a földkerekségen, fajonként. Isten látta, hogy ez jó. 26Isten
újra szólt: „Teremtsünk embert képmásunkra, magunkhoz hasonlóvá. Ők
uralkodjanak a tenger halai, az ég madarai, a háziállatok, a mezei vadak és az
összes csúszómászó fölött, amely a földön mozog.” 27Isten
megteremtette az embert, saját képmására, az Isten képmására teremtette őt,
férfinak és nőnek teremtette őket. 28Isten
megáldotta őket, Isten szólt hozzájuk: „Legyetek termékenyek, szaporodjatok,
töltsétek be a földet és vonjátok uralmatok alá. Uralkodjatok a tenger halai,
az ég madarai és minden állat fölött, amely a földön mozog.” 29Azután ezt mondta Isten: „Nézzétek, nektek
adok minden növényt az egész földön, amely magot terem és minden fát, amely
magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen. 30A
mező vadjainak, az ég madarainak s mindennek, ami a földön mozog és lélegzik,
minden zöld növényt táplálékul adok.” Úgy is történt. 31Isten
látta, hogy nagyon jó mindaz, amit alkotott. Este lett és reggel: a hatodik
nap.
„Anélkül, hogy a teremtésről szóló
egész teológiát megismételnénk, azt kérdezzük, mit mondanak nekünk a nagy
bibliai elbeszélések az ember világhoz fűződő viszonyáról. A Teremtés könyvében
a teremtés művének első elbeszélésében Isten terve magában foglalja az
emberiség megteremtését. Az emberi lény megteremtése után a szöveg azt mondja:
„Isten látta, hogy nagyon jó mindaz, amit alkotott” (Ter 1,31). A Biblia
azt tanítja, hogy minden emberi lény szeretetből, Isten képére és
hasonlatosságára teremtetett (vö. Ter 1,26). Ez a kijelentés rámutat minden emberi
személy végtelen méltóságára, aki „nem csupán valami, hanem valaki. Képes
arra, hogy megismerje önmagát, uralkodjék önmagán, szabadon odaajándékozza
önmagát és közösségre lépjen más személyekkel.” (KEK 357)
Szent II. János Pál arra emlékeztetett, hogy az a különleges szeretet, amellyel
a Teremtő minden egyes emberi lényt szeret, végtelen méltósággal ruházza fel.
Akik elszántan védelmezik az emberek méltóságát, a keresztény hitben
megtalálhatják a legmélyebb érveket ehhez az elkötelezettséghez. Milyen
csodálatos az a bizonyosság, hogy egyetlen ember élete sem vész el reménytelen
káoszban, olyan világban, amelyet a puszta véletlen vagy értelmetlenül
ismétlődő körforgás irányít! A Teremtő mindannyiunknak mondhatja: „Mielőtt
megalkottalak anyád méhében, már ismertelek” (Jer 1,5). Isten szívében
fogantattunk, és ezért „mindnyájan Isten egy-egy gondolatának gyümölcse
vagyunk. Mindnyájan akartak, mindnyájan szeretettek, mindnyájan szükségesek
vagyunk.” (XVI. Benedek pápa, Szentbeszédben).” (Ferenc pápa Áldott légy kezdetű enciklikája, a közös
otthon gondozásáról 65.)
Feladat a mai napra:
El-elgondolkozom szívemben e mondaton „Isten látta, hogy nagyon jó
mindaz, amit alkotott”, és eszerint Isten szemével próbálok
tekinteni minden emberre, akivel ma találkozom.