Róm 8,19-28 (Isten arra is képes, hogy valami jót hozzon ki az általunk okozott
bajokból)
19Maga a természet sóvárogva
várja Isten fiainak megnyilvánulását. 20A
természet ugyanis mulandóságnak van alávetve, nem mert akarja, hanem amiatt,
aki abban a reményben vetette alá, 21hogy
a mulandóság szolgai állapotából majd felszabadul az Isten fiainak dicsőséges
szabadságára. 22Tudjuk ugyanis, hogy
az egész természet (együtt) sóhajtozik és vajúdik mindmáig. 23De nemcsak az, hanem mi magunk is, akik
bensőnkben hordozzuk a Lélek zsengéjét, sóhajtozunk, és várjuk a fogadott
fiúságot, testünk megváltását. 24Mert
megváltásunk még reménybeli. Az a remény viszont, amit már teljesedni látunk,
többé nem remény. Amit valaki lát, azt reméli? 25Ha
tehát reméljük, amit nem látunk, várjuk állhatatosan. 26Gyöngeségünkben
segítségünkre siet a Lélek, mert még azt sem tudjuk, hogyan kell helyesen
imádkoznunk. A Lélek azonban maga jár közben értünk, szavakba nem önthető
sóhajtozásokkal. 27S ő, aki a szíveket
vizsgálja, tudja, mi a Lélek gondolata, mert Isten tetszése szerint jár közben
a szentekért. 28Tudjuk azt is, hogy
akik Istent szeretik, azoknak minden javukra válik, hiszen ő saját
elhatározásából választotta ki őket.
80. Isten azonban, aki velünk együtt akar
cselekedni és számít az együttműködésünkre, arra is képes, hogy valami jót
hozzon ki az általunk okozott bajokból, mert „a Szentléleknek végtelen nagy, az
isteni értelemre jellemző képzelőereje van, amely a legösszekuszáltabb és
legátláthatatlanabb emberi történések csomóit is képes kibogozni” (II. János
Pál pápa, Katekézis). Isten valamiképpen korlátozni akarta önmagát, amikor
fejlesztésre szoruló világot teremtett, ahol sok minden, amit mi bajnak,
veszélynek vagy szenvedés forrásának tartunk, valójában annak a szülési
fájdalomnak képezi részét, amely arra késztet minket, hogy együttműködjünk a
Teremtővel. Ő jelen van minden dolog legmélyén, anélkül hogy korlátozná
teremtménye autonómiáját, és ez is nyilvánvalóvá teszi a földi valóságok valódi
autonómiáját. Ez az isteni jelenlét, amely biztosítja minden létező létben maradását
és kibontakozását, „a teremtő tevékenység folytatása” (Aquinói Szent Tamás).
Isten Lelke elhalmozta a világegyetemet olyan belső képességekkel, amelyek
lehetővé teszik, hogy magukból a dolgokból mindig valami új fakadjon: „A
természet nem más, mint egyfajta művészeti ok [ratio], mégpedig az isteni
művészeté, amely bele van írva a dolgokba, és amelynek köszönhetően maguk a
dolgok meghatározott cél felé mozognak. Mintha a hajóépítő mester meg tudná
adni a képességet a fának, hogy az önmagát mozgatva hajó alakot vegyen fel”
(Aquinói Szent Tamás).
Feladat a mai napra: Elgondolkozom azon, milyen tapasztalatom
van arról, hogy Isten valami jót hozott
ki abból, amit nekem bajt jelentett.