Mk 10, 17-27 (Jézus tényleg teljesen jelen volt minden ember és minden teremtmény előtt)
17Amikor útnak indult,
odasietett hozzá valaki, térdre borult előtte, és úgy kérdezte: „Jó Mester! Mit
tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” 18„Miért
mondasz engem jónak? – kérdezte Jézus. – Senki sem jó, csak egy: az Isten. 19Ismered a parancsokat: Ne ölj! Ne törj
házasságot! Ne lopj! Ne tanúskodjál hamisan! Ne csalj! Tiszteld apádat és
anyádat!” 20„Mester – válaszolta –,
ezeket mind megtartottam kora ifjúságomtól fogva.” 21Jézus ránézett és megkedvelte. „Valami
hiányzik még belőled – mondta neki. – Menj, add el, amid van, oszd szét a
szegények közt, és így kincsed lesz az égben, aztán gyere és kövess engem!” 22Ennek hallatára az elszomorodott és
leverten távozott, mert nagy vagyona volt. 23Jézus
erre körülnézett és tanítványaihoz fordult: „Milyen nehezen jut be a gazdag az
Isten országába!” 24A tanítványok
csodálkoztak szavain. Jézus azonban megismételte: „Gyermekeim, milyen nehéz
bejutni az Isten országába! 25Könnyebb
a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába.” 26Ezek szerfölött csodálkoztak és egymás
közt kérdezgették: „Hát akkor ki üdvözülhet?” 27Jézus rájuk nézett, és folytatta:
„Embernek ez lehetetlen, de az Istennek nem. Mert az Istennek minden
lehetséges.”
226. A szív hozzáállásáról beszélünk, a szívéről,
amely mindent derűs odafigyeléssel él meg, képes teljes mértékben jelen lenni
valaki előtt anélkül, hogy azon gondolkodna, ami utána jön, és átadja magát
minden pillanatnak mint Isten ajándékának, melyet teljesen meg kell élnie.
Jézus ezt a hozzáállást tanította nekünk, amikor arra hívott minket, hogy
nézzünk a mező liliomaira és az ég madaraira, vagy amikor egy kereső emberre
„rászegezte tekintetét, és megkedvelte” (Mk 10,21). Ő tényleg teljesen jelen
volt minden ember és minden teremtmény előtt, ezáltal pedig megmutatta, hogyan
győzzük le azt a megbetegítő aggodalmaskodást, amely felületessé, agresszívvé
és féktelen fogyasztóvá tesz bennünket.
227. E magatartás kifejeződése, amikor étkezés
előtt és után megállunk, hogy hálát adjunk Istennek. Javaslom a hívőknek, hogy
újból vezessék be ezt az értékes szokást, és mélységesen éljék át. Az áldásnak
ez a pillanata, még ha nagyon rövid is, emlékeztet minket arra, hogy Istentől
függ az életünk, erősíti bennünk a hála érzését a teremtés ajándékaiért,
elismeri azokat, akik munkájukkal biztosítják nekünk e javakat, és
megszilárdítja a szolidaritást a leginkább rászorulókkal. (Ferenc pápa „Áldott
légy” kezdetű enciklikájából, a közös otthon gondozásáról)
Feladat a mai napra: Úgy élem ma minden egyes találkozásomat, hogy
próbálok teljesen jelen lenni az a személy számára, akivel találkozom.