XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2016. december 12., hétfő

December 12.



Szám 24,2-7.15-17a         (A természet lehetőséget ad arra, hogy felismerjük Isten bőségben gazgag szépségét)
És felemelte szemét, mire meglátta Izraelt, amint sátraiban törzsei szerint táborozott. Ekkor leszállt rá Isten lelke, ő pedig elkezdte példázatát, s azt mondta: ,,Szól Bálám, Beor fia, szól a bezárt szemű ember, szól, aki Isten beszédeit hallja, aki a Mindenható látomását látja, aki leborul és akkor megnyílik a szeme: Mily szépek sátraid, Jákob, hajlékaid, ó Izrael! Mint az erdős völgyek, mint a folyóvíz menti jól öntözött kertek, mint a sátrak, melyeket az Úr állított fel, mint a vizek mentén a cédrusok. Ömlik a víz vedreiből, s vetése bőséges vizek közé kerül. Elveti az Úr Ágág miatt királyát, s elveszi a királyságát. Erre elkezdte példázatát és ismét szólt: ,,Szól Bálám, Beor fia, szól a bezárt szemű ember, szól, aki Isten beszédeit hallja, aki a Fölséges tudományát tudja, s a Mindenható látomásait látja leborulva, s megnyílt szemmel: Látom őt, de nincs még itt, nézem őt, de nincs még közel. Csillag támad Jákobból és királyi pálca kél fel Izraelből s megveri Moáb fejedelmeit, mind elpusztítja Szetnek gyermekeit.

Böjte Csaba atya tapasztalatát osztja meg abban a történetben, mikor szeminaristaként a templom előtt szokott volt elhaladni, olyankor be is tért, s egy alkalommal már késő volt és a templom kapuját zárva találta, bemenni már nem tudott, hát letérdelt a küszöbre. A kulcslyuk épp szemmagasságban volt, s azon keresztül megpillantotta az örökmécses piros fényét. „Ekkor döbbentem rá, hogy az isteni titok meglátásához, érzékeléséhez sokszor térdre kell borulnunk”- írja.
Modern világunk, főleg a nagyvárosok karácsony előtti időszaka egyre több mesterségesen előállított termékkel, fénnyel mázolja be környezetünket. Milyen természetesek és egyszerűek ennek ellenére ezek az ószövetségi képek a Közel-Kelet tájainak bőséges földjeiről! Könnyű általuk az Élet hajnalán keletkező erőt, frissességet, a kezdet milliónyi lehetőségét szemlélni.
Milyen szép, hogy Isten a születést választotta az érkezése pillanatául, s a gyermeki valót, hiszen egy csecsemőhöz önkéntelenül lehajolunk, rámosolygunk, védtelenségére válaszolva karunkba emeljük; milyen szép, ahogy Isten rávezet bennünket arra, hogyan fejezzük ki szeretetünket egyszerű mozdulatokkal, gesztusokkal.
Feladat a mai napra: Ma legalább fél órát sétára szánok egy parkban vagy a természetben, és annak szépségében próbálom felfedezni az Élet rezdüléseit, megnyilvánulását. Napközben különösen odafigyelek a környezetvédelemre.