Iz 7,10-14; Róm 1,1-7; Mt 1,18-24
Ó, Urunk és népednek vezérlő Fejedelme! Te megjelentél Mózesnek az égő
csipkebokorban, és neki a Sínai-hegyen törvényt adtál: Jöjj, válts meg minket
kitárt karoddal!
Így szólt az Úr Acház
királyhoz: „Kérj magadnak jelet az Úrtól, a te Istenedtől, akár az alvilág
mélységeiből, akár felülről a magasból.” De Acház így válaszolt: „Nem kérek
jelet, és nem kísértem az Urat.” Erre Izajás próféta azt mondta: „Halljátok
hát, Dávid háza! Nem elég nektek, hogy próbára teszitek az emberek türelmét,
még az én Istenem türelmét is próbára teszitek? Ezért az Úr maga ad nektek
jelet: Íme, a szűz fogan, fiút szül, és Emmánuelnek nevezi, ami annyit jelent:
Velünk az Isten.”
A mai napon Advent
negyedik vasárnapját ünnepeljük. Az adventi koszorún a négy égő gyertya jelzi,
hogy a karácsony már az ajtónk előtt áll. A liturgikus szövegek is egyre
közelebb visznek bennünket a konkrét történésekhez. A Názáretben zajló
események előtérbe kerülnek. De nemcsak azok. Ezen a héten láthatjuk azt is,
hogy miként teljesülnek be azok az ígéretek, melyeket az Úr már évszázadokkal
korábban tett a próféták által. A mai olvasmány témája visszamegy a Krisztus
előtti 700-as évekbe, amikor Isten felszólította Acház királyt, hogy kérjen
magának jelet az Úrtól. De miért kellett neki jelet kérnie? Acház király nagyon
nehéz helyzetbe került amiatt, hogy Damaszkusz és Izrael Júdát ostromolta. Meg
akarták dönteni a dávidi dinasztiát, de ez nem következhetett be, hiszen Isten
ígéretet tett Jákobnak, amely szerint Júda fennmarad és „nem tűnik el a jel
Júdától, sem a királyi pálca a lábától, amíg le nem róják neki az adót, és a
népek nem engedelmeskednek neki” (Ter 49,10). Isten meg akarta erősíteni
Acház királyt azzal, hogy jelt kérjen magának, és bár hitetlensége miatt nem
kért jelet, mégis kapott: „Íme, a szűz fogan, fiút szül, és Emmánuelnek
nevezi, ami annyit jelent: Velünk az Isten.” Isten hűséges
ígéreteihez, hűséges a nekünk tett ígéreteihez is. De csak akkor teljesíti be,
amikor itt van az ideje: Mert „amikor elérkezett az idők teljessége,”
azaz, amikor az Isten jónak látta, „az Isten elküldte Fiát, aki asszonytól
született,” és ő alávetette magát a törvénynek, hogy kiváltson minket a törvény
szolgaságából, hogy a fogadott fiúságot elnyerjük” (Gal 4,4-5). Mire akar
tanítani minket Isten ezekkel az eseményekkel?
Az első talán az, hogy higgyünk Isten
ígéreteiben. Ő bennünket sem felejtett el, jóságos hozzánk és végbe fogja
vinni, amit megígért. Bár el kell fogadnunk, hogy Isten határozza meg a
beteljesülés idejét. Nem kér tőlünk mást, mint hitet és bizalmat. A második az,
hogy minden ember és minden esemény része egy történetnek, az üdvösség
történetének. Nem mindig értjük, hogy mi mire jó, miért kell különféle
szituációkon keresztül mennünk, miért kell annyit küzdenünk és szenvednünk.
Elégedjünk meg azzal, hogy a jóságos Isten mindennek tudja az értelmét. Ismét
csak bizalmat és kitartást kér tőlünk. Mert csak így érhetünk célba, a Vele
való egyesülésre, a teljes boldogságra.
Feladat a hétre: A mai nap folyamán többször elimádkozok egy Jézus-imát: „Jöjj el, Uram
Jézus!”, vagy „Jézusom, bízom benned, várok rád!”