XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2017. október 22., vasárnap

Október 22.



Iz 45, 1-6; 1 Tessz 1, 1-5b; Mt 22, 15-22
Így szól az Úr fölkentjéhez, Ciruszhoz, akinek megfogja a jobbját, hogy színe előtt meghódoltassa a nemzeteket, és megoldja a királyok derekán az övet; hogy megnyissa előtte az ajtókat, és ne maradjon egyetlen kapu se zárva: „Előtted megyek, és megalázom a magasságokat; összetöröm az érckapukat, és a vaszárakat leütöm. Neked adom az elrejtett kincseket, és a rejtekhelyek gazdagságát, hogy megtudd: Én vagyok az Úr, Izrael Istene, aki neveden szólítalak. Szolgámért, Jákobért, és választottamért, Izraelért szólítottalak a neveden. Dicső nevet adtam neked, bár nem ismertél. Én vagyok az Úr, és senki más! Rajtam kívül nincs más isten. Bár nem ismersz, mégis felövezlek, hogy napkelettől napnyugatig megtudják: rajtam kívül nincsen más.”

Ma, október harmadik vasárnapját II. János Pál pápa rendeletére a világmisszió vasárnapjaként ünnepeli az Egyház. Tehát megkérdezhetjük, mit mondanak a mai olvasmányok és az evangélium a misszióról? Első hallás után úgy tűnik, hogy nem igazán beszélnek erről, hiszen nem szándékosan választották ki azokat a világmisszió vasárnapjára. Ha azonban jobban figyelünk, Jézus az evangéliumban nem marad meg a konkrét politikai, társadalmi kérdésnél, hanem a probléma lényegére utal bölcs válaszával: „Akkor hát adjátok meg a császárnak, ami a császáré - az Istennek pedig, ami az Istené!” Az embernek az evilági, társadalmi területeken sajátos kötelességei vannak, ugyanis Isten felé is van kötelessége: Istennek odaadni, ami az övé. És mi az Istené? Nem más, mint maga az ember, akit saját képmására teremtett. Mindenekelőtt Isten csak azt kívánja, hogy az ember szeretetből adja oda újra önmagát a Teremtőjének. „Az ember kezdettől fogva párbeszédre hivatott Istennel, ugyanis csak azért létezik, mert Isten szeretetből megteremtette és szeretetből létben tartja, s csak akkor élhet teljesen az igazság szerint, ha önként elismeri ezt a szeretetet és rábízza magát a Teremtőjére.” (II. Vatikáni Zsinat, Gaudium et Spes kezdetű lelkipásztori konstitúciója, GS 19). Az Egyház, és ezáltal minden keresztény missziós feladata –, mivel Isten választottai vagyunk, ahogyan Szent Pál fogalmazott a Szentleckében –, nem más, mint megismertetni minden embert ezzel a meghívással, legmélyebb azonosságával. „Az Egyház ugyanis nagyon jól tudja, hogy amikor védelmezi az emberi hivatás méltóságát és visszaadja a reményt azoknak, akik kétségbe estek végső sorsuk felől, üzenete összhangban van az emberi szív legtitkosabb vágyaival. Ez az üzenet nem lealacsonyítja az embert, hanem élettel és szabadsággal ajándékozza meg, s rajta kívül semmi sem képes megnyugtatni az emberi szívet: 'Magadnak alkottál minket', Uram, 'és nyugtalan a mi szívünk, amíg meg nem nyugszik benned'.” (GS 21) Csak Istenben nyugszik szívünk, őbenne, aki „az Úr, és senki másban!” Az olvasmányban hallunk Cirusz (Kürosz) perzsa király meghívásáról, küldetéséről. Isten választott eszköze volt, hogy „napkelettől napnyugatig megtudják: rajtam kívül nincsen más”. Hasonló módon felismerhetjük magunkat, mint azokat, akiknek Isten feltárta kincseit: „Neked adom az elrejtett kincseket.” Ferenc pápa az Evangélium öröme kezdetű apostoli buzdításában ugyanis hangsúlyozza, hogy „rendelkezésünkre áll az élet és a szeretet kincstára, amely nem csaphat be, az üzenet, amely nem manipulálhat, és nem csalhat meg. Olyan válasz, amely leszáll az ember mélyére, és képes támaszt nyújtani neki, képes felemelni őt”. (EG 265) „Amikor az Egyház az evangelizálás feladatára hív, nem tesz mást, mint hogy megmutatja a keresztényeknek a személyes kiteljesedés igazi dinamizmusát: 'Itt fedezzük fel a valóság egy másik mély törvényét: az élet olyan mértékben növekszik és érlelődik, amilyen mértékben odaajándékozzuk mások életéért. Végső soron ez a misszió'.” (EG 10) Kérjük ma Istent az Egyház egész világmissziójáért, de szintén saját magunkért is, hogy felismerjük, melyik az az út, amelyet az Úr kér tőlünk az új missziós „kilépésre” való meghívásban (vö. EG 20).
 Feladat a mai napra: Arra figyelek, hogy az emberi szív melyik ajtaját akarja az Úr előttem megnyitni (hogy megnyissa előtte az ajtókat), hogy ezzel közölje azt a szeretetet, amelyet ma kincsként kaptam, és amely újra megajándékozott az élet értelmével.

2017. október 21., szombat

Október 21.



Lk 18,31-34     (Most felmegyünk Jeruzsálembe)
Akkor félrevonta a tizenkettőt, s így szólt hozzájuk: „Most felmegyünk Jeruzsálembe, s beteljesedik minden, amit a próféták az Emberfiáról megjövendöltek. Kiszolgáltatják a pogányoknak, kigúnyolják, meggyalázzák, leköpdösik. Aztán megostorozzák, megölik, de harmadnap feltámad.” Mit sem értettek belőle. Ez a beszéd olyan homályos volt előttük, nem értették meg, hogy mit akart vele mondani.

Érdekes, hogy bár itt Jézus nem példabeszédekben, hanem világosan, közvetlenül beszél, tanítványai mégsem értik meg szavait. Mi történik itt? Talán nem tűnik számukra logikusnak, hogy akire ők mesterként tekintenek, nehézségeken, szenvedésen, üldöztetésen és végül kereszthalálon menjen keresztül, mint aki elbukott. Feltételezhetően ő a Messiás, övé az uralom, ahol bármely király erőszakkal és fegyverrel hajtja uralma alá az ellenállókat. Talán azt azért nem gondolták, hogy Jézus erőszakot alkalmazzon, sokkal inkább valamiféle csodában bízhattak, amivel uralmát megszilárdítja. De mindenképpen nagyon nehéz lehetett tanítványai számára megérteni azt, ahogyan mesterük királyként megmutatkozik. Jézus, mikor Pilátus vallatja, a következőket mondja: Jézus így válaszolt: „Az én országom nem ebből a világból való. Ha ebből a világból volna országom, harcra kelnének szolgáim, hogy ne kerüljek a zsidók kezére. De az én országom nem innen való.” Pilátus közbeszólt: „Tehát király vagy?” „Te mondod, hogy király vagyok - mondta Jézus. - Arra születtem, s azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról. Aki az igazságból való, hallgat szavamra.” (Jn 18,36-37) Jézus nem egy olyan politikus, aki hidakat ígér, ott, ahol folyó sincs vagy pénzt ígér, ahol nincsen fedezet. Ő, az úton, melyen tanítványai kísérték, azt mutatja meg, hogy az ő országa az Isten országa, aki a mi Atyánk, mi pedig egymás testvérei vagyunk. Országában nincsenek szükséget szenvedők, sem különbségek, a leggyengébbnek is szava van és szeretettel tekintenek rá. Ott az igazság, a szeretet, a megbocsátás, a szolidaritás uralkodik. Jézus egész élete erről szólt, hogy ezt az országot mutassa meg a zsidó népnek abban a korban. Ezzel az írástudók, farizeusok szemében rendkívül alkalmatlan, zavaró személlyé vált. És bár halálának oka önmagáról az Istennel való egyenlőség, az Istenfiúság állítása volt, további okok közé sorolhatjuk, hogy szavai, élete, tanítása, mindent elbizonytalanítottak, mindent forradalmasítottak. Éppen ezért mondja Jézus a tanítványainak, hogy más értékek, az igazság szerint élni, elkötelezett, hiteles szeretettel szeretni, üldöztetést is provokál. De mennyire hálásak is lehetünk Jézusnak, hogy irántunk való szeretetében a végsőkig elment és minket egészen megszabadított. Sokunk számára, akik megpróbáljuk élni az evangéliumot, egy olyan társadalommal találjuk szemben magunkat, ahol minden relatív, senki nem kötelezi el magát senkivel, mindenki megpróbálja kihasználni a másikat. És ez nehézségeket támaszt. Bárcsak valódibb, hitelesebb tanuk lennénk életünkkel, bárcsak mások tisztábban, világosabban felfedezhetnék az evangéliumot életünkben, bárcsak nem homályosulna el tudatunk, bárcsak nem hátrálnánk meg, mikor Jézus a többi ember szeretetére hív, annak minden következményével együtt. Uram, magyarázd meg nekem újra  tanításodat és add, hogy a veled való találkozásban, baráti kezed megmutassa nekem, hogy mennyire szerettél. Erősítsd meg bennünk a képességet, hogy meghalljuk szavadat, szemléljük életedet, és hogy ez segítsen minket istengyermekként, testvérként és tanúidként élni.

Feladat a mai napra:  Hogyan értjük imádságunkban az Úr tanítását? Mire hív minket Jézus, milyen lépéseket kell megtennünk, hogy teljesebben élhessük az evangéliumot, hogy hitelesebb tanúi lehessünk?

2017. október 20., péntek

Október 20.



Lk 18,28-30                       (Nézd, mi elhagytuk mindenünket)
Most megszólalt Péter: „Nézd, mi elhagytuk mindenünket, amink volt és követtünk téged.”  Jézus így válaszolt: „Bizony mondom nektek: Senki sem hagyja el házát, feleségét, testvéreit, szüleit vagy gyermekeit az Isten országáért, hogy ne kapna ezen a világon sokkal többet, az eljövendő másvilágban pedig az örök életet.”

A jó kereskedő nem azt látja, amit veszít, hanem amit nyer egy üzleten. És itt Jézus arról biztosítja Pétert, hogy sokkal többet fog nyerni, mint amennyit elveszített. Sokszor láthatjuk a színészeket, akik egy-egy szerepért mennyi erőfeszítést, lemondást vállalnak (pl.: ha korábban kövérek voltak, képesek soványra lefogyni, vagy fordítva). Az atléták, a focisták úgyszintén nem a merev napi ritmusra figyelnek, mint inkább arra, amit ezáltal nyerni fognak: a korona, a kupa, vagy aranyérem az, ami a szemük előtt lebeg. Olyan kincsek ezek, melyekért minden képességünket latba vetjük, de életünk végén mégsem vihetjük őket magunkkal. Mikor Istent helyezzük a szívünk közepébe, mint életünk kincsét, akkor nyerünk a legtöbbet, hiszen ő a szeretet és jelenléte mindent átalakít. Egy fiatalasszony mesélte nekem, hogy mióta elkezdett imádkozni és közeledni Jézushoz, érzi, hogy sok minden kezdett a helyére kerülni benne. Férje észrevette ezt, és megkérdezte, mi történik vele, hiszen már nem viselkedik olyan fölényesen vele, érzi, hogy jobban szereti, hogy nagyobb békével kezeli az otthoni problémákat. És mindezt, amire a férje rákérdezett, ő maga észre sem vette, viszont, így van ez, a körülöttünk élők észreveszik, milyen is a mi életünk. Vagyis akik legtöbbet nyernek azok éppen a szeretteink, a körülöttünk élők, így még ezen a világon többet kapunk. És ráadásul ez a kincs az örökkévalóságra szól. Az Isten, Jézus szeretete az életünkben, mikor másokért adjuk önmagunkat, és ezzel az igazság, a béke, a  szolidaritás a testvériség alapjait teremtjük meg, melyek egy örökkévalóságig tartanak. Mindennek ellenére, Márk, akinél szintén megjelenik ez a tanítás, üldöztetésről is beszél. Más struktúrákat teremteni, következetesen az igazság szerint élni konfliktusokhoz és üldöztetésekhez is vezet. De Jézus ezzel nem fenyegetni akar: A mennyben gyűjtsetek kincset, ahol nem rágja moly és nem marja rozsda, s ahol nem törnek be és nem lopják el a tolvajok! Ahol a kincsed, ott a szíved is. (Mt 6,20-21)
Feladat a mai napra:  Amióta elkezdted követni Jézust, hallgatni szavára és megpróbálni aszerint élni, mi az a több, amit nyertél?

2017. október 19., csütörtök

Október 19.



Lk 18,24-27                       („Hát akkor ki üdvözülhet?”  )
Amikor Jézus ezt látta, így szólt: „Milyen nehéz bejutni a gazdagnak az Isten országába!Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába.”Erre hallgatói megkérdezték: „Hát akkor ki üdvözülhet?” Ezt felelte: „Ami az embernek lehetetlen, az az Istennek lehetséges.”

Miután látta Jézus, hogyan távozott szomorúan az ifjú, ő is csalódott lett, hiszen ismét szembesülnie kellett azzal, hogy milyen nagy akadály is a gazdagság azelőtt, hogy az ember felfedezzen valami még nagyobb, még szebb gazdagságot, amelyet ő kínál. Vajon miért kérdezi a hallgatóság:„Hát akkor ki üdvözülhet?” Talán mert olyan nehezen járható és lehetetlen lenne az út, melyre Jézus hív? Bizonyos, hogy Jézus az életét adta értünk, és hogy mindaz, amit Ő tett azért volt, hogy megmentsen minket valamitől, ami mindannyiunkat tönkretesz: a szeretetlenség, a bűn és annak következményei, melyek eltorzítják Isten-gyermekségünk képét, eltorzítják világunkat. Éppen ezért, amikor Jézus meghív minket a mellette, – mint a mi nagyobb és teljesebb gazdagságunk - való döntésre, egy olyan úton akar vezetni, amely megtanít a szeretetre, mindenkit befogadó szívvel ajándékoz meg, egymás testvéreivé és Isten fiaivá tesz, olyanná, mint ő maga. És ez az, ami megment minket. Igaz, hogy olykor megtapasztaljuk a gyengeséget, hogy vannak megváltoztathatatlan dolgok, hogy annyi igazságtalanság létezik környezetünkben; anélkül, hogy messzebb mennénk, otthon, a családban, ahol nem beszélnek egymással, haragtartás, bizalmatlanság örökség feletti civakodás stb. miatt; Jézus mégis azt mondja: Ami embernek lehetetlen, Istennek lehetséges. Jézus önátadása által győzött a halál felett ezért Isten feltámasztotta őt. A szeretet, az Isten  mindig győzedelmeskedik. Éppen ezért mindazt, ami számunkra lehetetlen, az ő kezébe helyezhetjük, és ő kiegészíti azt, ami belőlünk hiányzik. Mi csak tegyük meg mindazt, ami tudunk, ami erőnkből telik, a többit elvégzi az Úr.
Feladat a mai napra:   Miféle gazdagságainktól szeretne szabaddá tenni az Úr? Milyen lehetetlen dolgokat szeretnék átadni az Úrnak?

2017. október 18., szerda

Október 18.



Lk 18, 18-23    (mit tegyek, hogy elnyerhessem az örök életet?”)
Egy előkelő ember megkérdezte: „Jó Mester, mit tegyek, hogy elnyerhessem az örök életet?” Jézus ezt válaszolta neki: „Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak az Isten. Ismered a parancsokat: Ne törj házasságot, ne ölj, ne lopj, ne tégy hamis tanúságot, tiszteld apádat és anyádat.” Az kijelentette: „Ezt mind megtartottam gyermekkorom óta.” Ennek hallatára Jézus ezt mondta neki: „Egy dolognak még híjával vagy. Mindenedet, amid csak van, add el, s oszd szét a szegények közt, és kincsed lesz a mennyben. Aztán gyere és kövess engem.” Amikor ezt meghallotta, igen elszomorodott, mert nagyon gazdag volt.

 Jézus itt egy olyan ifjúról beszél nekünk, akinek az anyagi javakon túl volt egy másik gazdagsága is: betartotta a törvényt, a parancsokat, jó ember volt. Különösen is érdekes, vajon miért megy Jézushoz, mit keres nála? Valami dicséret- vagy elismerés-félét, azért ahogyan él, amiket cselekszik? Vagy egyszerűen meglátja Jézusban a boldogságot? Márk szintén beszámol erről a történetről evangéliumában, ahol Jézus szeretettel tekint az ifjúra: “ Jézus ránézett és megszerette.”. Jézus az emberek szívét tekinti, és nem a látszatot, a felszínt nézi az ifjú esetében sem. Tudja, hogy tökéletességre való törekvése mögött ott rejtőzik a boldogság utáni vágya; ezért is néz rá szeretettel és hívja meg valami még teljesebb gazdagságra: az ő követésére. Ezzel a tekintettel néz Jézus minket is, és milyen csodálatos ahogyan az életünk mélyére tekintve azt mondja: kövess engem, hiszen nálam megtalálod mindazt, amit keresel. Miért nem érti meg az ifjú ezt a tekintetet ? Mi az, ami elhomályosítja a szemét, és nem látja azt a gazdagságot, amire Jézus meghívja, szemben azzal, amit birtokol? Hihetetlen, hogy mindaz, amit birtoklunk, legyen az pénz, képességeink, ismereteink, melyeket megszereztünk, tapasztalataink, melyeket az élet megérlelt bennünk, azok a képek, melyeket önmagunkról alkottunk vagy amelyeket mások alkottak rólunk, joggal vagy jogtalanul mind-mind csapdává válhatnak, oly módon hogy belekövesedik a lelkünk a megszokottba, az “ én ezt már így tudom”, “mindig így szoktam csinálni”, ilyen vagyok” magatartásformákba. És így valóban nehézzé válik számunkra rácsodálkozni, befogadni Jézus hívását valami többre, valami elmozdulásra, mélyebb megtérésre. És mi hogy reagálunk Jézus tekintetére, hívására, mi is megmaradunk saját, megszokott kincseinknél? Az ifjú szomorúan távozott, hiszen ez a világ nem nyújt valódi, szívet betöltő örömöt.
Feladat a mai napra: Jó alkalom ez most arra, hogy átbeszéljük az Úrral ezen a napon a következő kérdéseket: Hogyan érezzük magunkat az Ő pillantása előtt? Életünkben mi az, aminek legnagyobb jelentőséget tulajdonítunk? Mi az a több, amire az Úr meghív minket?  És az Úr elé vihetjük még szívünk összes nyugtalanságát.

Kapcsolatfelvétel, elmélkedések megrendelése, imaszándék, jelentkezés programokra

Név

E-mail *

Üzenet *

Látogatók száma