Jn 11,20-27.32-41a (Én vagyok a feltámadás és az élet.
Hiszed ezt?)
Amikor Márta meghallotta, hogy Jézus közeledik,
eléje sietett, Mária pedig otthon maradt. „Uram - szólította meg Márta Jézust
-, ha itt lettél volna, nem halt volna meg testvérem. De most is tudom, hogy
bármit kérsz az Istentől, megadja neked.” Jézus megnyugtatta: „Feltámad
testvéred.” „Tudom, hogy feltámad -
mondta Márta -, majd a feltámadáskor, az utolsó napon.” Jézus így folytatta:
„Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni
fog. Az, aki úgy él, hogy hisz bennem, nem hal meg örökre. Hiszed ezt?” „Igen, Uram - felelte -, hiszem, hogy Te vagy
a Messiás, az Isten Fia, aki a világba jön.”... Amikor Mária odaért, ahol Jézus
volt, és meglátta, e szavakkal borult a lába elé: „Uram, ha itt lettél volna,
nem halt volna meg testvérem.” Amikor látta, hogy sírnak, Jézus lelke mélyéig
megrendült. „Hova tettétek?” - kérdezte megindultan. „Gyere, Uram - felelték -,
és nézd meg!” Jézus könnyekre fakadt. Erre a zsidók megjegyezték: „Nézzétek,
mennyire szerette!” Némelyek azonban így vélekedtek: „Ha a vaknak vissza tudta
adni a szeme világát, azt nem tudta volna megakadályozni, hogy ne haljon
meg?”Jézus szíve mélyéig megrendült, s odament a sírhoz, amely egy kővel
eltorlaszolt barlang volt.
„Hengerítsétek el a követ!” - szólt Jézus. De Márta, az elhunyt nővére
tiltakozott: „Uram, már szaga van, hiszen negyednapos.” Jézus így felelt:
„Nemde azt mondtam: ha hiszel, meglátod Isten dicsőségét?” Erre elhengerítették
a követ.
Minden vasárnap
a hitvállasban valljuk, hogy hisszük „a test feltámadását és az örök életet”. A
mai idézet alapján elmélkedhetünk azon, vajon mit jelent ez most számunkra?
Mártában felfedezhetjük a halottak feltámadásának hitét, amelyről a tegnapi
idézetben már hallottunk, a Jézus
korabeli farizeusok nézetét: „Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor”. Ez
ugyanis az a bizalom Isten hatalmában, amelyet Jézus említett. „De most is tudom, hogy bármit kérsz az
Istentől, megadja neked”. Márta beismeréseiből kiindulva Jézus mélyebb
megértéshez vezeti őt, amikor azt mondja neki: „Én vagyok a feltámadás és az élet.” Az életet és a feltámadást
saját személyéhez köti. Az Atyától kapta annak hatalmát, ahogyan már máskor
kinyilvánította: „Mert amint az Atya föltámasztja a halottakat és életre
kelti őket, a Fiú is életre kelti azokat, akiket akar.” (Jn 5,21) Azonban
nem elég ezt hallgatni, Jézus azt kéri tőlünk, ahogyan kérte Mártától is, hogy
higgyünk. Hagyjuk a mai imádságban, hogy Jézus újból feltegye nekünk ezt a
kérdést: Hiszed ezt? Hiszed, hogy én
vagyok számodra az élet és a feltámadás? Jézus nem csupán elméleti
választ vár tőlünk, hanem azt, hogy életünkben is megmutassuk, hogy hiszünk
benne, hogy olyan helyzetekben is, ahol már a „halál szaga van”, higgyük, hogy
Jézus a feltámadás, és hogy neki van hatalma a halál fölött. Azonban Jézus nem
úgy viselkedik, mintha az életünk fölött állna, hanem mint az, aki nagyon
együtt tud érezni velünk. Ezt is látjuk a mai idézetben. „Amikor látta, hogy sírnak, Jézus lelke mélyéig megrendült.” Kérjük
Jézustól, hogy engedje meg mélyebben megértenünk az Ő fájdalmainkkal együtt
érző Szívét, és hogy így mi is tanuljunk
együtt érezni másokkal.
Feladat a mai napra: Arra figyelek, milyen reménytelen, kilátástalan
helyzetekkel találkozom ma, és próbálok azokra Jézus szemével, szívével
rátekinteni.