XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2017. február 18., szombat

Február 18.



Fil 3,7-14     (Futok a kitűzött cél felé, az égi hivatás jutalmáért)
Ám amit akkor előnynek tartottam, azt Krisztusért hátránynak tekintem. Sőt Uramnak, Krisztus Jézusnak fönséges ismeretéhez mérten mindent szemétnek tartok. Érte mindent elvetettem, sőt szemétnek tekintettem, csakhogy Krisztust elnyerhessem és hozzá tartozzam. Hiszen nem a törvény útján váltam igazzá, hanem a Jézus Krisztusba vetett hit révén. Isten ugyanis a hit által tett igazzá, hogy megismerjem őt és feltámadásának erejét, de a szenvedésben is vállaljam vele a közösséget. Így hozzá hasonulok a halálban, hogy ezáltal eljuthassak a halálból a feltámadásra is. Nem mintha már elértem volna vagy már célba értem volna, de futok utána, hogy magamhoz ragadjam, ahogy Krisztus is magával ragadott engem. Testvérek, nem gondolom, hogy máris magamhoz ragadtam, de azt igen, hogy elfelejtem, ami mögöttem van, és nekilendülök annak, ami előttem van. Futok a kitűzött cél felé, az égi hivatás jutalmáért, amelyre Isten meghívott Krisztusban.

Egy születésnap alkalmával különféle kívánságok hangzanak el. Egy biztos, hogy az egészség, boldogság mellett hosszú életet is szoktak kívánni. E kívánságokban kifejeződik az, amit kívánunk magunknak, amit előnyösnek tartunk a magunk számára. Szent Pál a mai idézetben azt írja, hogy életében a kívánságokat tekintve változást történt. „Amit akkor előnynek tartottam, azt Krisztusért hátránynak tekintem.” Megtérése előtt mit tartott Pál fontosnak, mit akart elérni? Hogy ő legyen a legbuzgóbb farizeus, mindenben Isten hűséges szolgájaként tekintsenek rá: „a törvény szerinti jámborságban feddhetetlen voltam.” Az élő Jézussal való találkozás után pedig az akkori célkitűzéseit szemétnek nevezi. Fülünknek talán erősen hangzik ez a kifejezés, azonban jól adja vissza, amit Pál mondani akart. Amire törekedett, nem volt önmagában rossz, azonban az örök életre tekintve, annak nem volt maradandó értéke, csupán szemét volt, „ki lehetett dobni, a kukába ment”. Pál életcélja aztán az égi hivatás lett, a Jézus Krisztussal való kapcsolat és közösség. Pál nem kívánta minden áron meghosszabbítani életét, hanem azt, hogy Jézushoz hasonuljon „a halálban, hogy ezáltal eljuthassak a halálból a feltámadásra is.” Vajon mit jelent 80, 90, akár 100 év földi élet az örökkévalósághoz képest? Nem az élet hosszúságának kell elsősorban fontosnak lennie számunkra, hanem „csakhogy Krisztust elnyerhessem és hozzá tartozzam” – most és mindörökre. Ezért fussunk mi is e „kitűzött cél felé, az égi hivatás jutalmáért, amelyre Isten meghívott Krisztusban.” Beszéljük meg őszintén Jézussal, mennyire irányítja ez a cél napi feladatainkat, tetteinket, kapcsolatainkat.
Feladat a mai napra: Arra figyelek, milyen tapasztalattal akar Jézus ma megajándékozni engem a vele való kapcsolatban, pl. hogy jobban megismerjem feltámadásának erejét, vagy a szenvedésben vállaljam vele a közösséget.