XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2017. február 19., vasárnap

Február 19.



Lev 19, 1-2. 17-18; 1 Kor 3, 16-23; Mt 5, 38-48
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Hallottátok, hogy a régieknek ezt mondták: Szemet szemért, fogat fogért. Én pedig azt mondom nektek: Ne szálljatok szembe a gonosszal, hanem ha valaki arcul üt téged jobb felől, tartsd oda neki a bal arcodat. Aki perbe fog, hogy elvegye a ruhádat, annak add oda a köntösödet is. És ha valaki egy mérföldnyire kényszerít, menj vele kétannyira. Adj annak, aki kér, és aki kölcsönt akar, el ne fordulj tőle. Hallottátok, hogy ezt mondták: Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet. Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek benneteket, imádkozzatok azokért, akik üldöznek és gyaláznak titeket, hogy gyermekei legyetek mennyei Atyátoknak, aki fölkelti napját jókra és gonoszokra egyaránt, és esőt ad mind az igazaknak, mind a bűnösöknek. Ha ugyanis csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, ugyan mi lesz a jutalmatok? Nem teszik meg ezt a vámosok is? És ha csak a testvéreiteknek köszöntök, mi az, amivel többet tesztek? Nem teszik meg ezt a pogányok is? Ti legyetek olyan tökéletesek, mint amilyen tökéletes a ti mennyei Atyátok!

Gyermekkorunktól kezdve ismerjük a szeretet parancsát, mégis újra és újra fel kell tennünk magunknak a kérdést: most jól szeretem-e a másik embert? A mai vasárnapi evangélium a szeretet mértékéről szól: „Ti legyetek olyan tökéletesek, mint amilyen tökéletes a ti mennyei Atyátok!” Az Atyaisten szeretete a szeretet mértéke. Az Atya szeretetéhez az irgalmasság és a megbocsátás is hozzátartozik. Ilyen módon szeretett Jézus, Benne megvalósult az Atya tökéletes szeretete. Ő szerette ellenségeit, és minden emberhez Isten szeretetével fordult. Jézus tőlünk, tanítványaitól is azt kívánja, hogy így szeressünk. Ha az életünkre, a családjainkra tekintünk, vajon ez az a mérték, amivel szeretünk? Különbözik-e a mi szeretetünk a nem hívőkétől? „Ha ugyanis csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, ugyan mi lesz a jutalmatok? Nem teszik meg ezt a vámosok, a pogányok is?” Ha a családban csak annyit teszek, amennyit a másik tesz velem („szemet szemért”), valójában nem szeretetről van szó. Vagy ha a családban egy sértő szó, egy félreértés miatt nem vagyunk képesek megbocsátani és szeretettel újra a másik felé fordulni, akkor ott nincs keresztény szeretet. Pedig Szent Rita és más szentek példája is mutatja, hogy lehetséges az igazi szeretet nehéz helyzetekben is. A szeretet több mint érzés: a szeretet döntés. Azzal a szeretettel kell egymást szeretnünk, amellyel Jézus szeret. Csak így lesz hiteles a szeretetünk mások előtt is. Ahogyan az egyik egyházatya, Aranyszájú Szent János mondta: „A pogányok számára semmi nem annyira megbotránkoztató, mint ha nálunk a szeretet hiányzik.” Legyenek az otthonaink a szeretet otthonai. Boldog Teréz anya szavai a családoknak is szólnak: A világban olyan sok a gyűlölet és a széthúzás…. A mi házainkban különleges módon valósítsuk meg a szeretetnek és az egységnek az igazi közösségeit, és így győzzük le ezt a gyűlöletet. A szeretet otthon kezdődik. Minden azon múlik, hogyan szeretjük egymást. A közösségeitek éljenek ebben a szeretetben, és mindenhol, ahol jártok, árasszátok szét az Ő szeretetének illatát. Ne féljetek addig szeretni, amíg az fáj, mert Jézus is így szeretett.”
Feladat a mai napra: Szeretettel fordulok családtagjaim felé. Nem csak azt teszem meg készségesen, amit kérnek, de kérés nélkül is észreveszem nehézségeiket és segítségükre vagyok.