Lk 10,25-29 (Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet? – Szeress!)
Egy törvénytudó felállt, hogy próbára tegye.
„Mester - szólította meg -, mit tegyek, hogy eljussak az örök életre?” Megkérdezte
tőle: „Mi van megírva a törvényben? Hogyan olvasod?” Így válaszolt: „Szeresd
Uradat, Istenedet, teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes
elmédből, felebarátodat pedig, mint saját magadat.” „Helyesen feleltél. Tégy így, és élni fogsz” -
válaszolta neki. De az igazolni akarta magát, ezért megkérdezte Jézustól: „Kit
tekintsek felebarátomnak?”
Már az elmúlt hetekben többször előkerült ez a szentírási idézet. S
talán lehet bennem egy olyan gondolat, hogy ezt már ismerem, miért nem találtok
ki újat? Azonban nem az új információkkal lakunk jól, hanem azzal, ha Isten
igéje mindig újra és egyre mélyebben megszólíthat engem. Megszólíthassa lényem
legmélyét, és felébreszthesse és megerősíthesse szunnyadó identitásomat. Mit
tegyek, hogy éljek? – Azt hiszem ez mindig aktuális kérdés marad. Mindig erre
keressük a választ. Fiatalkorban olyan természetesnek tűnik, hogy egészséges
vagyok, van erőm, kedvem, energiám, és azt ki akarom élni. Képesnek érzem magam
a legnagyobb dolgokra. Később, amikor már itt fáj, meg ott fáj, és nem tudjuk,
hogy most mi van, keressük a megoldásokat, orvosokhoz rohanunk, hogy mondják
meg, mit kell tennünk. És ha nem olyan dologról van szó, ami pár nap vagy hét
múlva megszűnik, hanem ami igényli, hogy egész életvitelünket átállítsuk, akkor
már másképp néz ki a dolog. Akarok-e leszokni kedvenc ételeimről,
kényelmességemről, napi rutinomról, hogy egy egészségesebb életet éljek? Vajon
az első lelkesedés után mi ösztönözhet engem arra, hogy folytassam azt, ami a
lemondás rossz szájízével jár? Valahogy így van ez az örök élettel is. Ha a
legalapvetőbb dolgokat elhanyagoljuk, vagy magától értetődőnek tartjuk, akkor
miért lenne ez más a lelki életünkben? Bármennyire magától értetődőnek kellene lennie
a szeretetnek, ha az a lényem, a világ önzése, a családi szokások, a barátok
mégis befolyásolják. És szeretünk kitérőket tenni, engedékenynek lenni. Milyen
könnyen mondunk le egy vasárnapi miséről, mert elutazunk, vagy látogatóba
jönnek, vagy ki akarjuk aludni magunkat… Tényleg olyan magától értetődő, hogy
jól szeretem Isten, önmagamat és embertársaimat? Akkor nem fáradhatok bele
abba, hogy mindig újra átgondoljam, és Jézus tanításának fényében átvizsgáljam
az életemet: mit jelent ma szeretni? Hogyan szerethetem ma az Istent? Mit
jelent jól szeretni magamat és azokat, akikkel ma találkozom? A szeretet, amire
hívva vagyunk nem csupán pár kedves gesztussal elintézhető. A velőmet kell,
hogy átjárja. Valóban egész életvitelünk és gondolkodásmódunk a szeretetre való
összpontosításáról van itt szó. Gyökeres fókusz ez. Szeretet vagyok. Ezért
fontos nekem, hogy minden megnyilvánulásomban, akár nyilvános, akár csak magam
és az Isten előtt, szeressek: teljes szívemből, teljes lelkemből, teljes
erőmből és teljes elmémből.
Feladat a mai napra: Ma a
gondolataimra fordítom figyelmem. Milyen gondolatok, ítéletek fordulnak meg a
fejemben, a szívemben? Arra törekszem, hogy Jézus példájára tekintsek, és a
szeretetre tanítsam magam.