XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2017. március 10., péntek

Március 10.



Kol 3,1-11
Ha tehát Krisztussal feltámadtatok, keressétek, ami fönt van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján. Ami ott fönn van, arra legyen gondotok, ne a földiekre. Hiszen meghaltatok, és életetek Krisztussal el van rejtve az Istenben. Amikor majd Krisztus, a mi életünk megjelenik, vele együtt ti is megjelentek dicsőségesen. Öljétek meg tagjaitokban azt, ami földies: az erkölcstelenséget, a tisztátalanságot, az érzéki vágyakat, a bűnös kívánságokat és a kapzsiságot, ami nem más, mint bálványimádás. Ezek miatt sújtja Isten haragja a hitetlenség fiait. Valaha, amikor még köztük éltetek, ti is ezeket műveltétek. De most hagyjátok el ezeket: a haragot, a gyűlölködést, a rosszindulatot, az átkozódást és az ocsmány beszédet. Ne hazudjatok egymásnak. Vessétek le a régi embert szokásaival együtt, és öltsétek föl az újat, aki állandóan megújul Teremtőjének képmására a teljes megismerésig. Itt már nincs görög vagy zsidó, körülmetélt vagy körülmetéletlen, barbár vagy szittya, szolga vagy szabad, hanem Krisztus minden mindenben.
„Uram, a te arcodat akarom keresni” (Zsolt 27,8). A zsoltáros régi törekvése nem teljesülhet intenzívebben és meglepőbben, mint Krisztus arcának szemlélése által. Benne valóban megáldott minket Isten, és ,,ránk ragyogtatta arcát'' (vö. Zsolt 67,2). Egyidejűleg, mivel egyszerre Isten és ember, kinyilatkoztatja számunkra az ember legautentikusabb arcát is, „megmutatja az embernek magát az embert”. Jézus az „új ember” (vö. Ef 4,24; Kol 3,10), aki arra hívja a bűntől megváltott emberiséget, hogy vegyen részt az ő isteni életében. A Megtestesülés misztériumában egy olyan antropológia alapjai nyugszanak, mely képes meghaladni saját korlátait és ellentmondásait is, hogy magához Istenhez jusson, sőt, a „megistenülés” távlata nyílik előtte, mivel a megváltott ember Krisztusba épül és így közel kerül a Szentháromság bensőséges életéhez.”[1] Óriási távlatok ezek, és fontos időt szánnunk arra, hogy ezen elmerengjünk. Talán az a kérdés merülhet fel bennünk: Hogyan lehetséges mindez? Hogyan istenülhet meg az ember? Szt. Pál a fönti idézetben nagyon konkrétan rámutat ennek módjára: Vessétek le a régi embert szokásaival együtt, és öltsétek föl az újat, aki állandóan megújul Teremtőjének képmására a teljes megismerésig. Az útja Krisztus megtestesülésének útja (lásd Fil 2,5-11), ami teljesen ellenkezik az ember elképzelésével, hogy hogyan lehet istenné válni. Csak aki szabadon átadja magát Istennek, megalázza önmagát, szolgai alakot ölt, elhagyja régi életét szokásaival együtt és engedelmes lesz mindhalálig, úgy mint Jézus, azt tudja az Úr felmagasztalni, és bevezetni a Szentháromság bensőséges életébe.
Feladat a mai napra: Megfontolom Szt. Pál felsorolását, ill. hogy mit kellene nekem elhagyni. Megpróbálok ebből egyet valóra váltani, a rosszat ellensúlyozni jóval.


[1] II. János Pál. Novo Millenio Ineunte, az új évezred kezdetén c. enciklikájából, 23.