Kol 3,1-11
Ha tehát Krisztussal feltámadtatok, keressétek, ami fönt
van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján. Ami ott fönn van, arra legyen gondotok,
ne a földiekre. Hiszen meghaltatok, és életetek Krisztussal el van rejtve az
Istenben. Amikor majd Krisztus, a mi életünk megjelenik, vele együtt ti is
megjelentek dicsőségesen. Öljétek meg tagjaitokban azt, ami földies: az
erkölcstelenséget, a tisztátalanságot, az érzéki vágyakat, a bűnös kívánságokat
és a kapzsiságot, ami nem más, mint bálványimádás. Ezek miatt sújtja Isten
haragja a hitetlenség fiait. Valaha, amikor még köztük éltetek, ti is ezeket
műveltétek. De most hagyjátok el ezeket: a haragot, a gyűlölködést, a
rosszindulatot, az átkozódást és az ocsmány beszédet. Ne hazudjatok egymásnak.
Vessétek le a régi embert szokásaival együtt, és öltsétek föl az újat, aki állandóan
megújul Teremtőjének képmására a teljes megismerésig. Itt már nincs görög vagy
zsidó, körülmetélt vagy körülmetéletlen, barbár vagy szittya, szolga vagy
szabad, hanem Krisztus minden mindenben.
„Uram, a te arcodat akarom keresni” (Zsolt 27,8). A zsoltáros régi
törekvése nem teljesülhet intenzívebben és meglepőbben, mint Krisztus arcának
szemlélése által. Benne valóban megáldott minket Isten, és ,,ránk ragyogtatta
arcát'' (vö. Zsolt 67,2). Egyidejűleg, mivel egyszerre Isten és ember,
kinyilatkoztatja számunkra az ember legautentikusabb arcát is, „megmutatja az
embernek magát az embert”. Jézus az „új ember” (vö. Ef 4,24;
Kol 3,10), aki arra hívja a bűntől megváltott emberiséget, hogy vegyen részt az
ő isteni életében. A Megtestesülés misztériumában egy olyan antropológia
alapjai nyugszanak, mely képes meghaladni saját korlátait és ellentmondásait
is, hogy magához Istenhez jusson, sőt, a „megistenülés” távlata nyílik előtte,
mivel a megváltott ember Krisztusba épül és így közel kerül a Szentháromság
bensőséges életéhez.”[1]
Óriási távlatok ezek, és fontos időt szánnunk arra, hogy ezen elmerengjünk.
Talán az a kérdés merülhet fel bennünk: Hogyan lehetséges mindez? Hogyan
istenülhet meg az ember? Szt. Pál a fönti idézetben nagyon konkrétan rámutat
ennek módjára: Vessétek le a régi embert szokásaival együtt, és öltsétek föl
az újat, aki állandóan megújul Teremtőjének képmására a teljes megismerésig. Az
útja Krisztus megtestesülésének útja (lásd Fil 2,5-11), ami teljesen ellenkezik
az ember elképzelésével, hogy hogyan lehet istenné válni. Csak aki szabadon
átadja magát Istennek, megalázza önmagát, szolgai alakot ölt, elhagyja régi
életét szokásaival együtt és engedelmes lesz mindhalálig, úgy mint Jézus, azt
tudja az Úr felmagasztalni, és bevezetni a Szentháromság bensőséges életébe.
Feladat a mai napra: Megfontolom Szt. Pál felsorolását, ill. hogy mit
kellene nekem elhagyni. Megpróbálok ebből egyet valóra váltani, a
rosszat ellensúlyozni jóval.