Jn 4,6-10
Ott volt Jákob kútja. Jézus elfáradt az úton, azért leült a kútnál. A
hatodik óra felé járt az idő. Egy szamariai asszony odament vizet meríteni.
Jézus megszólította: „Adj innom!” A szamariai asszony így válaszolt: „Hogyan?
Zsidó létedre tőlem, szamariai asszonytól kérsz inni?” Jézus ezt felelte neki:
„Ha ismernéd Isten ajándékát, s azt, aki azt mondja neked: Adj innom, inkább te
kértél volna tőle, s ő élő vizet adott volna neked.”
A mai imádságot kezdjük egy képmeditációval: Szemléljük a
szöveg mellett látható képet (Sieger Köder képe). Mit látunk? Mit jut róla az eszünkbe? Mire emlékeztet?
(Miután ezekkel a kérdésekkel egy ideig foglalkoztunk, folytassuk az olvasást).
A kép János evangéliumának negyedik fejezetén alapszik, Jézusnak a szamariai
asszonnyal való találkozásán. Bár a festő sajátos értelmezést adott a
jelenetnek. Úgy tűnik, hogy a kép „alulról”, a kútakna felől van megfestve.
Ebből a látószögből először csak egy asszony látszik, aki „Felülről” belenéz a kútba.
Arca komoly, szkeptikus, bizony, ürességet sugároz. Piros ruhába van öltözve, mely
a szeretet utáni sóvárgására utal. Egyedül áll a kútnál, Jézusnak, mint Messiásnak
még fel kell bukkannia számára. Ez akkor történik meg vele, mikor a saját mélységeire
mer tekinteni, szembe mer nézni a maga valóságával. A festő most megváltoztatja
a perspektívát: most ő is felülről néz, de a hit fényével: A mélységben nemcsak az asszony, hanem
Jézus arca is visszatükröződik! A szíve melyére tekint, ahol nincs egyedül, ott
van vele Jézus, aki hozzá fordul és élő vízzel kínálja. „A te arcodat keresem,
Uram!” – Nem egyedül csak önmagunkon kívül kell keresnünk Jézus arcát. A lelkünk
mélyén is jelen van Jézus, és ha merünk a csöndben, hittel önmagunkba
tekinteni, kirajzolódik bennünk arca. Avilai Szent Teréz versben - Isten
szájába adva a következő mondatokat - így fejezi ki ezt a tapasztalatot: „Ha
véletlenül nem tudnád, hol fogsz megtalálni Engemet, ne menj össze-vissza.
Hanem, ha meg akarsz találni, Engemet keresned önmagadban kell.”
Feladat a mai napra: A nap folyamán többször megállok, Jézushoz fordulok,
aki jelen van bennem, és próbálok egyszerű párbeszédbe kezdeni vele: pl.
„köszönöm, hogy velem vagy, hogy bensőmben vársz. rám… .”