XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2017. március 15., szerda

Március 15.



Jn 20,24-29
A tizenkettő közül az egyik, Tamás, vagy melléknevén Didimusz, nem volt velük, amikor megjelent nekik Jézus. A tanítványok elmondták: „Láttuk az Urat!” De kételkedett: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha nem helyezem ujjamat a szegek helyére, és oldalába nem teszem a kezem, nem hiszem.” Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványok, s Tamás is ott volt velük. Ekkor újra megjelent Jézus, bár az ajtó zárva volt. Belépett, megállt középen, és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” Aztán Tamáshoz fordult: „Nyújtsd ide az ujjadat és nézd kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és tedd oldalamba! S ne légy hitetlen, hanem hívő!” Tamás fölkiáltott: „Én Uram, és Istenem!” Jézus csak ennyit mondott: „Hittél, mert láttál. Boldogok, akik nem látnak, mégis hisznek.”

Talán néhányan elcsodálkoztok most, hogy a mai napon egy húsvéti idézetről elmélkedünk. Igaz, hogy még nagyböjtben vagyunk, de a feltámadási eseményétől akkor sem tekinthetünk el. Számunkra, keresztények számára Jézus mindig a Krisztus is, az a történelmi Jézus, aki Isten fia, értünk szenvedett, a kereszten meghalt és feltámadt a halálból, most pedig az Atya jobbján ül, de ugyanakkor velünk van a világ végéig (vö. Mt 28, 20). Ezt az élő Jézust keressük, és ezzel az élő Jézussal találkozunk az imádságban. Minden bibliai idézetet ebből a „feltámadási szemszögből” kell, hogy tekintsünk, ahogyan az evangéliumok is ebből a szemszögből írták meg az eseményeket.
Tamás, a Didimusz (görögül iker), a mi iker-testvérünk is, nem a vér szerinti, hanem a hit által. Neki nem volt elég, hogy a többiek látták az Urat. Ő is a saját szemével akarta látni, saját kezével érinteni Jézust, ahhoz, hogy elhiggye, hogy Jézus él. Jézus komolyan vette Tamás kívánságát. Megjelent neki is, és megmutatta neki sebeit, ahogyan Tamás kívánta: „Nyújtsd ide az ujjadat és nézd kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és tedd oldalamba!” Utána pedig meghívta a hitre: S ne légy hitetlen, hanem hívő!” Tamás azután tényleg nagyon mélyen hívő emberré lett: „Én Uram, én Istenem!” Nagy hitvallást mondott ezzel ki. Beleképzelhetjük magunkat a történetbe: Mit kívánunk mi Jézustól, hogyan szeretnénk őt látni, mit szeretnénk megérinteni benne? A mi vágyainkra, kívánságainkra szintén válaszolni fog, ahogyan Tamásnak is megtette, bár talán nem fog láthatóan megjelenni előttünk. Boldogok, akik nem látnak, mégis hisznek. Számunkra más szinten - nem testi valóságában - történik meg a Jézussal való találkozás.
Jézus meghív minket, hogy tegyünk még egy lépest a hitben: Mi is odatehetjük kezünket a szegek nyomára, oldalába. Mit jelent Jézus sebeit érinteni? Jézusnak már nem fájdalmasak ezek a sebek, megdicsőített sebekről van itt szó, megbocsátott, kiengesztelt sebekről. Saját és testvéreink sebeit, sértettségeit lássuk meg Jézus szenvedésében: Ő hordozza, sajátjaivá tette azokat.

Feladat a mai napra: Valakinek odaajándékozok legalább 15 percet az Istentől kapott időmből.