XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2017. március 23., csütörtök

Március 23.



Mt 27,45-46
A hatodik órától a kilencedik óráig sötétség borult az egész földre. Kilenc óra tájban Jézus felkiáltott, hangosan mondva: „Éli, Éli, lamma szabaktani?” Vagyis: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?”

„Ennek a misztériumnak felfoghatatlan mélységét újra és újra megpróbáljuk kimeríteni. A paradoxon a maga teljes élességével abban a fájdalommal teli, sőt látszólag elkeseredett kiáltásban nyilvánul meg, melyet Jézus hallat a kereszten: „‘Eloi, Eloi, lamma szabaktáni?’ Ez annyit jelent: Istenem, Istenem, mért hagytál el?” (Mk 15,34). Elképzelhető-e ennél nagyobb gyötrelem, sűrűbb homály? Valójában Jézusnak ez a szorongó „miértje”, miközben megőrzi a kimondhatatlan fájdalom élményét, a 22. Zsoltár első szavait idézve fordul az Atyához, s közben bevilágítja az imádság egészének fénye, mellyel a zsoltáros érzelmeket felkavaró módon vegyíti a szenvedést és a bizalmat. A zsoltár ugyanis így folytatódik: „Atyáink benned reménykedtek, reméltek s te megszabadítottad őket... Ne maradj távol szükségemben, légy közel, mert sehol sincs segítség!” (Zsolt 22[21],5. 12). Kedves Testvérek, Jézusnak a Kereszten elhangzó kiáltása nem egy elkeseredett ember szorongását fejezi ki, hanem a Fiú imáját, aki szeretetből Atyjának ajánlja lelkét valamennyiünk üdvére. Ugyanakkor, amikor Atyjától „elhagyatva” bűneinkkel azonosul, egyben az Atya kezébe is „ajánlja” lelkét. Tekintetét az Atyára szegezi. Egyedül ő ismeri Istent, egyedül neki van élménye róla, s éppen ezért még ebben a sötét órában is világosan látja a bűn súlyát és végtelenül szenved miatta. Egyedül ő, aki látja az Atyát és tökéletesen élvezi ezt az ismeretet, mérheti fel teljesen, mit jelent a bűn miatti ellenállás az Atya szeretetével szemben. Passiója, mielőtt testi szenvedés lenne, s annál sokkal magasabb fokon, a lélek elviselhetetlen szenvedését jelenti. “[1] Szent Edith Stein azt írja: „Nincs olyan emberi szív, mely valaha olyan sötét éjszakába kerülhetett mint az istenember a Getsemani kertben és a Golgotán. A haldokló Istenember istenelhagyatottságának kifürkészhetetlen titkában nem hatolhat be az ember kíváncsi lelke. Kiválasztott lelkekkel azonban Jézus megkóstoltathatja ezt a végső keserűséget. Ezek a leghűségesebb barátai, akiktől szeretetük bizonyságaként ezt utolsó próbát kívánja.”[2] Jézus arra vágyik, hogy társaivá vehessen minket maga mellé a kereszthordozásban. Ez szeretetének mély jele. Ne lázongjunk ellene, hanem osszuk meg vele amit élünk és engedjük, hogy a legmélyebb szenvedéseinknek új értelmet adhasson, édessé tehesse azokat számunkra, mert bennük vele egyesülhetünk.

Feladat a mai napra: Ha lelki életünkben sötétséget, szárazságot tapasztalunk, tartsunk ki Jézus mellett, és bizalommal forduljunk hozzá segítségért.


[1] II. János Pál pápa, Novo Millennio Ineunte kezdetű enciklikájából, 25. pont.
[2] Edit Stein, Das Kreuz wie eine Krone tragen. 115. o. (saját fordítás)