2Kor 6,1-10
Az ő
munkatársaként figyelmeztetünk titeket is: ne vegyétek hiába az Isten
kegyelmét. Azt mondja ugyanis: A kellő időben meghallgatlak, s az üdvösség
napján segítek rajtad. Nos, most van a kellő idő, most van az üdvösség napja!
Senkinek sem okozunk semmiféle botrányt, hogy ne becsmérelhessék
szolgálatunkat. Ehelyett mindenben úgy viselkedünk, mint Isten szolgája: Nagy
türelmet tanúsítva a megpróbáltatásban, a szükségben, a szorongattatásban; ha
vernek, fogságba vetnek, fellázadnak, ha elfáradunk, virrasztunk, böjtölünk;
tisztaságban, megértőn, béketűrőn és jóságosan, a Szentlélekben és az őszinte
szeretetben megmaradva; az igazság hirdetésében kitartva, az Isten erejével, az
igazság támadó és védő fegyverzetében, akár dicsőség, akár megszégyenülés, akár
gyalázat, akár jó hírnév jut osztályrészül; mint csalók, mégis igazat mondók,
mint ismeretlenek, mégis jól ismertek, mint akiket halálra szántak, mégis
élnek, mint megkínzottak, de belé nem haltak,
mint szomorúak, mégis mindig vidámak, mint szűkölködők, mégis sokakat
gazdagítók, mint akiknek semmijük sincs, mégis mindenük megvan.
A mai napon visszatekinthetünk az elmúlt hétre.
Mit jelentett számomra Jézus fájdalmas arcát szemlélnem? Át tudtam vele érezni,
hogy mi mehetett végbe benne? Mi okozott nekem nehézséget? Mit tanultam tőle?
Milyen személyes nehézségeken mentem keresztül? Hol kaptam választ, vigaszt,
megerősítést az imádságban?
Leírom magamnak élményeimet.
„Jézus az „új ember” (vö. Ef 4,24; Kol 3,10), aki
arra hívja a bűntől megváltott emberiséget, hogy vegyen részt az ő isteni
életében.”[1]
Erre buzdít ma bennünket Szent Pál a korintusiakhoz írt levelében: ne vegyük
hiába Isten kegyelmét. Azt mondja
ugyanis: A kellő időben meghallgatlak, s az üdvösség napján segítek rajtad.
Nos, most van a kellő idő, most van az üdvösség napja! Ma van az üdvösség napja, amikor újra
dönthetek Jézus mellett, befogadhatom őt életemben, és az ő életét vállalhatom.
Pál lerajzolja előttünk a „Krisztussá vált embert”, a mesteréhez mindenben
hasonlóvá vált tanítványt, aki ugyanazt élheti át mint Krisztus. „A
szentek gyakran éltek át ahhoz hasonló élményt, mint amit Jézus tapasztalt a
kereszten: a boldogság és a fájdalom paradox vegyületét. Az Isteni Gondviselés
Dialógusa című könyvében az Atyaisten megmutatja Sziénai Katalinnak, hogy a
szent lelkekben egyszerre képes jelen lenni az öröm és a szenvedés: „A lélek
boldogan és fájdalmasan állja: fájdalmasan a felebarát bűne miatt, és boldogan
az egyesülés és a szeretet érzülete által, amelyet Én adtam neki. A tökéletesek
az én egyszülött Fiamat, a szeplőtelen Bárányt követik, aki a kereszten
egyszerre volt boldog és szenvedő.”'[2]
Feladat a mai napra: Krisztus követésére törekszem.