Jn 20,11-18 („Mária!”)
Húsvétvasárnap
reggel Mária Magdolna könnyezve állt Jézus sírjánál. Amint ott sírdogált,
betekintett a sziklasírba, és ahol Jézus holtteste feküdt, két, fehér ruhába
öltözött angyalt látott. Ott ültek, az egyik a fejnél, a másik a
lábnál. Így szóltak hozzá: „Asszony, miért sírsz?” „Mert elvitték az én Uramat
– felelte –, és nem tudom, hová tették.” Ezzel hátrafordult, és íme, Jézus állt
előtte. Nézte, de nem ismerte föl, hogy ő az. Jézus megkérdezte: „Asszony,
miért sírsz? Kit keresel?” Mária Magdolna azt hitte, hogy a kertész az, és így
válaszolt: „Uram, ha te vitted el, mondd meg, hová tetted, hogy magammal
vihessem.” Jézus erre megszólította: „Mária!” Mária felkiáltott: „Rabboni!” –
vagyis Mester. „Ne tartóztass! – felelte Jézus. – Még nem mentem föl az
Atyához, Te most menj testvéreimhez, és vigyél hírt nekik! Fölmegyek az én
Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez.” Mária
Magdolna elsietett. Hírül vitte a tanítványoknak: „Láttam az Urat.” – És
elmondta, amit az Úr üzent.
Mária Magdolna számunkra egy nagyon rokonlélek.
Akik átélték szeretteinek, jó barátainak elvesztését könnyen beleélhetik
magukat abba, hogy mit jelenthetett Mária Magdolnának Jézus elvesztése. Nagyon
közeli jó barátja és mestere lehetett. Talán a legfontosabb személy életében.
Elkísérte Jézust missziós útjain, végig járta vele a keresztutat és ott volt
állt mellette, amikor meghalt, és most visszajár a sírhoz. Nagyon nehéz lehet
neki elengedni és feldolgozni ezeket a súlyos eseményeket. Mély gyászban van,
sír. Talán a könnyek segíthetnek neki, kimosni a lelkéből a sok gonoszságot és
fájdalmat, amit látott Jézus passiójában, és ami ellen nem tehetett semmit.
Neki is végig kellett szenvednie. Mária még nem tudja, hogy Jézusnak fel kell
támadnia. Számára úgy tűnik, hogy itt a sírnál ért véget a történet. A teljes elkeseredettség
jellemzi őt. Valami benne nem akarja elengedni Jézust, ragaszkodik hozzá, még a
holttestéhez is. De talán pont ez a ragaszkodás teszi lehetővé a találkozást.
Jézus vele találkozik először az összes tanítvány közül! Mária akkor ismeri fel
Jézust, amikor őt a nevén szólítja: „Mária!”
És benne megismeri a jó pásztor hangját, aki ismeri juhait és néven szólítja
őket (vö. Jn 10,2-4). Bármennyire legyen súlyos is az elkeseredettségünk, de
nekünk is van egy érzékünk a jó pásztor hangjára. Megismerjük őt, amikor
nevünkön szólít, mert ilyen szeretően senki sem szólít meg minket, csak ő.
Megszólítása a szeretet és a hazaérkezés, az otthon és a biztonság érzését
kelti bennük. Erről ismerhetem fel őt. És ott „letöröl szemükről minden
könnyet. Nem lesz többé halál, sem gyász, sem jajgatás, sem fáradság… Ott valósul
meg, amit Isten ígér nekünk: „Íme, újjáteremtek mindent!” (Jel 21,4-5)
Feladat
a mai napra: Edzem a figyelmességemet. Próbálom észrevenni, hogy Isten hol szólít
meg engem a mai napon.