XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2017. június 11., vasárnap

Június 11.



Kiv 34,4b-6,8-9; 2Kor 13,11-13; Jn 3,16-18
Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen. Nem azért küldte el Isten a Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem, hogy üdvösséget szerezzen a világnak. Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, aki azonban nem hisz, már ítéletet vont magára, mert nem hitt az Isten egyszülött Fiában.

A mai napon az egyházban Szentháromság vasárnapját ünnepeljük. Miután a karácsonyi és húsvéti ünnepkörben megváltásunk misztériumát ünnepeltük, és figyelmünk Jézus életére, halálára és feltámadására irányult, aki felment a mennybe és elküldte nekünk Szentlelkét, most a Szentháromság vasárnapja „kerekíti le” a nagy ünnepeket, és figyelmünket a három isteni személyre irányítja, aki fenntartja a világmindenséget, aki által minden lett, és szeretetével élteti. A mai olvasmányok különösképpen Isten szeretetére, irgalmára és türelmére mutatnak rá. Az olvasmányban azt a történetet hallhatjuk, hogy miután elpusztította az aranyborjút és kiengesztelte az Urat, „Mózes másnap korán reggel elindult a Sínai-hegyre, ahogy az Úr megparancsolta, és vitte magával a két kőtáblát. Az Úr leereszkedett a felhőben, ő pedig eléje járult. Segítségül hívta az Úr nevét. Az Úr elvonult előtte és ezt mondta: „az Úr, az Úr, irgalmas és könyörülő Isten, hosszantűrő, gazdag kegyelemben és hűségben.” (Kiv 34,4-6). Isten kinyilatkoztatja Mózesnek irgalmas arcát. Ebben a kinyilatkoztatásban a három isteni személy van jelen: az Atya, aki a szózatot intézi Mózeshez, a Fiú, aki jelen van a kimondott szavak által, valamint a Szentlélek, akinek jelképe a felhő. Jézus az evangéliumban Nikodémusznak ugyanazt az Istent nyilatkoztatja ki: aki úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen. Aki nem azért küldte el Isten a Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem, hogy üdvösséget szerezzen a világnak. Ezek az idézetek nem annyira az egyes személy tulajdonságát vagy szerepét világítják meg, hanem a lényegét. Isten szeretet, irgalom, igazságosság, jóság. Mindig az volt, mindig az marad, hiszen önmagát nem tagadhatja meg (vö. 2Tim 2,13). Isten mindig ugyanaz. Ez ad nekünk is biztonságot. Bármilyen bűnt követünk el, bármilyen nagy hibát ejtettünk életünkben, Isten nem ítél el minket. Hozzá járulhatunk és szeretetével újjáéleszt minket. Isten ma is jelen van irgalmában, szeretetében, jóságában. Hogyan fedezhetem ezt fel? Jálics Ferenc SJ a szemlélődő lelkigyakorlat c. könyvében mondja, hogy „Istennel való kapcsolatunk pontosan olyan, amilyen az embertársainkkal való kapcsolatunk. Ha tehát meg akarjuk állapítani, hogy is állunk Istennel, annak legbiztosabb módja, ha számot vetünk az összes emberi kapcsolatunkkal és alaposan megvizsgáljuk őket.”  (Jálics Ferenc SJ, 1996, 58-59.o.) Ez igaz arra is, hogy embertársaink szeretete, irgalma, jósága visszatükröz nekünk valamit Isten irántunk való szeretetéből. És Isten szeretete még annál sokkal nagyobb. Amennyiben közel tudjuk engedni magunkhoz embertársaink szeretetét, úgy Isten szeretetét is. Amennyiben pedig nem tudjuk közel engedni magunkhoz, úgy Isten szeretetét sem.
Feladat a mai napra: A mai napon engedjünk időt és lehetőséget a Szentháromságban egy Istennek, hogy személyesen kinyilatkoztassa nekünk a mai szentírási idézeteken vagy embertársainkkal való találkozásokon keresztül irántunk való szeretetét, irgalmát, jóságát.