Kiv 34,4b-6,8-9; 2Kor 13,11-13; Jn 3,16-18
Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát
adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen. Nem azért
küldte el Isten a Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem, hogy
üdvösséget szerezzen a világnak. Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, aki
azonban nem hisz, már ítéletet vont magára, mert nem hitt az Isten egyszülött
Fiában.
A mai napon az
egyházban Szentháromság vasárnapját ünnepeljük. Miután a karácsonyi és húsvéti
ünnepkörben megváltásunk misztériumát ünnepeltük, és figyelmünk Jézus életére,
halálára és feltámadására irányult, aki felment a mennybe és elküldte nekünk
Szentlelkét, most a Szentháromság vasárnapja „kerekíti le” a nagy ünnepeket, és
figyelmünket a három isteni személyre irányítja, aki fenntartja a
világmindenséget, aki által minden lett, és szeretetével élteti. A mai
olvasmányok különösképpen Isten szeretetére, irgalmára és türelmére mutatnak
rá. Az olvasmányban azt a történetet hallhatjuk, hogy miután elpusztította az
aranyborjút és kiengesztelte az Urat, „Mózes
másnap korán reggel elindult a Sínai-hegyre, ahogy az Úr megparancsolta, és
vitte magával a két kőtáblát. Az Úr leereszkedett a felhőben, ő pedig eléje
járult. Segítségül hívta az Úr nevét. Az Úr elvonult előtte és ezt mondta: „az
Úr, az Úr, irgalmas és könyörülő Isten, hosszantűrő, gazdag kegyelemben és
hűségben.” (Kiv 34,4-6). Isten kinyilatkoztatja Mózesnek irgalmas arcát. Ebben
a kinyilatkoztatásban a három isteni személy van jelen: az Atya, aki a szózatot
intézi Mózeshez, a Fiú, aki jelen van a kimondott szavak által, valamint a
Szentlélek, akinek jelképe a felhő. Jézus az evangéliumban Nikodémusznak
ugyanazt az Istent nyilatkoztatja ki: aki úgy
szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el
ne vesszen, hanem örökké éljen. Aki nem
azért küldte el Isten a Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem, hogy
üdvösséget szerezzen a világnak. Ezek az idézetek nem annyira az egyes
személy tulajdonságát vagy szerepét világítják meg, hanem a lényegét. Isten
szeretet, irgalom, igazságosság, jóság. Mindig az volt, mindig az marad, hiszen
önmagát nem tagadhatja meg (vö. 2Tim 2,13). Isten mindig ugyanaz. Ez ad nekünk
is biztonságot. Bármilyen bűnt követünk el, bármilyen nagy hibát ejtettünk
életünkben, Isten nem ítél el minket. Hozzá járulhatunk és szeretetével
újjáéleszt minket. Isten ma is jelen van irgalmában, szeretetében, jóságában.
Hogyan fedezhetem ezt fel? Jálics Ferenc SJ a szemlélődő lelkigyakorlat c.
könyvében mondja, hogy „Istennel való kapcsolatunk pontosan olyan, amilyen az
embertársainkkal való kapcsolatunk. Ha tehát meg akarjuk állapítani, hogy is
állunk Istennel, annak legbiztosabb módja, ha számot vetünk az összes emberi
kapcsolatunkkal és alaposan megvizsgáljuk őket.”
(Jálics Ferenc SJ, 1996, 58-59.o.) Ez igaz arra is,
hogy embertársaink szeretete, irgalma, jósága visszatükröz nekünk valamit Isten
irántunk való szeretetéből. És Isten szeretete még annál sokkal nagyobb.
Amennyiben közel tudjuk engedni magunkhoz embertársaink szeretetét, úgy Isten
szeretetét is. Amennyiben pedig nem tudjuk közel engedni magunkhoz, úgy Isten
szeretetét sem.
Feladat a mai napra: A mai napon engedjünk időt és lehetőséget
a Szentháromságban egy Istennek, hogy személyesen kinyilatkoztassa nekünk a mai
szentírási idézeteken vagy embertársainkkal való találkozásokon keresztül
irántunk való szeretetét, irgalmát, jóságát.