XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2017. június 2., péntek

Június 2.



Jn 21,15-19                       (Uram, te mindent tudsz)
Miután ettek, Jézus megkérdezte Simon Pétertől: „Simon, János fia, jobban szeretsz engem, mint ezek?” „Igen, Uram - felelte -, tudod, hogy szeretlek.” Erre így szólt hozzá: „Legeltesd bárányaimat!” Aztán másodszor is megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz engem?” „Igen, Uram - válaszolta -, tudod, hogy szeretlek.” Erre azt mondta neki: „Legeltesd juhaimat!” Majd harmadszor is megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz?” Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte: „Szeretsz engem?” S így válaszolt: „Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek.” Jézus ismét azt mondta: „Legeltesd juhaimat!” „Bizony, bizony, mondom neked: Amikor fiatal voltál, felövezted magad, s oda mentél, ahova akartál. De ha majd megöregszel, kiterjeszted karod, s más fog felövezni, aztán oda visz, ahova nem akarod.” E szavakkal jelezte, hogy milyen halállal dicsőíti majd meg Istent. Majd hozzátette: „Kövess engem!”

Újra és újra szükségünk van arra, hogy találkozzunk a feltámadt Krisztussal, hogy ő hozzánk forduljon, és a lényegről kérdezzen minket. Most is, kevéssel pünkösd előtt, a húsvéti idő végén, és minden időben, keresztény életünk, ezekből a visszatérő találkozásokból épül fel. Éppen úgy, mint személyes beszélgetésekből. Jézus nem a tanítványok egész csoportját kérdezte arról, vajon szeretik-e őt, hanem nevén szólította Pétert, és tőle kérdezte meg: „Simon, János fia, szeretsz engem?” Talán tudjuk, hogy az eredeti görög szövegben a szeret igére két szót használnak: az ’agape’-t és ’filia’-t. Amikor Jézus kérdez, az ’agape’ szót használja, és amikor Péter azt válaszolja, „igen, tudod, hogy szeretlek”, ő a ’filia’ szót mondja. Az ’apage’ olyan szeretet, amely mindent a másikért ad, eucharisztikus szeretetet jelent. A ’filia’ pedig egy alacsonyabb szintű szeretetet jelent, a barátok közötti szeretetet. Jézus szeretete mindig ’agape’. Így Jézus azt is kérdezhette volna: Simon, úgy szeretsz engem, ahogyan én szeretlek téged? Péter itt önismeretet mutat, tudatában van annak, hogy az ő szeretete nem múlja fölül a ’filia’ szeretetét. Azt már megtapasztalta, hogy magától arra sem képes, hogy megtartsa nagy, szent ígéreteit. Már tudja, hogy Jézus jobban ismeri őt: „Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek.” És tudja, hogyan szereti Jézust. A hármadik kérdésnél Jézus már nem használja az ’agapét’ hanem csak a ’filiát’. Talán ezért szomorodott el Péter, hogy Jézus most már nem vár el tőle nagyobb szeretetet. Talán nekünk sem illik bele elképzeléseinkbe, hogy Jézus megelégedne a ’filia’ szeretetével. Az azonban itt az igazság, hogy a „filia” egy kiindulópont, amin felül a többi már ajándék, Isten ajándéka. Az ’agape’ szeretetével csak akkor tudunk szeretni, ha elfogadjuk Isten szeretetét; és akkor az már az ő műve bennünk és általunk.
Feladat a mai napra: Kérem Jézustól, hogy a mai napon ő szeretetével tudjak gondoskodni egy rám bízott emberről.