XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2017. június 5., hétfő

Június 5.



Lk 3,1-6                               (Készítsétek az Úr útját, egyengessétek ösvényeit!)
Tiberius császár uralkodásának 15. esztendejében, amikor Poncius Pilátus volt Júdea helytartója, s Galileának Heródes volt a negyedes fejedelme, testvére, Fülöp meg Itureának és Trachonitisz tartományának, Lizániás pedig Abilinának volt a negyedes fejedelme, Annás és Kaifás főpapok idején az Úr szózatot intézett Jánoshoz, Zakariás fiához a pusztában. S ő bejárta a Jordán egész környékét, hirdette a bűnbánat keresztségét a bűnök bocsánatára, ahogy meg van írva Izajás próféta beszédeinek könyvében: „A pusztába kiáltónak a szava: Készítsétek az Úr útját, egyengessétek ösvényeit! A völgyeket töltsétek fel, a hegyeket, halmokat hordjátok el, ami görbe, legyen egyenessé, a göröngyös változzék sima úttá, és minden test meglátja az Isten üdvösségét.”

„Jézus nyilvános működése Keresztelő Jánosnál, a Jordánban történt megkeresztelkedésével indul. Míg Máté ennek az eseménynek az  időpontját csak röviden, sematikus formulával jelöli meg: „azokban a napokban”, addig Lukács egészen tudatosan a világtörténelem nagy összefüggésébe helyezi, ami egészen pontos időmeghatározást tesz lehetővé... Jézus tevékenységét nem tekinthetjük valamiféle mitikus „valamikor”-ban történőnek, ami egyszerre jelenthetné a „mindig”-et és a „sohá”-t. Ellenkezőleg: a pontosan, dátummal meghatározható történeti esemény valóban megvalósult az emberi történelem teljes súlyával és komolyságával. Olyan egyszeri esemény, amelynek minden korszak idejével való egyidejűsége különbözik a mítosz időnélküliségétől. Ám nem csak az időpont meghatározásáról van szó. A császár és Jézus a valóság két különböző rendjét testesítik meg, amelyeknek nem kell feltétlenül kizárniuk egymást, de különbözőségük magában rejti az emberiség és az emberi egzisztencia alapkérdéseivel kapcsolatos összeütközés kirobbanásának gyújtóanyagát. Jézus később azt mondja: „Adjátok meg Istennek, ami Istené és a császárnak, ami a császáré” (Mk 12,17), és így kifejezi, hogy a két tartomány lényegében megfér egymás mellett. Ám ha a császárság önmagát isteni valóságként értelmezi, amint ez csíraszerűen megmutatkozik már akkor, amikor Augusztus úgy mutatkozik be, mint a világbéke meghozója, és mint az emberiség megmentője, úgy a kereszténynek inkább kell engedelmeskednie Istennek, mint az embereknek (ApCsel 5,29).”[1] Keresztelő Jánosnak a bűnbánatra való felszólítása mindig aktuális marad számunkra: Készítsétek az Úr útját, egyengessétek ösvényeit! Mennyiben vannak helyén bennem a császár ill. Istennek a valósága. Mit jelent számomra eleget tenni ennek a két nagyon is különböző, mégis egymás mellett megférő valóságnak? Kérjük Jézus segítségét az év elején, hogy különbséget tudjunk tenni a kettő között és megadni Istennek, ami az istené és a császárnak, ami a császáré.
Feladat a mai napra: Mit akarok ma felajánlani Istennek? Hogyan tudok eleget tenni a „császár” iránti kötelességeimnek?


[1] Joseph Ratzinger, a Názáreti Jézus című könyvéből vett részletek: 27-29.o.

Kapcsolatfelvétel, elmélkedések megrendelése, imaszándék, jelentkezés programokra

Név

E-mail *

Üzenet *

Látogatók száma