XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2017. június 8., csütörtök

Június 8.



Lk 4,1-4                              (Jézus első kísértése)
Jézus a Szentlélektől eltelve elment a Jordántól, s a Lélek ösztönzésére a pusztába vonult negyven napra. Itt megkísértette a sátán. Ezekben a napokban nem evett semmit sem, de végül is megéhezett. Ekkor így szólt hozzá a sátán: „Ha Isten Fia vagy, mondd ennek a kőnek, hogy váljék kenyérré!” De Jézus ezt felelte: „Írva van, nemcsak kenyérrel él az ember.”

„A keresztelkedés jelenetének befejezése azt adja tudtul, hogy Jézus megkapta az igazi felkenést, hogy ő a várva várt Felkent... Meglepetésünkre a három szinoptikus evangélium arról beszél, hogy a Lélek első utasítása a pusztába vezeti őt „hogy az ördög megkísértse” (Mt 4,1). A cselekvést megelőzi a belső összeszedettségbe vonulás, mely szükségszerűen és egyszersmind küzdelem is a küldetésért, harc a megbízatás eltorzításai ellen, amelyek úgy kínálják magukat, mint ennek a megbízatásnak valódi beteljesítései. A belső összeszedettségbe történő visszavonulás alászállás az ember veszélyének kitett állapotába, mert csak így lehet felemelni az elesett embert. Jézusnak be kell lépnie az emberi létezés drámájába, végig kell járnia azt a legvégső mélységéig, hogy ekképpen megtalálja az „elveszett bárányt”, vállára vegye és hazavigye... A kísértés lényegéhez hozzátartozik erkölcsös kinézete: egyáltalán nem közvetlenül a rosszra hív bennünket, ez túl otromba dolog lenne. A kísértés úgy tesz, mintha a jobbat mutatná nekünk: hagyjunk fel végre az ábrándokkal, és szenteljük magunkat cselekvően a világ jobbá tételének. Ezenfelül, a valódi realizmussal lép fel. Isten dolgai ezzel szemben irreálisnak tűnnek fel: mint egy másodlagos világ amelyre tulajdonképpen nincs is szükség. „Ha Isten Fia vagy...” Krisztusnak bizonyítania kell igényét, hogy szavahihető legyen. A bizonyítéknak ezen megkövetelése végigkíséri Jézus egész élettörténetét, melynek folyamán újból meg újból szemére fogják vetni, hogy nem igazolja magát eléggé. A kísértő az első kísértésnél istenbizonyítékként azt javasolja, hogy Jézus a puszta köveiből csináljon kenyeret. „Mondd ennek a kőnek, hogy váljék kenyérré!” Mi tragikusabb, mi mond ellent jobban egy jóságos Istenbe és az emberek magváltójába vetett hitnek, mint az éhség az emberiség körében? Vajon nem azzal kell magát elsősorban igazolnia a megváltónak a világ előtt és a világ számára, hogy kenyeret ad neki és véget vet minden éhségnek? Vajon nem a világ közellátása és általánosabb értelemben a szociális probléma az első és tulajdonképpeni mérce, amelyen a megváltást le kell mérni? „Ha Isten fia vagy...” – micsoda kihívás! És nem ugyanígy kell vajon az Egyháznak is szólni: Ha Isten Egyháza akarsz lenni akkor mindenekelőtt gondoskodj kenyérről a világ számára – a többi majd utána jön. Jézus azt válaszolja: „Írva van, nemcsak kenyérrel él az ember.” És Máténál hozzáteszi: „hanem minden igével, amely Isten szájából származik” (Mt 4,4)... A Nyugat által nyújtott pusztán technikai-anyagi elvekre épülő fejlesztési segélyezés, amely nem csak mellőzte Istent, hanem a mindent jobban tudás kevélységével elszakította tőle az embereket, ez tette igazán a harmadik világot harmadik világgá a mai értelemben. Azt hitte, kenyérré tudja változtatni a köveket. ám kenyér helyett köveket adott. Isten elsőbbségéről van szó. Arról, hogy Istent valóságnak ismerjük el, annak a valóságnak, amely nélkül semmi más nem lehet jó. Ebben a világban ellen kell állnunk a hamis filozófiák megtévesztéseinek, és rá kell jönnünk, hogy nem csak kenyérrel élünk, hanem mindenekelőtt Isten igéje iránti engedelmességből. És csak ott terem az a gondolkodásmód, amely mindenki számára kenyérről tud gondoskodni, ahol ezt az engedelmességet élik.”[1] Mire hívott engem Isten? Hol tapasztalom meg saját életemben ezt a fajta kísértést?
Feladat a mai napra: Ma újra felveszem a küzdelmet a küldetésem Isten akarata szerinti beteljesítéséért – Istenre hallgatok és tőle kérek tanácsot, segítséget.


[1] J. Ratzinger, a Názáreti Jézus, 39-46 o.

Kapcsolatfelvétel, elmélkedések megrendelése, imaszándék, jelentkezés programokra

Név

E-mail *

Üzenet *

Látogatók száma