XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2017. július 31., hétfő

Július 31.



Lk 9, 18-22                        (Kinek tartanak engem az emberek?)
Amikor egyszer egyedül imádkozott, csak tanítványai voltak ott vele, megkérdezte tőlük: "Kinek tartanak engem az emberek?" Ezt válaszolták: "Van, aki Keresztelő Jánosnak, van aki Illésnek, mások szerint a régi próféták közül támadt fel valaki." Most hozzájuk fordult: "Hát ti?" Péter válaszolt: "Az Isten Fölkentje vagy." Rájuk parancsolt, hogy ezt ne mondják el senkinek. "Mert - mondta - az Emberfiának sokat kell szenvednie, a vének, főpapok és írástudók nem ismerik el, megölik, de harmadnap feltámad."
A mai evangélium, Jézus imádságának színhelyére vezet el minket. Lukács ugyanis így kezdi: Amikor egyszer egyedül imádkozott, csak tanítványai voltak ott vele, megkérdezte tőlük: "Kinek tartanak engem az emberek?" Felmerülhet bennünk a kérdés: milyen lehetett Jézus imádsága? Vajon miről beszélgetett a mennyei Atyával, hogy ezt a kérdést teszi fel tanítványainak: Kinek tartanak engem az emberek? A tanítványok több választ is adnak, de Jézusnak a legfontosabb, hogy a tanítványai mit gondolnak róla. És Péter megvallja mindenki nevében: "Az Isten Fölkentje vagy." Jézus arra használja a lehetőséget, hogy feltárja magát a tanítványainak. Rájuk parancsolt, hogy ezt ne mondják el senkinek. "Mert - mondta - az Emberfiának sokat kell szenvednie, a vének, főpapok és írástudók nem ismerik el, megölik, de harmadnap feltámad." Mi az imádság? Talán két fontos pont tűnik ki ebből a szentírási idézetből: az első, hogy az imádság az a hely, ahol mindig újra feltehetjük magunknak a kérdést, hogy kicsoda számunkra Isten és kicsoda Jézus. Elmélkedhetünk Jézus életéről, hivatásáról és megváltó művéről. És a második pedig, hogy mi kik vagyunk Isten előtt, mi az Istentől elgondolt életutunk? Jézus valósága, hogy Isten fölkentje, Isten fia. És ehhez hozzátartozik, hogy az emberek kezére adják őt, majd szenvednie kell, de harmadnapra föltámad. Nekünk is megvan sajátos életutunk. Kérjük Jézust, hogy segítsen egyre jobban megismerni őt, és tisztán látni saját életünk értelmét és célját, hogy mi is be tudjuk teljesíteni azt a hivatást, amit Istentől kaptunk.
Feladat a mai napra: Megfontolom Isten előtt hivatásomat, és újra rá bízom magam.

2017. július 30., vasárnap

Július 30.



1Kir 3,5.7-12; Róm 8,28-30; Mt 13,44-52
A mennyek országa olyan, mint a földbe rejtett kincs, amelyet egy ember megtalált. Elrejtette újra, azután boldogan elment, eladta mindenét, amije csak volt, és megvette azt a szántóföldet. A mennyek országa olyan, mint amikor egy kereskedő igazgyöngyöt keresett. Talált egy nagyon értékeset, erre elment, eladta mindenét, amije csak volt, és megvásárolta azt. Végül: a mennyek országa olyan, mint amikor a hálót a tengerbe vetik és az mindenféle halat összefog. Mihelyt megtelik, a partra vonják, és nekiülve kiválogatják: a javát edényekbe rakják, a hitványát pedig kidobják. Így lesz a világ végén is. Kivonulnak az angyalok, a gonoszokat elválasztják az igazaktól és tüzes kemencébe vetik, ott sírás lesz és fogcsikorgatás.

Az utóbbi vasárnapokon mindig a mennyek országáról szóló példabeszédeket hallhattuk az evangéliumban. Talán úgy lehet mondani, hogy a mennyek országáról szóló példabeszédek Jézus tanításának a szívét teszik ki. Isten országa tulajdonképpen Isten uralmát fejezi ki, ami már Jézus Krisztusban eljött közénk. Mindenféle módon és oldalról közelíti meg Jézus ezt a valóságot, ami igazából Róla szól, és a Vele való viszonyunkról. Ilyen szemszögből nézhetjük, mit is nyilatkoztat ki magáról. Az első példabeszédben a mennyek országát a földbe rejtett kincshez hasonlítja: az ember, aki megtalálja, elrejti újra, eladja mindenét és megvásárolja a földet. Aki Jézusra rátalál, felismeri benne a végtelen értékes kincset, élete Megváltóját és Üdvözítőjét, és ezért mindenét eladja, hogy birtokolhassa. Ez egy fokozatos kiüresedést és önátadást jelent. Aki Jézus mellett dönt, egyre inkább észreveszi, hogy hozzá képest minden más értéktelenné válik számára, amint Szent Pál mondja: „Amit akkor előnynek tartottam, azt Krisztusért hátránynak tekintem. Sőt Uramnak, Krisztus Jézusnak fönséges ismeretéhez mérten mindent szemétnek tartok. Érte mindent elvetettem, sőt szemétnek tekintettem, csakhogy Krisztust elnyerhessem és hozzá tartozzam.” (Fil 3,7-8) Eleinte a dolgainkat adjuk el Jézusért, de majd lépésről lépésre átadjuk akaratunkat, életcéljainkat, testünket, míg nem teljes önmagunkat, hogy egészen Jézuséi lehessünk, és Jézus egészen jelenvalóvá válhasson mibennünk, amint Szent Pál mondja: „Élek, de már nem én, hanem Krisztus él énbennem.” (Gal 2,20). Ezt nem azért tesszük, mert kell, hanem mert a Jézus iránti szeretetünk egyre jobban arra vonzz minket, hogy eggyé váljunk azzal, akit szeret a lelkünk. A második példabeszédben Jézus a mennyek országát a kereskedőhöz hasonlítja, aki igazgyöngyöt keresett. Talált egy nagyon értékeset, erre elment, eladta mindenét, amije csak volt, és megvásárolta azt. Itt most Jézus a kereskedő, aki útnak indul, hogy követőket keressen magának, igazgyöngyöket, akik hajlandók Istennek élni. Mindenét odaadja ezekért a gyöngyökért. És tudjuk, hogy Jézus nem kímélte önmagát, hanem „önmagát adta értünk, hogy minden gonoszságtól megváltson, megtisztítson, és jótettekben buzgólkodó, választott népévé tegyen.” (Tit 2,14). Megrendítő, hogy mennyire értékesek vagyunk Jézus számára, hogy mindent felvállal értünk, annak dacára, hogy mi mindig újra inkább a bűn, az engedetlenség, az önzés útjait választjuk. De Benne is csak egy a vágy: „Amint te, Atyám bennem vagy s én benned, úgy legyenek ők is eggyé bennünk, hogy így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem.” (Jn 17,21). A harmadik példabeszéd pedig a világ végéről beszél. A mennyek országa olyan, mint a halászok, akik tengerbe vetik a hálót, és majd kiszelektálják a halakat, a javát edényekbe rakják, a hitványát pedig kidobják. A hegyi beszédben mondta Jézus: „Nem jut be mindenki a mennyek országába, aki mondja nekem: - Uram, Uram! Csak az, aki teljesíti mennyei Atyám akaratát.” (Mt 7,21). Fontos, hogy mindig újra megszívleljük Jézusnak ezt a kijelentését. Vajon tényleg akarom-e teljesíteni mennyei Atyám akaratát, vagy inkább csak a magamét? El tudok-e engedni mindent, hogy Jézus legyen életem egyetlen kincse? Vagy van, ami fontosabb nála? Mi foglalja el gondolataimban, érzésvilágomban az első helyet? Sokszor azt gondolhatjuk, hogy Jézus és a világ, amiben élünk, ellentétben állnak egymással, mintha konkurensei lennének egymásnak: ha Jézus mellett döntök, akkor mindenről le kell mondanom. De ez nem így van! Ha Jézust igazán megismerem, felfedezem, amint jelen van az emberekben, a világban, és Benne visszanyerek egészen új módon mindent. Hiszen minden, ami Istené, az enyém is, „hiszen ami az enyém, az a tied, s ami a tied, az az enyém”, mondja Jézus. (Jn 17,10). „Aki nevemért elhagyja otthonát, testvéreit, nővéreit, apját, anyját, feleségét, gyermekeit vagy a földjét, százannyit kap, s az örök élet lesz az öröksége.” (Mt 19,29). „Aki saját Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért áldozatul adta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?” (Róm 8,32). Merjük átadni Jézusnak félelmeinket, kételyeinket, és felfedezni Benne életünk igazi kincsét!
Feladat a mai napra: Időt szánok a mai vasárnapon arra, hogy átgondoljam Jézussal való kapcsolatomat. Kérem a Szentlélektől azt a kegyelmet, hogy jobban megismerhessem, szerethessem és követhessem őt.

2017. július 29., szombat

Július 29.



Lk 9,12-17           (Tanítványainak adta, hogy osszák ki a népnek)
A nap már hanyatlóban volt. Odament hozzá a tizenkettő: „Hagyd, hadd menjen el a nép - figyelmeztették -, hogy a környékbeli falvakban és tanyákban szállást és élelmet keressenek maguknak, mert itt a pusztában vagyunk.” „Ti adjatok nekik enni” - válaszolta. „Nincs, csak öt kenyerünk és két halunk - mondták. - El kellene mennünk, hogy ennyi népnek ennivalót vegyünk.” Volt ott vagy ötezer férfi. Erre azt az utasítást adta tanítványainak: „Telepítsétek le őket olyan ötvenes csoportokban.” Úgy is tettek, letelepedtek mindnyájan. Most kezébe vette az öt kenyeret és a két halat. Föltekintett az égre, megáldotta, és tanítványainak adta, hogy osszák ki a népnek. Mindnyájan ettek és jól is laktak, s végül még tizenkét kosárra való maradékot szedtek össze.

Az apostolok is gondoskodtak valamilyen módon az emberekről. Látták, hogy már késő volt és látták, hogy az összegyűlt nagy tömegnek hamarosan ennivalóra és szállásra lesz szüksége. Ezért fordulnak Jézushoz azzal a kéréssel, hogy bocsássa el a tömeget. Csak ezt a megoldást látták és vitték Jézus elé. Nem jutott eszükbe, hogy meg lehetett volna kérdezni, mit gondol Jézus ebben a helyzetben: „Mit tegyünk?” pl. Az apostolok szándéka ellentétes azzal, amire Jézus gondolt: „Ti adjatok nekik enni”. Jézus nem arra gondolt, hogy az apostolok azzal, amijük nekik van, el tudják látni az egész tömeget. Saját maguknak sem elég ételük. Jézus azonban azt akarta, hogy ha odaadják a magukét Jézusnak és bízzanak abban, hogy mindenki jól fog lakni. Ez az igazi megoldás! A megáldott öt kenyérrel és a megáldott két hallal jóllakott ötezer férfi. Ez nem egy matematikai számításnak felel meg, sem az emberi logikának, hanem ez isteni logika. És ez nem egyszer történt meg, hanem mindig újra és újra megtörténhet, ha megadjuk Jézusnak azt a keveset, amink van, és engedjük, hogy megáldja, és nekünk visszaadva, rajtunk keresztül megosztva elég legyen a többieknek. Hol kéred tőlünk Jézus, hogy mi is másoknak adjunk enni?
Feladat a mai napra: Gyakorlom a nagylelkűséget és a Jézusba vetett bizalmat.

2017. július 28., péntek

Július 28.



Lk 9,10-11                         (S mindenről beszámoltak neki.)
Az apostolok visszatértek, s mindenről beszámoltak neki. Akkor elvonult velük egy csöndes tájékra, Betszaida városának környékére. Amikor a nép megtudta, utánament. Szívesen fogadta őket, és beszélt nekik az Isten országáról, akik pedig gyógyulást kerestek, azokat meggyógyította.

Az apostolok missziós útjukról térnek vissza. Lukács evangélista semmit sem ír arról, hol voltak, mennyit időt töltöttek más helyen, mit csináltak pontosan, hogyan sikerült nekik. Ami fontos, az nem ez, hanem, hogy tették azt, amit Jézus kért tőlük és az, hogy most beszámolnak neki mindenről. Milyen jó, hogy Jézus engedte, hogy beszéljenek mindenről. Mennyire fontos nekünk is, hogy egy esemény után meg tudjuk osztani valakivel tapasztalatainkat. (Bár talán a nőknek van erre nagyobb igényük, mint a férfiaknak). Nem esik jól az embernek, ha szeretnénk továbbadni egy számunkra fontos üzenetet és a másik nem figyel rá vagy nem érdekeli, amit mondunk. Jézusnál viszont, mindig találunk egy nyitott fület, ha mi is időt szentelünk számára. A mai imádságban hagyjunk magunknak időt, hogy Jézussal alaposan mindenről beszéljünk, amit élünk. Jézus tudja, hogy szükségünk van arra, hogy elvonuljunk vele egy csöndes helyre, ahogyan ezt az apostolokkal is tette. De véglegesen nem lehet megszabadulni a tömegtől. Jézus után mentek. És Ő magához engedte őket: Szívesen fogadta őket. Jézus képes arra, hogy minden új helyzethez alkalmazkodjon. Nem ragaszkodik a régi tervéhez, mindig az emberek szükségletei, igényei állnak számára az első helyen. Mennyire vagyunk nyitottak az előtt, hogy az emberek szükségletei megváltoztathassák terveinket? Hogyan tudjuk eldönteni, mi a fontosabb egy konkrét szituációban? Beszéljünk erről Jézussal.
Feladat a mai napra: Valakivel törődök, akinek szüksége van rá.

2017. július 27., csütörtök

Július 27.



Lk 9,7-9                              (Ki lehet hát, akiről ilyeneket hallok?)
Heródes negyedes fejedelem mindenről hallott, ami csak történt, és nagy kétségek gyötörték. Némelyek azt állították, hogy János támadt fel a halálból, mások azt, hogy Illés jelent meg, ismét mások pedig, hogy a régi próféták közül támadt fel valaki. Heródes így töprengett: „Jánost lefejeztettem. Ki lehet hát, akiről ilyeneket hallok?” És kereste a módját, hogy lássa.

Heródeshez szintén eljutottak hírek Jézusról. Már nagyon nagy volt Jézus ismertsége. Mivel Jézus Heródes uralma alá tartozott, őt mint az illetékes uralkodót érdekelte, mit mondanak róla. Mi jutott fülébe Jézusról? Három véleményről van szó: János támadt fel a halálból, vagy Illés jelent meg, vagy egy régi próféta támadt fel. Mindhárom az Isten az ó-szövetségi ígéreteire hivatkozik, de mégsem az igazi felfogás arról, ki is az a Jézus. Jézusban valóra váltak a próféták eljövendölései, de más módon, mint ahogyan azt kortársai elképzelték. Heródes más okból nem hitte, hogy ezek a megállapítások helyesek. Maga adta ki a parancsot, hogy lefejezzék, épen ezért nem lehet ő a Messiás. Heródest azonban belülről marcangolta a kérdés: „Ki lehet hát, akiről ilyeneket hallok?” Lukács evangélista Heródes szájába adja ezt a kérdés, pedig ez a kérdés nemcsak számára kérdés, hanem ez a valódi kérdés. Lukács azt szeretne, hogy az olvasó elgondolkodjon ezen a kérdésen: „Kicsoda Jézus?”, annak alapján, amit eddig hallott Jézusról. Néhány verssel később, pedig maga Jézus fogja feltenni ezt a kérdést tanítványoknak: „Kinek tart engem a sokaság?” és „Hát ti kinek tartotok engem?” (Lk 9, 18.20) Erre kell választ adnunk nekünk is. Heródesről még azt is olvassuk, hogy szeretett volna személyesen is találkozni Jézussal: kereste a módját, hogy lássa. Ez vajon hozzá segíti-e, hogy helyes véleménye legyen Jézusról? A későbbiben kiderült, hogy nem: „Amikor Heródes meglátta Jézust, nagyon megörült. Már régóta szerette volna őt látni, mert hallott felőle, és remélte, hogy a szeme láttára valami csodát tesz. ... Heródes a kíséretével együtt megszégyenítette őt.” (Lk 23,8.11) Mivel Jézus nem reagált elvárásai szerint, rosszul bánik vele. Nem engedte, hogy Jézus megismertesse magát. Ezzel szemben mi engedjük, hogy Jézus segítsen nekünk, felismerni, hogy ki is ő valójában.
Feladat a mai napra:  A mai napi találkozásaimban arra figyelek, hogy ne legyen fix véleményem valakiről.