XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2017. július 20., csütörtök

Július 20.



Lk 8,19-21                         (anyád és testvéreid, s látni szeretnének)
Eljöttek anyja és rokonai, de a tömegen nem tudtak áthatolni. Ezért szóltak neki: „Kinn állnak anyád és testvéreid, s látni szeretnének.” De ő ezt mondta nekik: „Azok az anyám és a testvéreim, akik hallgatják és tetté is váltják az Isten szavát.”

Jézus tanítása folytatódik egy érdekes jelenetben. Eljöttek anyja és rokonai, de a tömegen nem tudtak áthatolni. Ezért szóltak neki: „Kinn állnak anyád és testvéreid, s látni szeretnének.” Egy másik evangéliumban azt a magyarázatot fűzték hozzá, hogy azért akarták Jézust látni, mert azt mondták róla, hogy megőrült és haza akarták vinni. De Lukács itt nem tér ki annak okára, hogy miért jönnek hozzá rokonai. Talán nem is fontos. Jézusnak azonban más dolog sokkal fontosabb: az igazi rokonság kérdése. Ki az én anyám? Kik az én testvéreim? Ezek a kérdések itt ugyan nem hangoznak el, csak Máténál és Márknál, de a válaszából következtethetjük őket. Ugyanis azt mondja: „Azok az anyám és a testvéreim, akik hallgatják és tetté is váltják az Isten szavát.” Sokszor úgy értelmezték ezt, mintha Jézus saját édesanyja és rokonai ellen beszélt volna. De itt pont az ellenkező van. Igazi hozzátartozói azok, akik hallgatják és tetté is váltják az Isten szavát. És mi tudjuk, hogy Mária itt az első helyen áll, és mindazok a rokonai, akik ugyanazt tették. De kibővíti a kört: azokat is rokonainak tekinti, akik nem vérrokonai ugyan, de akik hallgatják és tetté is váltják az Isten szavát. Nagy hangsúlyt kap igehirdetésében ez a tanítás, hiszen a hitnek és az istenkapcsolatnak a lényege. Az őszinte kapcsolat ott jön létre, ahol az ember életében meghallgatja Isten szavát, beengedi a szívébe és életét, cselekedeteit azok szerint irányítja. Azok igazán közel állnak Istenhez és Jézushoz.
Feladat a mai napra: Gondoljuk át családunkban a kapcsolatokat. Hogyan tudunk közelebb kerülni egymáshoz? Hogyan tudunk segíteni, hogy a másik is Jézus követője legyen?