XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2017. július 26., szerda

Július 26.



Lk 9,1-6                     (Elküldte, hogy hirdessék az Isten országát)
Összehívta a tizenkettőt, erőt és hatalmat adott nekik a gonosz lelkek fölött és a betegségek gyógyítására. Aztán elküldte őket, hogy hirdessék az Isten országát és gyógyítsák meg a betegeket. „Semmit se vigyetek az útra - hagyta meg nekik -, se botot, se tarisznyát, se kenyeret, se pénzt, se egy váltás ruhát. Ha egy házba betértek, ott szálljatok meg és onnét induljatok tovább. Ha valahol nem fogadnak be benneteket, hagyjátok ott a várost, és még a port is rázzátok le lábatokról ellenük tanúságul.” Útra keltek hát, bejárták a falvakat, mindenütt hirdették az evangéliumot és gyógyították a betegeket.

A mai idézet az apostolok első küldetéséről számol be. „Ezután összehívta a tizenkét apostolt, erőt és hatalmat adott nekik minden ördög felett, és a betegségek gyógyítására.” Ezután – a sok gyógyítás, ördögök kiűzése után és az ige hirdetése után a sok példabeszéddel – Jézus a tizenkét apostolhoz fordul és megbízással látja el őket. Az apostolok már látták Jézus működését, amit tett, és hallották prédikációját, azt, amit mondott. Most pedig elküldi, hogy ők is ebben közre is működjenek: „hogy hirdessék az Isten országát és gyógyítsák meg a betegeket”. Azt kell tenniük, amit a mesterüktől láttak. És ne legyen más biztonságuk, más támaszuk, más táplálékuk mint a Jézusé, mint az, amit Jézustól kapnak. Azért kéri Jézus, hogy ne vigyenek semmit az útra. Hogy megtapasztalják, hogy Isten gondoskodik róluk, és hogy a tanúságuk hitelesebb legyen. Nekik sincs más erőforrásuk, mint a Jézusba vetett hit. Mit mondhat nekünk ez az evangéliumi idézet, a mi helyzetünkben? Igaz, hogy konkrét személyek körének szól ez a küldetés és egy bizonyos időpontban történt meg. De azért nem állíthatjuk, hogy ma már nem érvényes. Minden evangéliumi rész hordoz egy nekünk szóló üzenetet (és lehet, hogy ez kinek-kinek más és más). Nekünk is van küldetésünk. Nem mi kell, hogy kitaláljuk azt, amit tennünk kell, hanem mindazt már Jézusnál látjuk. Fontos, hogy, amikor Jézus nevében működünk, a körülöttünk lévők lássák, hogy az erő nem a miénk, hanem az övé.
Feladat a mai napra: Engedem, hogy Jézus a mai napon küldjön valakihez és próbálom megérteni, mit akar Jézus rajtam keresztül üzenni annak az embernek.