XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2017. augusztus 23., szerda

Augusztus 23.



Lk 11,27-28                 (Boldogok, akik hallgatják az Isten szavát)
Még beszélt, amikor egy asszony a tömegből felkiáltott: „Boldog a méh, amely kihordott, és az emlő, amelyet szoptál!” De ő ezt mondta: „Hát még azok milyen boldogok, akik hallgatják az Isten szavát, és meg is tartják!”

Manapság mit gondolunk, mikor boldog az ember? Biztos, hogy ma is sok ember számára jelenti az a boldogságot, ha egy híres emberrel, fontos személyiséggel állnak kapcsolatban. Hányan vágyakoznak egy sztárral való találkozás után? Az asszony, aki Jézushoz felkiált, kijelenti, kit tart ő boldognak: Azt az asszonyt, aki szülte és szoptatta Jézust. „Boldog a méh, amely kihordott, és az emlő, amelyet szoptál!” Ő Jézus édesanyja. Ezzel azt is kifejezi, hogy számára Jézus egy fontos, különleges személy, és boldognak tartja azt, aki ennek a különleges személynek lehet az édesanyja. Jézus nem azt mondja, hogy akire az asszony gondol, ne lehetne boldog, de rámutat egy nagyobb boldogságra: „Hát még azok milyen boldogok, akik hallgatják az Isten szavát, és meg is tartják!” Ebben a boldogságban azonban mindenki részesülhet, nem csak néhány kiválasztott ember. Isten szavának hallgatása és megtartása volt Mária számára is az igazi boldogság, és ebben találhatjuk meg mi is valódi boldogságunkat.  Engedjük, hogy Jézus még részletesebben megmagyarázza nekünk, miért boldog az, aki meghallgatja és megtartja szavát.
Feladat a mai napra: A mai napon az örömöt keresem abban, amit Isten mond nekem. Istennek ezt az igéjét viszem magammal a mai napra.