XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2017. augusztus 4., péntek

Augusztus 4.



Lk 9, 44-45                        (Az Emberfiát az emberek kezébe adják)
Mindannyian igen elámultak az Isten nagyságán. Még mindnyájan álmélkodtak azon, amit tett, amikor így szólt tanítványaihoz: "Véssétek jól emlékezetetekbe ezeket a szavakat: Az Emberfiát az emberek kezébe adják." De nem értették meg ezt a beszédet, el volt előlük rejtve, hogy ne értsék meg. De megkérdezni mégsem merték.
Jézus másodszor jövendöli meg szenvedését tanítványainak. Számunkra furcsa lehet, hogy miért pont most mondja ezt, amikor mindannyian még álmélkodtak azon, amit tett,...  Igen elámultak az Isten nagyságán. Jézus az előbbi ördögűzés által igazából arra mutatott rá, hogy miért jött: hogy megszabadítsa az emberiséget a gonosz hatalmától. Igen, Isten elég hatalmas ahhoz, hogy leküzdje a gonoszt, akkor is, ha a gonosz majd úgy tűnik, hogy győzni fog fölötte, hiszen az Emberfiát az emberek kezébe adják. És a gonosz kénye kedve szerint fog elbánni vele. De a tanítványok nem értették ezeket a dolgokat. Jézus azt akarja tanítani tanítványainak, hogy Isten mindig munkálkodik, akkor is, ha majd úgy tűnik, hogy az ellensége győzött. Milyen fontos számunkra is, hogy imádságunk során meglássuk Isten hatalmas működését. Tekintsünk vissza saját életünkre, és álmélkodjunk azon, ahogyan Isten kimentett minket a gonosz hatalmából, megmentett minket egy konkrét szituációban, vagy valamilyen sajátos módon megmutatta nekünk hatalmát. Ez azért fontos, hogy bensőleg megerősödjünk, hiszen ránk is igaz, hogy sokszor a gonosz kezében vagyunk, ő tréfál velünk az egyik vagy másik nehézségben, kísértésben vagy konfliktusban. De mindig újra bizonyosodunk meg: Isten erősebb a gonosznál. Ő az, aki végérvényesen jót fog cselekedni velünk.
Feladat a mai napra: Amikor a gonosz lélek hatalmát tapasztalom, Istenhez folyamodok, és tőle kérek oltalmat és állhatatosságot a küzdelemben.