XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2017. augusztus 7., hétfő

Augusztus 7.



Lk 9,51-56                         (szilárdan elhatározta)
Amikor már közeledtek szenvedésének és megdicsőülésének napjai, szilárdan elhatározta, hogy Jeruzsálembe megy. Követeket küldött maga előtt. Ezek elindultak, s eljutottak a szamariaiak egyik falujába, hogy szállást készítsenek neki. De nem fogadták be, mert meglátszott rajta, hogy Jeruzsálembe megy. Ennek láttán a tanítványok, Jakab és János felháborodtak: „Uram, ha akarod, lehívjuk az égből a tüzet, hadd pusztítsa el őket!” De ő hozzájuk fordult és rájuk pirított. Ezután más faluba mentek.

Lukács Evangélista úgy számol be Jézus Jeruzsálem felé vezető útjáról, mint egy döntésről. Jézus élete nem volt a véletlenségek összjátéka. Jól tudta, mit jelentett Jeruzsálembe menni: felvállalni a szenvedés idejét, de a megdicsőülés idejét is. A szentírással való elmélkedéséből és az Atyával való imádságából egyre jobban kikristályosodott Jézusnak, mi lesz életének sorsa. Mivel neki is szabad akarata volt, mindig újra döntenie kellett az Atya akarata és küldetésének következményei mellett. Ezek a döntések Jézus számára sem voltak könnyűek és nagyon komolyan kellett azokat elhatároznia: „szilárdan elhatározta, hogy Jeruzsálembe megy”. Jézus, a Jeruzsálembe vezető úton, a szenvedésbe és a keresztre vezető úton, megtanítja tanítványait, hogyan kell járniuk ezen az úton: nem erőszakkal, hanem csupán szeretettel. Jakab és János megsemmisíteni kívánták azokat, akik nem fogadták be Jézust. Illés prófétához hasonlóan tüzet akartak lehívni az égből. „Ha Isten embere vagyok, szálljon alá tűz az égből, és pusztítson el az ötven (emberreddel) együtt” (2 Kir 1,10). Jézus pedig, aki Isten embere, sőt Isten Fia volt, nem akarta Isten hatalmát arra használni, hogy megsemmisítse ellenségeit. Szeretettel akart győzni és nem kívánt más módszert tanítványaitól sem. És mi? Hogyan reagálunk, amikor valaki visszautasítja Jézust vagy bennünket hitünk miatt?
Feladat a mai napra: Szeretettel bánok azokkal, akik nem kedvesek hozzám.