Mk 2,13-17 (Sok vámos és
bűnös is ott ült együtt Jézussal és tanítványaival az asztalnál)
13Megint kiment a tó partjára.
Az egész sokaság hozzá ment, ő pedig tanította őket. 14Ahogy a
vámnál elhaladt, látta, hogy ott ül Lévi, Alfeus fia. Így szólt hozzá: „Kövess
engem!” Az felállt és követte. 15Lévi házában asztalhoz telepedett.
Sok vámos és bűnös is ott ült együtt Jézussal és tanítványaival az asztalnál.
Sokan voltak. Követték őt 16a farizeusok közül való írástudók is, és
amikor látták, hogy bűnösökkel és vámosokkal eszik, megszólították
tanítványait: „Miért eszik és iszik együtt a vámosokkal és a bűnösökkel?” 17Jézus
meghallotta és így válaszolt: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a
betegeknek. Nem az igazakat jöttem hívni, hanem a bűnösöket.”
Maga Jézus a modell ahhoz az
evangelizációs döntéshez, amely bevezet minket a nép szívébe. Milyen jót tesz
nekünk, ahogy mindenkihez közel látjuk őt! Amikor beszélt valakivel, a szeméből
szeretetteljes figyelem sugárzott: „Jézus ránézett és megkedvelte” (Mk 10,21).
Nyitottnak látjuk őt a találkozásra, amikor az út mentén lévő vakhoz közeledik
(vö. Mk 10,46-52), és amikor együtt eszik és iszik a bűnösökkel (vö. Mk 2,16),
nem törődve azzal, hogy falánk és borissza embernek mondják (vö. Mt
11,19). Készségesnek látjuk, amikor hagyja, hogy egy utcanő megkenje a lábát (vö. Lk 7,36-50), vagy amikor éjszaka fogadja Nikodémust (vö. Jn 3,1-15). Jézus kereszten történő teljes odaadása nem más, mint annak a stílusnak a betetőzése, amely egész létét jellemezte. E modell által ihletve akarjunk teljességgel bekapcsolódni a társadalomba, osszuk meg az életet mindenkivel, hallgassuk meg aggodalmaikat, működjünk együtt velük anyagi és lelki szükségleteikben, örüljünk együtt azokkal, akik örvendeznek, és sírjunk azokkal, akik sírnak, és vállvetve vegyünk részt az új világ építésében! De ne kötelességként, ne kimerítő teherként, hanem személyes döntéssel, amely örömmel tölt el és identitással ruház fel. (Ferenc pápa, Evangelii Gaudium 269)
11,19). Készségesnek látjuk, amikor hagyja, hogy egy utcanő megkenje a lábát (vö. Lk 7,36-50), vagy amikor éjszaka fogadja Nikodémust (vö. Jn 3,1-15). Jézus kereszten történő teljes odaadása nem más, mint annak a stílusnak a betetőzése, amely egész létét jellemezte. E modell által ihletve akarjunk teljességgel bekapcsolódni a társadalomba, osszuk meg az életet mindenkivel, hallgassuk meg aggodalmaikat, működjünk együtt velük anyagi és lelki szükségleteikben, örüljünk együtt azokkal, akik örvendeznek, és sírjunk azokkal, akik sírnak, és vállvetve vegyünk részt az új világ építésében! De ne kötelességként, ne kimerítő teherként, hanem személyes döntéssel, amely örömmel tölt el és identitással ruház fel. (Ferenc pápa, Evangelii Gaudium 269)
Feladat a mai napra: Jézus tekintetével próbálom
látni azokat, akikkel a mai napon kapcsolatba kerülök.