XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2017. november 3., péntek

November 3.



Lk 20,41-44                       (Miért mondják, hogy Krisztus Dávid fia?)
Most ő kérdezte tőlük: „Miért mondják, hogy Krisztus Dávid fia? Hisz Dávid maga mondja a zsoltárok könyvében: Ezt mondta az Úr az én Uramnak: Ülj a jobbomra, s ellenségeidet lábad alá teszem zsámolyul. Ha tehát Dávid urának nevezi, hogy lehet akkor a fia?”

Itt Isten tesz fel kérdéseket a törvényeket ismerő farizeusoknak és a prófétáknak. Ezzel az Úr arra kíván rámutatni, hogy ő az Isten fia, a Messiás. De Jézusnak nem sikerült megnyitni a szívüket. Imádság közben, amikor találkozunk az Úrral, láthatjuk hogy a tanításai által kérdéseket tesz fel. Például, amikor a vakok arra kérik Jézust, hogy gyógyítsa meg őket, Jézus megkérdezte: Hiszitek, hogy meg tudom ezt tenni? Igen válaszolták. Erre Ő azt mondta, legyen a hitetek szerint. Egy másik bibliai részben Jézus azt kérdezi, miért neveztek engem uratoknak, ha nem teszitek meg, amit mondok? A kérdéseivel szeretné felébreszteni a hitünket, azt szeretné, ha bíznánk benne, de szeretné, ha olyan mély párbeszéd alakulhatna ki köztünk, ahol az ő szavai által megvilágosodnánk vagy megtanulnánk, hogyan kell élni. De vajon bízunk benne, befogadjuk-e a tanításait? Minden aszerint fog történni, amennyit befogadunk belőle.

Feladat a mai napra: A mai napon figyelek arra, hol kéri Isten, hogy nyissam meg a szívemet.

Kapcsolatfelvétel, elmélkedések megrendelése, imaszándék, jelentkezés programokra

Név

E-mail *

Üzenet *

Látogatók száma