XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2024. január 23., kedd

Január 23.


Kiv 3,6-13                          (Új értelmet ad cselekvéseinknek)
Azután így folytatta: „Én vagyok az Isten, atyáid Istene: Ábrahám Istene, Izsák Istene, Jákob Istene.” Erre Mózes eltakarta arcát, mert félt Istenre tekinteni. Az Úr pedig így szólt: „Láttam Egyiptomban élő népem nyomorúságát és hallottam a munkafelügyelőkre vonatkozó panaszát; igen, ismerem szenvedését. Azért szálltam le, hogy kiszabadítsam az egyiptomiak hatalmából, és hogy kivezessem arról a földről egy szép, tágas országba, egy tejjel-mézzel folyó országba, a kánaániak, a hetiták, az amoriták, a periziták, a hivviták és a jebuziták területére. Most tehát Izrael fiainak a kiáltása felhatolt hozzám, és láttam a gyötrelmet is, amellyel az egyiptomiak kínozzák őket. Ezért menj, elküldelek a fáraóhoz, hogy népemet, Izrael fiait kivezesd Egyiptomból.” Mózes így szólt Istenhez: „Ki vagyok én, hogy a fáraóhoz menjek és Izrael fiait kivezessem Egyiptomból?” Isten ezt válaszolta: „Veled leszek, s ez lesz a jel, amelyről felismered, hogy küldetésed tőlem van... Ha majd kivezetted a népet Egyiptomból, ezen a hegyen mutattok be áldozatot Isteneteknek.”

Mózes életében jól láthatjuk, hogy micsoda jelentősége van Isten kinyilatkoztatásának. Mózesről tudjuk, hogy izraelitaként született, de a fáraó leányánál nőtt fel. Erős igazságérzete volt, s amikor látta, hogy egy egyiptomi megvert egy izraelitát, saját kézzel igazságot akart szolgáltatni neki, és megölte az egyiptomit. Erre az egyiptomiak üldözni kezdték, de még saját népe is megvetette őt. Ezért a pusztába menekült, ahol később letelepedett és családot alapított. Milyen kudarcot jelenthetett Mózes számára életének első szakasza! Jót akart, de rosszul sült el. Látta az igazságtalanságot és segíteni akart népén, de helyette csak megvetésben lett része. Micsoda fordulatot vett élete, amikor Istennel az égő csipkebokorban találkozott, és kinyilatkoztatta neki tervét. Láthatjuk, amint Mózes vágya egyben Isten vágya is volt, de sokkal nagyobb távlatba helyezi: Nemcsak igazságot akar nekik szolgáltatni, hanem kimenteni őket a fáraó kezéből, és elvezetni őket az ígéret földjére. Mózes ezt sose álmodta volna, hogy ő lesz egyszer népének nagy vezére. Magától  képtelen lett volna erre. Isten szava viszont hathatós szó, és küldetésével egyben hatalmat is adott neki, hogy végbevigye Isten tervét. Isten terve azonban még sokkal nagyobb annál, mint csak hogy kivezesse népét az ígéret földjére. Isten azt akarja, hogy az ő népe legyen, ő meg az Istenük, meg akarja sokasítani népét, és beteljesíteni Ábrahámnak tett ígéretét: hogy általa nyerjen áldást a föld minden nemzetsége (Ter 12,3).
Feladat a mai napra:  Engedjük, hogy Isten ma kinyissa szemünket arra, hogy mindannak, amit élünk, mi a mélyebb értelme.