XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2018. február 13., kedd

Február 13.



1 Pét 1,23.25-2,5.9.10     (születtetek újjá, az Isten élő és örök szava által)
Nem romlandó, hanem romolhatatlan magból születtetek újjá, az Isten élő és örök szava által. Ez pedig az az ige, amelyet hirdettek nektek. Vessetek le hát minden gonoszságot, minden álnokságot és képmutatást, irigységet és minden rágalmazást, és mint a most született kisdedek, hamisítatlan szellemi tej után vágyakozzatok, hogy általa növekedjetek az üdvösségre, miután megízleltétek, milyen édes az Úr. Járuljatok hozzá, mint élő kőhöz, akit az emberek elvetettek ugyan, de Isten kiválasztott és Ti is, mint élő kövek, épüljetek fel rajta lelki házzá, szent papsággá lelki áldozatok bemutatására, amelyek kedvesek Istennek Jézus Krisztus által. Ti pedig választott nép, királyi papság, szent nemzet, megváltott nép vagytok, hogy hirdessétek annak erényeit, aki a sötétségből meghívott titeket az ő csodálatos világosságára, akik egykor »nem nép« voltatok, most pedig Isten népe vagytok; akik számára azelőtt nem volt irgalom, most pedig irgalmat nyertetek.

Szent Péter levelében szépen ábrázolja, hogyan cselekszik Isten igéje és hogyan jön létre általa közösség. Az ige hirdetése által, amelynek középpontjában Jézus Krisztus áll, - aki az Isten élő igéje -, részesül az ember Isten életében, „újjászületik” Isten életébe. Ezzel kapcsolatban beszél Szent Pál az új emberről: „Mindenki, aki Krisztusban van, új teremtmény“ (2 Kor 5,17). Bár a keresztség létrehozta bennünk a Szentháromság életébe való belépést, de utána már, ebben az új életben is kell élnünk. „A hitnek minden megkereszteltben, akár gyermek, akár felnőtt, a keresztség után növekednie kell”, írja a katolikus Egyház Katekizmusa (KEK 1254). A hit növekedéséhez pedig lelki életünknek az Igéből kell táplálkoznia: mint a most született kisdedek, hamisítatlan szellemi tej után vágyakozzatok”. Aki már valóban megtapasztalta, milyen jó, és édes az Úr, az újra és újra vágyakozni fog utána, hogy belőle táplálkozhasson és hozzá járulhasson.: „Járuljatok hozzá, mint élő kőhöz”. Az Ige által azonban nemcsak Jézussal lépünk közösségbe, hanem egymással is. „Mint élő kövek, épüljetek fel rajta lelki házzá”, ahogyan a keresztség által Krisztus tagjai lettünk, beletestesültünk az Egyházba és részeseivé váltunk az Egyház küldetésének. Ebben a szentírási szakaszban Szent Péter az ó-szövetségben használt képeket a keresztény közösségre vonatkoztatja: Ti pedig választott nép, királyi papság, szent nemzet, megváltott nép vagytok”. A mai imádságunkban próbáljuk meg felfedezni, hogyan is történt mindez, amiről szent Péter ír, a mi életünkben.
Feladat a mai napra:  Kiválasztok egy bibliai idézetet, amelyből a mai napon lelki életemet szeretném táplálni.

Kapcsolatfelvétel, elmélkedések megrendelése, imaszándék, jelentkezés programokra

Név

E-mail *

Üzenet *

Látogatók száma