XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2024. február 9., péntek

Február 9.



Jn 5,1-14                            (Meg akarsz gyógyulni?)
Nem sokkal ezután ünnepük volt a zsidóknak, s Jézus fölment Jeruzsálembe. Jeruzsálemben a Juh-kapunál van egy fürdő, amelynek héberül Beteszda volt a neve. Öt oszlopcsarnoka volt, nagyon sok beteg feküdt bennük: vakok, sánták, bénák [várva, hogy a víz megmozduljon. Az Úr angyala ugyanis leszállt időnként a tóra, és felkavarta a vizet. Aki felkavarása után először lépett a vízbe, az meggyógyult, bármilyen betegségben szenvedett is.] De volt ott egy ember, aki már harmincnyolc esztendeje szenvedett. Amikor Jézus meglátta, amint ott feküdt, s megtudta, hogy már régóta beteg, megkérdezte tőle: „Meg akarsz gyógyulni?” „Uram - válaszolta a beteg -, nincs emberem, aki bevinne a tóba, amikor felkavarodik a víz. Így mire odaérek, már más lép be előttem.” Erre Jézus azt mondta neki: „Kelj föl, fogd az ágyadat és menj!” Az ember azon nyomban meggyógyult, fölvette ágyát és elindult. Ezért a zsidók rászóltak a meggyógyított emberre: „Szombat van, nem szabad vinned az ágyadat.” Így felelt nekik: „Aki meggyógyított, az mondta: Fogd ágyadat és menj!” Erre megkérdezték tőle: „Ki volt az az ember, aki azt mondta neked: Fogd (ágyadat) és menj?!” A meggyógyított ember azonban nem tudta, hogy ki volt, mert Jézus az odasereglett népsokaság miatt elment onnét. Később Jézus találkozott vele a templomban, és azt mondta neki: „Nézd, meggyógyultál. Többé ne vétkezzél, nehogy még nagyobb baj érjen.”

A mai jelenet megint egy béna ember gyógyításáról szól. Különleges a helyzete. Már 38 éve beteg és ott fekszik Beteszda tavánál, várakozva arra, hogy valamikor ő juthasson be először a vízbe. Szinte hiábavalónak tűnik ez a várakozás. Amikor Jézus megkérdezte tőle: „Meg akarsz gyógyulni?” azt válaszolta neki: „Uram, nincs emberem, aki bevinne a tóba, amikor felkavarodik a víz. Így mire odaérek, már más lép be előttem.” A beteg válaszából kiérződik az, hogy valójából már feladta gyógyulását. Nem válaszolja, hogy „igen”, mert teljesen elérhetetlennek látszott számára a gyógyulás lehetősége. Csak abban tudott gondolkodni, hogy nincsen senkije, aki segíthetné őt. Istennel nem is számít. Milyen ismerősnek tűnik ez a helyzet. Hányszor fordul velünk elő, hogy a kilátástalanság elűzi a segítőket, mert azt mondjuk: „te sem tudsz rajtam segíteni, én egy elveszett eset vagyok.” De Jézus számára nincsenek elveszett esetek, „mert Istennél semmi sem lehetetlen” ˙(Lk 1,37). Ezért ráparancsolt: „Kelj föl, fogd az ágyadat és menj!” Az ember azon nyomban meggyógyult, fölvette ágyát és elindult. Isten szava, mely tele van irántunk való bizalommal az, ami bennünket mindig újra talpra állít. Csak olyan furcsa ennek a történetnek a vége. A zsidók megszólítják, mert szombaton az ágyát vitte. A meggyógyított ember védekezésbe kezdett, nem saját hibájából hordja ágyát, hanem azért, mert őt valaki meggyógyította és megparancsolta neki, hogy vigye az ágyát és menjen. Nem tudta, hogy Jézus volt. Itt ismét a tudatlanság jelentkezik. Azt hitte, hogy csak egy másik ember cselekedett rajta, nem ismerte föl Jézusban az Isten jelenlétét. Mert ha felismerte volna,  hogy Isten mondta ezt neki, akkor meggyőződéssel kiállhatott volna tette mellett. Jézus ezért figyelmezteti őt később a templomban: „Nézd, meggyógyultál. Többé ne vétkezzél, nehogy még nagyobb baj érjen.” Igazából a bűn, a tudatlanságból eredő rossz döntések tették őt beteggé. Jézus egy nagyon fontos üzenetet ad neki: Ahhoz, hogy a gyógyulás állapota tartós legyen, a gyógyulásnak igazi megtéréssel, életmódváltozással kell hogy járjon. Többé ne vétkezzél! Azaz: Szakíts a régi életmódoddal! Ne élj többé tehetetlenül,  saját hamis elképzeléseidtől és másoktól való függőségben! Hanem fedezd fel  kapacitásaidat és használd őket. Ne tekintsd Istent ellenségednek, hanem törekedj a vele való közösségre. Élj az Isten társaságában és engedd, hogy szava mindig újra a talpadra állítson.
Feladat a mai napra: Átgondolom, miben kellene életmódot váltanom, ha azt akarom, hogy jobb legyen a helyzetem, egészséges legyek. Isten igéjében keresem az útmutatást.