Jn 5,1-14 (Meg akarsz gyógyulni?)
Nem sokkal ezután ünnepük volt a
zsidóknak, s Jézus fölment Jeruzsálembe. Jeruzsálemben a Juh-kapunál van egy
fürdő, amelynek héberül Beteszda volt a neve. Öt oszlopcsarnoka volt, nagyon
sok beteg feküdt bennük: vakok, sánták, bénák [várva, hogy a víz megmozduljon.
Az Úr angyala ugyanis leszállt időnként a tóra, és felkavarta a vizet. Aki
felkavarása után először lépett a vízbe, az meggyógyult, bármilyen betegségben
szenvedett is.] De volt ott egy ember, aki már harmincnyolc esztendeje
szenvedett. Amikor Jézus meglátta, amint ott feküdt, s megtudta, hogy már
régóta beteg, megkérdezte tőle: „Meg akarsz gyógyulni?” „Uram - válaszolta a
beteg -, nincs emberem, aki bevinne a tóba, amikor felkavarodik a víz. Így mire
odaérek, már más lép be előttem.” Erre Jézus azt mondta neki: „Kelj föl, fogd
az ágyadat és menj!” Az ember azon nyomban meggyógyult, fölvette ágyát és
elindult. Ezért a zsidók rászóltak a meggyógyított emberre: „Szombat van, nem
szabad vinned az ágyadat.” Így felelt nekik: „Aki meggyógyított, az mondta:
Fogd ágyadat és menj!” Erre megkérdezték tőle: „Ki volt az az ember, aki azt
mondta neked: Fogd (ágyadat) és menj?!” A meggyógyított ember azonban nem
tudta, hogy ki volt, mert Jézus az odasereglett népsokaság miatt elment onnét.
Később Jézus találkozott vele a templomban, és azt mondta neki: „Nézd,
meggyógyultál. Többé ne vétkezzél, nehogy még nagyobb baj érjen.”
A mai jelenet megint egy béna ember
gyógyításáról szól. Különleges a helyzete. Már 38 éve beteg és ott fekszik
Beteszda tavánál, várakozva arra, hogy valamikor ő juthasson be először a
vízbe. Szinte hiábavalónak tűnik ez a várakozás. Amikor Jézus megkérdezte tőle:
„Meg akarsz gyógyulni?” azt válaszolta neki: „Uram, nincs emberem,
aki bevinne a tóba, amikor felkavarodik a víz. Így mire odaérek, már más lép be
előttem.” A beteg válaszából kiérződik az, hogy valójából már feladta
gyógyulását. Nem válaszolja, hogy „igen”, mert teljesen elérhetetlennek
látszott számára a gyógyulás lehetősége. Csak abban tudott gondolkodni, hogy
nincsen senkije, aki segíthetné őt. Istennel nem is számít. Milyen ismerősnek
tűnik ez a helyzet. Hányszor fordul velünk elő, hogy a kilátástalanság elűzi a
segítőket, mert azt mondjuk: „te sem tudsz rajtam segíteni, én egy elveszett
eset vagyok.” De Jézus számára nincsenek elveszett esetek, „mert Istennél
semmi sem lehetetlen” ˙(Lk 1,37). Ezért ráparancsolt: „Kelj föl, fogd az
ágyadat és menj!” Az ember azon nyomban meggyógyult, fölvette ágyát és
elindult. Isten szava, mely tele van irántunk való bizalommal az, ami
bennünket mindig újra talpra állít. Csak olyan furcsa ennek a
történetnek a vége. A zsidók megszólítják, mert szombaton az ágyát vitte. A
meggyógyított ember védekezésbe kezdett, nem saját hibájából hordja ágyát,
hanem azért, mert őt valaki meggyógyította és megparancsolta neki, hogy vigye
az ágyát és menjen. Nem tudta, hogy Jézus volt. Itt ismét a tudatlanság
jelentkezik. Azt hitte, hogy csak egy másik ember cselekedett rajta, nem
ismerte föl Jézusban az Isten jelenlétét. Mert ha felismerte volna, hogy Isten mondta ezt neki, akkor
meggyőződéssel kiállhatott volna tette mellett. Jézus ezért figyelmezteti őt
később a templomban: „Nézd, meggyógyultál. Többé ne vétkezzél, nehogy még
nagyobb baj érjen.” Igazából a bűn, a tudatlanságból eredő rossz döntések
tették őt beteggé. Jézus egy nagyon fontos üzenetet ad neki: Ahhoz, hogy a
gyógyulás állapota tartós legyen, a gyógyulásnak igazi megtéréssel,
életmódváltozással kell hogy járjon. Többé ne vétkezzél! Azaz: Szakíts a
régi életmódoddal! Ne élj többé tehetetlenül,
saját hamis elképzeléseidtől és másoktól való függőségben! Hanem fedezd
fel kapacitásaidat és használd őket. Ne
tekintsd Istent ellenségednek, hanem törekedj a vele való közösségre. Élj az
Isten társaságában és engedd, hogy szava mindig újra a talpadra állítson.
Feladat a mai napra: Átgondolom, miben kellene életmódot váltanom, ha
azt akarom, hogy jobb legyen a helyzetem, egészséges legyek. Isten igéjében
keresem az útmutatást.