XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2018. március 10., szombat

Március 10.

Gal 6,1-10
Testvérek, ha valakit botláson értek, ti akik lelkiek vagytok, intsétek meg a szelídség szellemében. De ügyelj, hogy magad kísértésbe ne essél! Hordozzátok egymás terhét, így teljesítitek Krisztus törvényét. Aki beképzeli magának, hogy valaki, holott semmi, önmagát áltatja. Mindenki a saját tetteit tegye mérlegre, dicsekvését pedig tartsa meg magának, ne tárja mások elé. Hiszen mindenkinek a maga terhét kell hordoznia. Ne áltassátok magatokat, Isten nem hagy magából gúnyt űzni. Amit az ember vet, azt is aratja. Aki tehát test szerint vet, testéből is arat majd romlást. Aki ellenben a lélek szerint vet, lelkéből arat örök életet. Ne fáradjunk bele tenni a jót, mert ha kitartunk, annak idején aratni is fogunk. Amíg tehát időnk van, tegyünk jót mindenkivel, főképpen hittestvéreinkkel.

Elérkeztünk a harmadik hét utolsó napjához. Talán nem ment minden simán, voltak kihívások, nehézségek, szárazabb pillanatok az imádságban, de mindenképpen Isten ajándékaként kaptuk ezt az időt. Ezért hálás szívvel tekintsünk vissza a hétre. Mi az, amit éltünk? Mit fedeztünk fel önmagunkról, Istenről? Hogyan jártunk a szeretet útján? Mit tanultunk Jézustól, a szeretetéből? Szent Pál a mai szakaszban segítséget nyújt a visszatekintésre. Az egyik legfontosabb, hogy mindenki a saját tetteit tegye mérlegre. Sokszor kísért minket az összehasonlítás, azt nézzük, mit értünk el, és mit értek el a többiek. Másokkal összehasonlítva szoktunk értékelni magunkat, tetteinket. Pedig Isten előtt minden ember személyesen áll és Istent egyedül csak az érdekli, amit én magam tettem és nem egy másik emberhez mér. Egy haszidikus történetben Susja rabbi így mesél: „Az eljövendő világban nem azt kérdezik majd tőlem: `Miért nem voltál Mózes?`, hanem azt, `Miért nem voltál Susja?` Nem azt kérdezik majd tőlem: `Miért nem érted el azt a mércét, amelyet vallásunk legnagyobb és leghatalmasabb hívője állított fel?`, hanem azt, `Miért nem érted el azt a mércét, amelyet Isten neked személyesen állított fel? Miért nem lettél azzá, amivé igazán válnod kellett volna?`” Ezért a másik fontos dolog, amelyre szent Pál is figyelmeztet minket, az, hogy az örök életre tekintve éljünk és a jót vessük el: Amit az ember vet, azt le is aratja. Aki a lélek szerint vet, lelkéből arat örök életet. Ahol szeretetet vetünk, ott szeretetet fogunk aratni is, és Isten velünk együtt fog örülni, ahogy ezt az első napi szentírási szakaszban Jézus ki is fejezi nekünk: hogy együtt örüljön, aki vet, azzal, aki arat. Fedezzük fel már most Jézus örömét, hogy elsősorban nekünk örül, és emellett minden kisebb-nagyobb igyekezetünknek is, amikor Jézussal együtt szeretünk.

Feladat a mai napra: Hordozom valakinek a terhét, akár úgy is, hogy érte imádkozom, vagy valamely konkrét módon is segítem.