ApCsel 15,22-31 (Az
apostolok közhírré teszik a határozatot)
Erre az apostolok, a presbiterek és az egész egyház
jónak látták, hogy kiválasszanak maguk közül néhány férfit, és Pállal és
Barnabással elküldjék őket Antióchiába, mégpedig Júdást, másik nevén
Barszabbászt, meg Szilást, akik a testvérek között vezető szerepet vittek. Ezt
írták a kezük által: „Az apostolok és a presbiterek, a testvérek, üdvözletüket
küldik az Antióchiában, Szíriában és Kilikiában élő, pogányságból megtért
testvéreiknek! Hallottuk, hogy közülünk néhányan - megbízásunk nélkül tanítva -
megzavartak titeket, feldúlták lelketeket. Ezért közmegegyezéssel elhatároztuk,
hogy kiválasztunk néhány férfit, és elküldjük őket hozzátok a mi szeretett
Barnabásunkkal és Pálunkkal, ezekkel az emberekkel, akik egész életüket Urunk, Jézus
Krisztus nevének szolgálatára szentelték. Elküldtük hát Júdást és Szilást, ők
majd élőszóval is elmondják nektek ezeket. Úgy tetszett a Szentléleknek és
nekünk, hogy ne rakjunk rátok több terhet a szükségesnél, annál, hogy
tartózkodnotok kell a bálványoknak áldozott eledeltől, a vértől, a fojtott
állattól és a paráznaságtól. Ha ezektől tartózkodtok, helyesen jártok el. Jó
egészséget!” Amint útnak indították őket, elmentek Antióchiába, összehívták a
közösséget és átadták a levelet. Azok örömmel olvasták a vigasztaló sorokat.
A
zsinat befejeződött, és az apostolok azon munkálkodnak, hogy elterjesszék a
határozatot minden pogányságból megtért keresztény között. Milyen fontos
mindenben az Isten akaratát keresni! Az apostolok elénk élik, hogyan fontolták
meg Isten előtt a közösség tagjainak sorsát. Milyen nagy felelősséget jelent,
minden tagnak javát szem előtt tartani! Milyen szempontok számítanak ilyenkor?
Határozatukból nyilvánvalóvá vált, hogy elsősorban nem saját érdeküket nézték,
hanem valóban megfontolták azoknak sorsát, akik a pogányságból megtértek.
Milyen terhet rakhatnak rájuk? Önzés lett volna azt követelni tőlük, hogy
tartsák meg a zsidó törvényeket, csak azért, mert az apostolok is
zsidószármazásúak voltak. A körülmetélésről való lemondással sokkal többről
mondtak le. Az egész eddigi vallásgyakorlatuk, vallási felfogásuk
felbolygatását és átértékelését jelentette ez. S láthatjuk bennük, amint elég
szabadok voltak ahhoz, hogy ne ragaszkodjanak fölösleges dolgokhoz. Isten előtt
megértették a lényeget, a Szentlélekkel való keresztség. Mennyire nehezünkre
esik sokszor elengedni bizonyos elveinket, nézőpontjainkat, csupán azért, mert
így szoktuk meg, így nőttünk fel. Aki házasságban vagy közösségben él, hamar
rájön arra, hogy a másik ember, akivel összekötöttem az életem, egészen más
elvekkel és hagyományokkal rendelkezik. Hiábavaló lenne azon vitatkozni, hogy
melyik az igazi. Nincs jobb vagy rosszabb, igazibb vagy kevésbé igazi, hanem
csak „más”. Az apostolok elénk élik a szeretet útját: alaposan megfontolták a
Szentlélekben az egész ügyet, és le tudtak mondani korábbi álláspontjukról. És
azon láthatjuk, hogy tényleg a Szentlélektől volt a határozat, hiszen a
keresztények örömmel olvasták a
vigasztaló sorokat. Az öröm és a vigasz a Szentlélek munkálkodásának a jele. Ő a vigasztaló,
és az öröm forrása. Ha nekem mérlegelnem kell, prioritásokat kell felállítanom,
vajon segítségül hívom-e a Szentlelket, hogy jól tudjak dönteni és döntésemmel
örömöt és vigaszt tudjak okozni családomnak, társaimnak?
Feladat a mai napra: Ma azt
keresem, ami mások örömére és vigasztalására szolgál.