XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2018. március 4., vasárnap

Március 4.

Jn 4,25-27.31-35
Az asszony azt felelte rá: „Tudom, hogy eljön a Messiás, azaz a Fölkent, s amikor eljön, mindent tudtunkra ad.” Jézus erre kijelentette: „Én vagyok az, aki veled beszélek.” Közben visszatértek tanítványai, s meglepődtek rajta, hogy asszonnyal beszélget. De egyikük sem mondta: „Mit akarsz tőle?” Vagy: „Miért beszélgetsz vele?” ... Közben a tanítványok kérték: „Mester, egyél!” De ő azt felelte: „Van eledelem, csak nem tudtok róla.” A tanítványok erre tanakodni kezdtek egymás közt: „Csak nem hozott neki valaki enni?” Jézus erre megmagyarázta: „Az én eledelem, hogy annak akaratát teljesítsem, aki küldött, s elvégezzem, amit rám bízott. Vagy nem így beszéltek: Még négy hónap, és itt az aratás? Nos, azt mondom nektek: Emeljétek fel szemeteket, és nézzétek meg a szántóföldeket: már megértek az aratásra. Az arató már most megkapja bérét, s termést gyűjt az örök életre, hogy együtt örüljön, aki vet, azzal, aki arat.

A mai idézet részlet nagyböjt harmadik vasárnapjának evangéliumából, amely Jézus és a szamariai asszony között zajló beszélgetésről szól. Mivel ez egy hosszú jelenet, ma inkább csak a végére szeretnénk koncentrálni, amely Jézus szándékát mutatja meg. Miért volt Jézus számára annyira fontos, hogy beszélgessen ezzel az idegen asszonnyal? Annyira, hogy ezért hajlandó fáradtságát is legyőzni, társadalmi szabályokat is átlépni? Jézus minden ember üdvösségét a szeme előtt tartotta, cselekedeteit pedig az Atya akaratához igazította. Jézus tudta, hogy az Atya akarata az, hogy minden embert meghívjon az örök életre (vö. Jn 12,50), ezért mondja így küldetéséről: „Én azért jöttem, hogy életük legyen, és bőségben legyen.” (Jn 10,10) Búcsúbeszédében pedig már arról beszélhet, hogy mindezt el is végezte: „Az az örök élet, hogy ismerjenek téged, az egyedüli igaz Istent és akit küldtél, Jézus Krisztust. Én megdicsőítettelek a földön: a feladatot, amelynek az elvégzését rám bíztad, elvégeztem.” (Jn 17,3-4) Amikor Jézus a szamariai asszonyt meglátta, megértette, hogy az Atya arra kéri, hogy ismertesse meg őt az igazi vízforrással, azaz önmagával, mint – az asszony által is - várva várt Messiással. Ebből a feladatából táplálkozott, és ez volt igazi eledele, ahogyan értésére is adta tanítványainak. Amikor Jézus az emberekkel foglalkozik, akkor megfeledkezik emberi szükségleteiről, mint az étkezés vagy a pihenés. Biztos mi is ismerünk olyan pillanatokat, amikor egy feladatnak teljesen átadjuk magunkat és közben elfelejtünk enni, inni, sőt önmagunkról is megfeledkezünk. Vagy amikor szeretteink közül valaki bajban van, pl. ha súlyos beteg a gyermekünk, szüleink; az ő ápolásuk közben nem szoktunk önmagunkra gondolni. Ha Jézus életét tekintjük, látjuk, hogy emberi önmegvalósítása abban állt, hogy az Atya akaratát teljesítette. Ehhez szüksége volt arra, hogy minden nap újra és újra az Atyára akaratára figyeljen és újra és újra megértse azt, az adott helyzetekben: Kihez kell most odafordulnom, mennyi időt kell ezen a helyen maradnom, mit kell nekik mondanom, és hogyan… ? stb. . Így keressük mi is mindennap azt, amit Jézus és az Atya kíván tőlünk.

Feladat a mai napra: Arra figyelek, hogy mi motiválja tetteimet. Ha látom, hogy valakinek szüksége van rám, szeretetből segítek.

Kapcsolatfelvétel, elmélkedések megrendelése, imaszándék, jelentkezés programokra

Név

E-mail *

Üzenet *

Látogatók száma