XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2013. június 14., péntek

Június 14.



Kor 3,16-17; 2Kor 6,16       (Az Egyház - a Szentlélek temploma)
Nem tudjátok, hogy Isten temploma vagytok, s az Isten Lelke lakik bennetek?Aki lerontja az Isten templomát, azt Isten elpusztítja. Isten temploma ugyanis szent, s ti vagytok az.
Hogyan fér össze Isten temploma a bálványokkal? Márpedig mi az élő Isten temploma vagyunk, ahogy Isten mondja: Közöttük lakom majd és közöttük járok, az Istenük leszek, ők meg a népem.

„"Ami a szellemünk, azaz a lelkünk a tagjainknak, az a Szentlélek Krisztus tagjainak, Krisztus testének, ami az Egyház." (Szent Ágoston: Sermo 268, 2). "Krisztus Lelkének mint láthatatlan principiumnak azt is tulajdonítanunk kell, hogy a test minden része mind egymással, mind a magasztos Fővel kapcsolatban van, mert a Szentlélek teljesen a Főben, és teljesen az egyes tagokban van" (XII. Pius: Mystici corporis enciklika). A Szentlélek az Egyházat "az élő Isten templomává" teszi (2Kor 6,16, vö. 1Kor 3,16-17; Ef 2,21). "Ez az isteni ajándék az Egyházra bízatott. (...) Benne tétetett le a Krisztussal való közösség, azaz a Szentlélek, a romolhatatlanság foglalója, hitünk megerősítése, az Istenhez vezető égi létra. (...) Ahol az Egyház, ott van Isten Lelke is; és ahol Isten Lelke, ott van az Egyház és minden kegyelem." (Szent Ireneusz: Adversus haereses 3, 24, 1).” (KEK 797)
„A Szentlélek "tekintendő a test minden részében mindenfajta élet- és valóban üdvös tevékenység principiumának" (XII. Pius: Mystici corporis enciklika). Sokféle módon tevékenykedik az egész test épülésére a szeretetben (vö. Ef 4,16): Isten Igéje által, akinek "van hatalma építeni" (ApCsel 20,32), a keresztség által, mellyel Ő alkotja Krisztus testét (vö. 1Kor 12,13); a szentségek által, melyek gyarapítják és gyógyítják Krisztus tagjait; az "apostolok kegyelme által", mely "kiemelkedik" az Ő ajándékai közül, az erények által, melyek segítenek jót cselekedni, végül sokféle különleges kegyelem által (melyeket karizmáknak neveznek), melyekkel Ő teszi "alkalmassá és készségessé" a hívőket "különféle tevékenységek vagy hivatalok vállalására az Egyház megújhodása és továbbépítése érdekében".” (KEK 798)
Feladat a mai napra: Azzal a tudattal élek ma, hogy bennem lakik az Isten Lelke, hogy Isten temploma vagyok. Arra figyelek, hogyan akarja a Szentlélek láthatóvá tenni az Egyházat rajtam keresztül.