XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2013. június 4., kedd

Június 4.



Jer 31,31-34                      (Az Egyház eredete)
Igen, jönnek napok - mondja az Úr -, amikor új szövetséget kötök Izrael házával és Júda házával. De nem olyan szövetséget, mint amilyet atyáikkal kötöttem azon a napon, amikor kézen fogva kivezettem őket Egyiptom földjéről. Azt a szövetségemet ugyanis megszegték, holott én uruk voltam - mondja az Úr. Ez lesz az a szövetség, amelyet majd Izrael házával kötök, ha elérkeznek azok a napok - mondja az Úr: Bensejükbe adom törvényemet, és a szívükbe írom. Én Istenük leszek, ők meg az én népem lesznek. És többé nem lesz szükség rá, hogy az egyik ember a másikat, testvér a testvérét így tanítsa: Ismerd meg az Urat, mert mindnyájan ismerni fognak a legkisebbtől a legnagyobbig - mondja az Úr -, mivel megbocsátom gonoszságaikat, és vétkeikre többé nem emlékezem.

„Az Egyház misztériumának föltárásához először az eredetét kell meggondolnunk a Szentháromság tervében, majd fokozatos megvalósulását a történelemben.” (KEK 758)
„"Az örök Atya bölcsességének és jóságának teljesen szabad és titokzatos terve szerint teremtette az egész világot, elhatározta, hogy az embereket fölemeli az isteni életben való részesedésre", s Fiában erre minden embert meghív. "Úgy határozott, hogy a Krisztusban hívőket a szent Egyházba hívja össze." Istennek e családja az Atya terve szerint az emberi történelem folyamán lépésről lépésre alakul és valósul meg. Az Egyházat ugyanis "a világ kezdete óta előképek jelezték, Izrael népének története és az Ószövetség csodálatosan előkészítette, a végső időkben megalapíttatott, a Szentlélek kiáradásakor nyilvánvalóvá lett, és az idők végén dicsőségesen be fog teljesedni".” (KEK 759)
„Isten népének összegyűjtése abban a pillanatban elkezdődik, amikor a bűn lerombolja az emberek közösségét Istennel és egymással. Az Egyház összehívása mintegy Isten válasza a bűn okozta káoszra. Ez az újraegyesítés titokzatosan minden népben történik: Isten előtt "mindenki kedves, aki féli Őt és az igazsághoz igazodik, bármely nép fia is" (ApCsel 10,35).” (KEK 761) „Isten népe egybegyűjtésének távolabbi előkészítése Ábrahám meghívásával kezdődik, akinek Isten megígéri, hogy nagy nép atyjává teszi (vö. Ter 12,2; 15,5-6). A közvetlen előkészítés Izraelnek mint Isten népének kiválasztásával kezdődik (vö. Kiv 19,5-6; MTörv 7,6). Izraelnek kiválasztása által az összes nemzetek jövendő egybegyűjtésének jelévé kell lennie (vö. Iz 2,2-5; Mik 4,1-4). De már a próféták vádolják Izraelt, amiért megszegte a szövetséget, és úgy viselkedett, mint egy utcalány (vö. Oz 1; Iz 1,2-4; Jer 2). Új és örök szövetséget hirdetnek, (vö. Jer 31,31--34; Iz 55,3). "Ezt az új szövetséget Krisztus alapította meg."”(KEK 762) Köszönjük meg ma Mennyei Atyánknak az örökre életre szóló üdvösség tervét, melyet minden ember számára készített. Köszönjük meg, hogy az emberek hűtlensége ellenére, nem vetett ki bennünket szívéből, hanem új és örök szövetséget kötött velünk Krisztusban. Köszönöm, Mennyi Atyám, hogy .... .
Feladat a mai napra:Isten előtt mindenki kedves” - ezzel a tudattal  tekintek ma azokra, akikkel találkozom.