XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2013. június 7., péntek

Június 7.



2Kor 3,18-4,7                    (Az Egyház látható és lelki valóságot)
Mi pedig mindnyájan, akik födetlen arccal tükrözzük vissza az Úr dicsőségét, a dicsőségben fokról fokra hozzá hasonlóvá változunk át, az Úr Lelke által. Mivel Isten irgalmából ez a hivatásunk, nem veszítjük el bátorságunkat. Elutasítjuk a gyalázatos alattomosságot, nem alkalmazunk cselt, és nem hamisítjuk meg az Isten szavát, hanem az Isten jelenlétében nyíltan hirdetjük az igazságot, s rábízzuk magunkat az emberek lelkiismeretére. Ha evangéliumunk mégsem érthető világosan, csak azoknak nem érthető, akik elvesztek. Az ilyen hitetleneknek az e világ istene elvakította értelmüket, hogy az Isten képmásának, Krisztusnak dicsőségéről szóló evangélium világossága ne ragyogjon fel nekik. Mi ugyanis nem magunkat hirdetjük, hanem Krisztus Jézust, az Urat, magunkat csak úgy, mint a ti szolgátokat Jézus kedvéért. Isten ugyanis, aki azt mondta: „A sötétségből támadjon világosság”, a mi szívünket is megvilágosította, hogy Isten dicsőségének ismerete (Jézus) Krisztus arcán felragyogjon nekünk. Ez a kincsünk azonban cserépedényben van, hogy a nagyszerű erőt ne magunknak, hanem Istennek tulajdonítsuk.

„Az Egyház a történelemben van, ugyanakkor fölötte is áll. Csak a "hittel megvilágított értelem" láthatja meg látható valóságában azt a lelki valóságot, mely az isteni életet hordozza. (KEK 770) „"Az egyetlen közvetítő, Krisztus szent Egyházát, a hit, a remény és a szeretet közösségét ezen a földön látható szervezetként alapította és tartja fönn szüntelen, s általa árasztja mindenkire az igazságot és a kegyelmet." Az Egyház egyszerre: "hierarchikus szervezettel ellátott társaság és Krisztus misztikus teste"; "látható gyülekezet és lelki közösség"; "földi Egyház és mennyei javakban bővelkedő egyház". Ezek a dimenziók együtt alkotnak "emberi és isteni elemekből álló, egyetlen összetett valóságot". Az Egyház "sajátos természete, hogy egyszerre emberi és isteni, látható, ugyanakkor láthatatlan javakban gazdag, buzgón tevékenykedik és elmerül a szemlélődésben, jelen van a világban, és mégis zarándok; de úgy, hogy benne az emberi az istenire, a látható a láthatatlanra, a tevékenység a szemlélődésre, a jelenvaló a jövendő örök hazára irányul és annak van alárendelve." "Ó, alázatosság! Ó, nagyszerűség! Egyszerre Kedár sátra és Isten szentélye; földi lakás és mennyei palota; vályogház és királyi udvar; a halál teste és a fény temploma; a gőgösöktől megvetett és Krisztus menyasszonya! Fekete vagyok, de szép, Jeruzsálem leányai: aki, bár a hosszú számkivetés fáradalma és szenvedése miatt sápadt, égi szépségtől ékes." (Szent Bernát: In Canticum sermo 27,7,14)“ (KEK 771) Kérjük a Szentlelket, hogy segítségével, megvilágosításaival jobban megértsük az Egyház sajátos természetét, kettős valóságát.
Feladat a mai napra: Ma megfogalmazok egy szándékot, amellyel az Egyházért szeretnék imádkozni, és  mai nehézségeimet felajánlom érte.