2Mak 7,1-14 (A feltámadás kinyilatkoztatása az Ószövetségben )
Történt, hogy hét testvért is elfogtak, anyjukkal
együtt. A király arra akarta őket kényszeríteni, hogy egyenek (a törvény
tiltotta) sertéshúsból, ezért korbáccsal és szíjjal verték őket. Az egyikük,
aki a többiek nevében is beszélt, ezt mondta: „Mit akarsz tőlünk kérdezni vagy
megtudni? Mert készen vagyunk rá, hogy inkább meghaljunk, semmint atyáink
törvényeit áthágjuk.” Erre a király haragra gerjedt és megparancsolta, hogy a
serpenyőket és az üstöket tegyék a tűzre. Alighogy áttüzesedtek, nyomban
megparancsolta, hogy annak, aki a többiek nevében is beszélt, tépjék ki a
nyelvét, aztán nyúzzák le a fejéről a bőrt, és a kezét-lábát is vágják le. A
többieknek és anyjának végig kellett nézniük. Amikor már egészen
megcsonkították, megparancsolta, hogy még elevenen tegyék fel a tűzre, és
süssék meg a serpenyőben. Míg a serpenyőből egyre áradt a füst, kölcsönösen
biztatták egymást az anyjukkal, hogy hősiesen haljanak meg. Így beszéltek:
„Isten, az Úr látja, és minden bizonnyal megkönyörül rajtunk, ahogy Mózes
világosan megmondta énekében, amelyben ezekkel a szavakkal buzdít: Szolgáin
megkönyörül.” Amikor már a végét járta, felkiáltott: „Te gonosztevő! Földi
életünket elveheted, de a Mindenség Királya föltámaszt minket az örök életre,
mert az ő törvényeiért halunk meg.” Utána a harmadikat kínozták meg. Amikor a
nyelvét követelték, készségesen kinyújtotta, és a kezét is bátran odatartotta. Hősiesen
mondta: „Az ég adta, de törvényeiért kevésbe veszem. Remélem, újra visszakapom
tőle.” Még a király környezete is elámult az ifjú bátorságán, aki a kínokat ennyire
semmibe vette. Miután meghalt, ugyanilyen kínzásoknak vetették alá a negyediket
is. Amikor már-már halálán volt, így szólt: „Vigasztaló nekünk emberkéz által
veszni el, ha belekapaszkodhatunk abba az Isten adta reménységbe, hogy
föltámaszt minket. Ám a te számodra nincs feltámadás az életre.”
A Makkabeusok
könyvében a hét testvér halála talán a legmegrázóbb tanúságtétel az Ószövetségben
a feltámadásba vetett hitről. „A halottak föltámadását Isten fokozatosan
nyilatkoztatta ki népének. A halottak testi föltámadásába vetett remény úgy
bontakozott ki, mint az egész ember, a lélek és a test Teremtőjébe, Istenbe
vetett hit logikus következménye. Az égnek és a földnek Teremtője ugyanaz, mint
aki hűségesen tartja az Ábrahámmal és utódaival kötött Szövetségét. A
föltámadás hite ebben a kettős távlatban kezdett megmutatkozni. A Makkabeus
vértanúk megkínoztatásuk közepette vallották: "A világ Királya minket,
akik az Ő törvényeiért halunk meg, föl fog támasztani az élet örök
föltámadására" (2Mak 7,9). "Jobb nekünk, akiket emberek halálra
adnak, várni Istentől a reményt, hogy újra életre támaszt minket" (7,14).”
(KEK 992) Nincs olyan kín, amelyet Isten nem tudna végleg átfordítani jóra. A
hét testvér és édesanyjuk nagy bátorságot tanúsítottak, amikor végignézték és
szenvedték, amint egyenként megkínozták és megölték őket, de hitükben nem
inogtak meg. Isten igazságos, és igazságot fog nekik szolgáltatni haláluk után.
Csak a feltámadásba vetett hit adhat az embernek ilyen lelki erőt és
hősiességet. „A farizeusok és az Úr sok kortársa várta a föltámadást. Jézus a
föltámadást határozottan tanítja. A szadduceusoknak, akik tagadják, így
válaszol: "Nem azért tévedtek-e, mert nem ismeritek sem az Írásokat, sem
Isten hatalmát?" (Mk 12,24). A föltámadás hite abba az Istenbe vetett
hitre támaszkodik, aki "nem a holtak Istene, hanem az élőké" (Mk
12,27)”. (KEK 993) Uram, kérlek növeld bennünk a bátorságot, hogy mindenkor
kiálljunk melletted.
Feladat a mai napra: A mai napok különösképpen imádkozzunk
azokért a testvéreinkért, akiket hitük miatt üldözik.