XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2013. augusztus 13., kedd

Augusztus 13



1Jn 3,1-3                          (A Mennyország)

Nézzétek, mekkora szeretettel van irántunk az Atya: Isten gyermekeinek hívnak minket, és azok is vagyunk. Azért nem ismer minket a világ, mert őt sem ismeri. Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, de még nem nyilvánvaló, hogy mik leszünk. Azt tudjuk, hogy ha megjelenik, hozzá leszünk hasonlók, mert látni fogjuk, amint van. És mindenki, aki így remél benne, megszentelődik, ahogyan szent ő is.

„Akik Isten kegyelmében és barátságában halnak meg és teljesen megtisztultak, örökre Krisztussal élnek. Örökre hasonlók Istenhez, mert Őt úgy látják, "amint van" (1Jn 3,2), szemtől szembe (1Kor 13,12, vö. Jel 22,4): "Apostoli tekintélyünkkel definiáljuk, hogy Isten általános rendelkezése szerint minden szent (...) és az összes többi hívő lelke -- akik meghaltak, miután részesültek Krisztus szent keresztségében, akikben nem lett volna semmi, amitől meg kellett volna tisztulniuk, amikor meghaltak, (...) vagy ha akkor volt vagy még van valami, amitől meg kell tisztulniuk, amikor haláluk után már megtisztultak (...) - még testben való föltámadásuk és az utolsó ítélet előtt, a mi Urunk és Üdvözítőnk, Jézus Krisztus mennybemenetele után, akik az égben voltak, vannak és lesznek a mennyek Országában, a mennyei paradicsomban Krisztussal, a szent angyalok társaságában a mi Urunk Jézus Krisztus szenvedésétől és halálától kezdve látták és látják az isteni lényeget, életteli látomásban, éspedig szemtől szembe, bármiféle teremtmény közvetítése nélkül" (XII. Benedek)”.(KEK 1023) „Ezt a Szentháromsággal való tökéletes életet, ezt az életközösséget a Szentháromsággal, a Boldogságos Szűz Máriával, az angyalokkal és az összes szentekkel nevezzük "mennyországnak". A mennyország az ember végső célja és legmélyebb vágyainak beteljesedése, a végső és teljes boldogság állapota. (KEK 1024)
„A mennyországban élni azt jelenti, "Krisztussal lenni" (vö. Jn 14,3; Fil 1,23; 1Tesz 4,17). A választottak "Őbenne" élnek, de megtartják, sőt megtalálják saját mivoltukat, a saját nevüket (vö. Jel 2,17): "Az élet ugyanis annyit jelent, mint Krisztussal lenni; mert ahol Krisztus, ott van az Ország" (Szent Ambrus)”. (KEK 1025) Mai imádságban köszönjük meg a Szentháromságnak, hogy az életünk végső célja a Vele való örök közösség, és hogy lehetővé teszi, hogy itt a földön már megkóstolhatjuk annak előízét.
Feladat a mai napra: Ma többször elimádkozom a Dicsőséget: „Dicsőség az Atyának, a Fiúnak, a Szentléleknek”, és saját szavaimmal odafordulok minden isteni személyhez.