XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2013. augusztus 20., kedd

Augusztus 20

 2Pt 3,8-15                                (Isten igazságossága győz minden igazságtalanság fölött)

Szeretteim, főképp egy dolog ne kerülje el figyelmeteket, az, hogy egy nap az Úr előtt annyi, mint ezer év, ezer év pedig annyi, mint egy nap.  Az Úr nem késik ígéretét teljesíteni, ahogy némelyek késedelmeskedésnek tartják, hogy türelemmel viseltetik irántatok, mert nem akarja, hogy valaki is elvesszen, hanem hogy mindenki bűnbánatot tartson.  Mint a tolvaj, úgy jön el az Úr napja. Ezen a napon az egek nagy robajjal elmúlnak, az elemek a tűz hevétől felbomlanak, a föld és ami rajta van, elenyészik.  Mivel így minden elpusztul, minden tekintetben szentül és vallásosan kell élnetek,  hiszen várjátok és siettetitek az Isten napjának eljövetelét, amikor is az egek lángba borulnak és felbomlanak, az elemek a tűz hevétől megolvadnak.  Mi ígérete alapján új eget és új földet várunk, az igazságosság hazáját. Szeretteim, minthogy ezt várjuk, legyetek rajta, hogy békességben, tisztán és feddhetetlenül találjon benneteket. Urunk türelmét tartsátok üdvösségnek.

„Az utolsó ítélet Krisztus dicsőséges visszatértekor fog történni. Egyedül az Atya ismeri a napot és az órát, egyedül Ő dönt az Ő eljöveteléről. Akkor fogja kimondani Fia, Jézus Krisztus által végső szavát az egész történelemről. Meg fogjuk ismerni a teremtés egész művének, valamint az üdvösség egész rendjének végső értelmét, megértjük majd a csodálatos utakat, amelyek által gondviselése minden dolgot elvezetett végső céljához. Az utolsó ítélet meg fogja mutatni, hogy Isten igazságossága győz minden igazságtalanság fölött, amit teremtményei elkövettek, és hogy az Ő szeretete erősebb, mint a halál (vö. Én 8,6). (KEK 1040) „Az utolsó ítélet hirdetése megtérésre hív mindaddig, amíg Isten az embereknek adja "az alkalmas időt" és "az üdvösség napját" (2Kor 6,2): szent istenfélelemre és az Istenország igazságának keresésére késztet. Hirdeti az Úr visszatérésének "boldog reményét" (Tit 2,13), aki "eljön, hogy megdicsőüljön szentjeiben és csodálatos legyen mindazokban, akik hittek" (2Tesz 1,10). (KEK 1041) Ma azon elmélkedhetünk, mit jelent számomra a saját történetemre mint a nemzet történelemére tekinteni, ahol „Isten igazságossága győz minden igazságtalanság fölött, amit teremtményei elkövettek, és hogy az Ő szeretete erősebb, mint a halál”. Bizalommal helyezem Isten kezébe és átengedem neki annak elbírálását, megítélését.
Feladat a mai napra: Mai ünnepnapon kérjük Szent István közbenjárására, hogy Isten oltalmazza a magyar népet, hogy mindenki bűnbánatot tartson és békességben, tisztán és feddhetetlenül éljen Isten színe előtt.