A Hit Éve: Élet Krisztusban – Az ember hivatása:
Élet a lélekben I -
Iz 66,18-21; Zsid 12,5-7.11-13; Lk 13,22-30
A városokban és falvakban, amelyeken
áthaladt, mindenütt tanított, így tette meg az utat egészen Jeruzsálemig. Valaki
megkérdezte tőle: „Uram, ugye kevesen üdvözülnek?” Ezt válaszolta neki:
„Igyekezzetek a szűk kapun bejutni, mert mondom nektek, sokan akarnak majd
bemenni rajta, de nem fognak tudni. A ház ura feláll és bezárja az ajtót, ti
meg kint maradtok és zörgetni kezdtek az ajtón: Uram, nyisd ki nekünk! Akkor
azt fogja nektek mondani: Nem tudom, honnan valók vagytok. Ti bizonygatjátok: A
szemed láttára ettünk és ittunk, a mi utcánkon tanítottál. De ő megismétli: Nem
tudom, honnan valók vagytok. Távozzatok egy szálig, ti gonosztevők! Lesz sírás
és fogcsikorgatás, amikor Ábrahámot, Izsákot, Jákobot és a prófétákat mind az
Isten országában látjátok, magatokat meg kirekesztve. Jönnek majd keletről és
nyugatról, északról és délről, és helyet foglalnak az Isten országában. És íme,
vannak utolsók, akik elsők lesznek, és vannak elsők, akik utolsók lesznek.”
Kit nem érdekel ez a kérdés: vajon hányan üdvözülnek? Mindenki bejut a
mennyországba, vagy van, aki tényleg a pokolban sínylődik? Biztos lehetek
abban, hogy a mennyországba kerülök? Jézus tanítását hallgatván valaki arra a
kérdésre jutott: „Uram, ugye kevesen
üdvözülnek?” Érdekes, hogy akkor teszi fel a kérdést, amikor Jézus befejezi
tanítását a mennyek országáról. Bizonyára az derült ki számára, hogy a
mennyország egy gyönyörű hely, de nem lehet bizonyos feltételek nélkül bejutni
oda. Jézus a mai evangéliumban rá akar világítani egy nagyon fontos dologra:
Sokan próbálnak bejutni, de nem akarják a szűk kaput választani. Egy szűk kapun
csak egy ember fér át. Ez azt jelenti, hogy csak egyenként találkozhatunk
azzal, aki a kapuban vár minket. Tehát a mennyországba való bejutás feltétele
egy egészen személyes istenkapcsolat. Egyedül fogok az Úr színe elé állni és
egyedül kell számot adnom életemről. Érdemes egy pillantást vetnünk arra, amit
a ház ura ismételten válaszol a zörgetőknek: Nem tudom, honnan valók vagytok. Máté evangéliumában a paralel
szövegben így hangzik a válasz: Sosem
ismertelek benneteket! (Mt 7,23) Kemény kijelentés ez! Mit akar ezzel
mondani? Nem elég, hogy valaki a keresztények társaságában „eszik és iszik” és
hogy az ő utcájában van a templom, szomszédságában tartanak missziókat,
látogatják meg a betegeket, de neki igazából nincs köze az egészhez, nem akar
aktívan részt venni az Egyház életében, nem akarja Istent igazából beengedni
életébe. Azt teszi, amit gondol vagy jónak tart, de Isten tanítását nem akarja
hallgatni, megszívlelni, valóra váltani életében. Jó esetben elmegy templomba
mások hívására, de csak néző közönség marad, talán még köszönti is az egyiket-másikat,
aztán hazamegy, mint egy moziműsor után, és folytatja életét. Mintha Jézus azt
akarná ezzel mondani: Ember, ne áltasd magad! Ne tegyél úgy, mintha imádkoznál,
hanem imádkozz! Ne tegyél úgy, mintha Isten érdekelne téged, hanem tedd meg
amit mondd, váltsd valóra akaratát! Ne menj csupán kíváncsiságból vagy
megszokásból a templomba, hanem akarjál találkozni azzal az Istennel, aki rád
vár! Hiszen Isten nem azt akarja, hogy kevesen üdvözüljenek, hanem azt, hogy
mindenki! Isten egy egészen személyes kapcsolatra hív minket. Ez egyedül az
ember kiváltságos helyzete a teremtmények között. Méltóságot adott nekünk,
saját képmására és hasonlatosságára teremtett minket, hogy a vele való
egyesülés örökkévaló boldogságát élvezhessük. De ehhez nyilván szükséges, hogy
egészen személyesen döntök Isten mellett és járom az életszentség útját,
egyedül Rá tekintve, megdicsőítve őt életemmel. Ez az egészen személyes
boldogságom útja, amit senki nem járhat helyettem, és senki sem vehet el tőlem.
Feladat a mai napra: Keresem az imádság, az Istennel való
mély találkozás lehetőségét a szentmisén. Ha megtehetem, mise után még ott
maradok egy picit a templomban, egyedül az Úrral.